Erről talán vitatkozhatnánk, mert elég önkényes és semmiképp sem reális álláspont, de amennyire én meg tudom ítélni, egy perc az nem időtartam, egy perc sokkal inkább lehetőségekkel teli tér. A végtelenbe tekergőző múlt és a folyamatos nagytotálban érkező jövő, a bennünk feloldódó, két ellentétes irányú hullámverés játéktere, partja, pereme. Egy perc az nem egy pillanat, mert az a pillanat, amikor leesik egy csésze kávé az asztalról, elered az eső, becsapja a szél az ablakot, kap valaki egy pofont a pirosnál állva a zebránál. A perc az más.
Perc az, ami tart, nem jövő és nem múlt egészen.
Belépni valahová, ahova kétezer kilométert utaztál, besétálni oda, leülni, lerakni a táskát, engedni egy pohár vizet a csapból és meginni, na, ez egy perc. Elindulni lefelé egy hegytetőről, ahol már eleve kissé túl soká időztél a körben hajlongó tűlevelűek illatában, az odalátszó tenger kékje felé, és hallgatni a kabócákat. Amikor véget ér a tűzijáték, és hirtelen újra sötét és csendes lesz az ég.
Ahogyan az rád ül, valami ismertelen könnyűség. Az egy perc.
Az én kedvenc egypercem elején fotó is készült, én csináltam, én vagyok azon a fotón, kissé tanácstalanul ülök rajta. Tudtam pedig, hogy mi következik, én intéztem úgy, hogy az következzen, sőt nem is intéztem, szerveztem és titkolóztam, hogy összejöjjön és úgy jöjjön össze, ahogy azt kitaláltam. Ez persze azért jó, mert aki mindent kitalál előre, az folyamatosan csalódni fog – csalódni is egy hobbi, felteszem. Mindenesetre sokat készültem erre a bizonyos egypercre, és még azt is kitaláltam, hogy előtte fénykép készül, mert
milyen jó lesz visszanézni egyszer soká, hogy ez annak a percnek a kezdete volt.
És még csak el sem felejtettem, hogy fotót csináljak. (Íme a példa, hogy egy érzelgős, ügyetlen gondolat is lehet ötcsillagos szervezői teljesítmény. A világ bonyolult.)
Azzal nem számoltam viszont, holott tényleg minden mást aprólékosan kitaláltam, hogy utána pontosan ez az egyperc hogyan fog ténylegesen megtörténni. Mi jön onnantól, ha belépünk arra a territóriumra, abba a múlttá sosem váló, jövőként is akármikor értelmezhető, fura terepre, ahol nekem cselekvőként kell fellépnem, és például mondanom kell majd valamit. Ne kerteljünk, ez elmaradt, ez a programpont kiesett, erre egyszerűen elfelejtettem gondolni. Hogy ebben a hosszan és alaposan megtervezett percben mit, miket fogok mondani.
Így lett az én kedvenc egypercemből – akaratom ellenére – egy perc néma csend. Megkukultam, ahogy a költő írja. Hallgattam a szökőkutat. Néztem a sétáló, nevetgélő, szelfiző tömeget. Mosolyogtam, talán, de azt is csak amennyire az agyam helyén lévő betonkocka engedte.
Hogy mégis ez lett azután a kedvenc egypercem, az valószínű annak köszönhető, hogy a végén összeszedtem magam valahogy, és jól alakult a dolog, köszönhetően annak is, aki mellettem ült, már a legelejétől, már a fotón, amit a perc kezdetén csináltam, valójában tehát kettőnkről. Fura belegondolni, még most is, hogy erre az amúgy evidens apróságra – a majdan ténylegesen elhangzó mondatokra – szó szerint egyszer sem gondoltam a hónapok alatt, amíg készültem erre,
amiből így a szikrázó vízbe való lassú beledőlés hosszú csöndje lett.
Pedig ezen múlott minden.
Felmerülhet, hogy megtanultam-e a leckét, ha már ez egy olyan lecke, amit érdemes lenne. Nem tudom. Remélem. Igyekszem. Mert persze, mondanám, hogy legközelebb majd jobban figyelek, de egyelőre, értelemszerűen, nem tervezek több lánykérést.
10 éves OTP Mobil Kft, a SimplePay, a SimpleBusiness és a Simple alkalmazás fejlesztője és üzemeltetője!
A SimplePay online fizetési rendszer és SimpleBusiness applikáció mellett, a megújult Simple alkalmazás is segít, hogy a hosszas ügyintézés helyett arra fordíthasd a fontos perceket, ami igazán számít.
Telepítsd Android vagy iOS rendszerű készülékedre, és használd ki az új Simple alkalmazás előnyeit!
