Nem csinálunk valamit, kérdezte a férfi. Tavasz van, hétágra süt a nap és ez rendkívül alkalmas egy könnyed kirándulásra.
Ezt nem mondta, de ezek az információk bújtak meg a kérés mögött, s hogy talán lesz egy alkalmas perc, amikor.
A nő, amúgy a férfi felesége, mondta, hogy persze, s hogy milyen jó volna például a Vadálló-kövek felé venni az útjukat, mert valahogy az kimaradt az eddigi életükből. Vajon mért nem mentek? Talán mert mindig elakadtak a Rám-szakadéknál. Ez most olyan helyzet lesz, gondolta a nő, amikor lesz rá alkalom, hogy elmondja.
A férfi szendvicset csinált, mint mindig, közben ott volt a fejében a tegnapi jelenet, hogy vagy felvállalsz, vagy vége az egésznek, mert én már eldöntöttem, hogy veled. Otthon is mondtad? Tulajdonképpen igen. Nem kérdezett vissza, hogy mit jelent a tulajdonképpen, azt hitte, az igen, pedig ez legtöbbször és ezesetben is nem volt, a nő nem akart kockáztatni addig, amíg nem lehet biztos a jövőben.
Ma lesz egy alkalmas pillanat, és akkor talán lehet, ha nem is fájdalommentesen, de csillapított fájdalommal elmondani, hogy akkor itt a vége a Vadálló-köveknél a házasságuknak.
Mehetünk, mondta, kész a szendvicsek. Olyan volt ez a mondat, mintha már közelebb kerültek volna a tervezett elmondáshoz, végigszaladt rajta valami feszültség. A nő nézett rá, nagyon mélyen, a férfi úgy érezte, hogy tudja, milyen mondatokra kell számítania. A nő is ezt látta a férfiben, hogy talán sejti, hogy elment arra a vizsgálatra és megvan az eredmény és ez az eredmény az élete szempontjából nem túl bíztató.
Pilisszentlászlónál tették le a kocsit. Minden olyan volt, mint máskor. Az erdő mit sem változott azóta, hogy erdőben voltak.
Nem mondták a fák, a füvek, a bogarak, hogy én már nem az vagyok, aki valaha itt volt.
Csak ők voltak ugyanazok. Évek óta ugyanabban a cipőben és ruhában kirándulnak, tulajdonképpen minden kialakult már úgy, hogy véglegesre.
Elérték a célhelyet. Szép volt. Igaz, nem a Tordai-hasadék, de azért Trianon után is maradt valami nekünk, nem? Ezt a férfi mondta és nevetett. Nézte a nőt, szépnek látta, épp olyannak, mint amikor megismerkedtek. Ketten voltak, nem is lehetett érteni, mért nincsenek ott más túrázók. Elővették a szendvicset. Nagyon finom lett, mondta a nő. A férfi boldog volt, hogy sikerült megint olyan szendvicset csinálni, mint mindig. Finomat. Az a fontos, mindig ezt mondta, mikor meg lettek a szendvicsek dicsérve, hogy mindenből pont annyi legyen, amennyi kell. Meg én, mondta a nő, pont ennyihez vagyok hozzászokva. Vajas volt a szájuk. Megcsókolták egymást. A két vaj, ami a szendvicsek kenésekor külön lett véve, most újra találkozott. Nem, most nem mondhatom el. Ezt gondolták mindketten, majd holnap. A férfi, meg hogy talán nem is kell, mert ő szereti ezt a nőt. De mit mond akkor a másiknak hétfőn? El kell mondani, gondolta végül és megint megcsókolta a nőt, kicsit hátradöntötte a köveken. Meglátnak, mondta a nő és nevetett. A férfi arrébb húzta a növények közé. Ott hulltak le róluk a súlyok és így szinte súlytalanul voltak együtt. Majd holnap, gondolták, mert házasok voltak már ezer éve és együtt tudtak gondolkodni.
A perc olyan, hogy már bennünk van, akkor is, ha nem akarunk elmenni arra a vizsgálatra,
akkor is, ha nem akarjuk még bevallani, hogy vétkeztünk az ellen, akit amúgy a legjobban szerettünk éveken át. Bennünk van, csak nem tudjuk, mikor jön el.
Majd holnap. Vajon ki kezdi el?
10 éves OTP Mobil Kft, a SimplePay, a SimpleBusiness és a Simple alkalmazás fejlesztője és üzemeltetője!
A SimplePay online fizetési rendszer és SimpleBusiness applikáció mellett, a megújult Simple alkalmazás is segít, hogy a hosszas ügyintézés helyett arra fordíthasd a fontos perceket, ami igazán számít.
Telepítsd Android vagy iOS rendszerű készülékedre, és használd ki az új Simple alkalmazás előnyeit!
