Idén 12. alkalommal adják át a Margó-díjat a legjobb első prózakötetes szerzőnek (a shortlist itt). Ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a zsűritagokat.
2025 óta minden évben egy korábbi Margó-díjas szerző is helyet kap a zsűriben: idén Halász Rita tér vissza zsűritagként, akinek 2021-ben díjazott Mély levegő című regénye az elmúlt években angolul és franciául is megjelent, jelentős nemzetközi visszhanggal. Most őt kérdeztük.
A Margó-díj célja a kezdetektől változatlan: felfedezni és bemutatni azokat az új szerzőket, akik első könyvükkel új hangot és új történeteket hoznak a kortárs magyar irodalomba. A Margó-díjat és a Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon október 15-én 16 órakor adják át a Nemzeti Táncszínházban.
Milyen érzés egykori Margó-díjasként most a zsűriben ülni?
Nagy megtiszteltetés, egyben nagy felelősség. Ezt gondoltam, amikor megkaptam a felkérést. Azóta pedig kiegészült azzal, hogy ez egy nagyon intenzív folyamat.
Az egy dolog, hogy minden szabad időmben a Margó-díj shortlistjére került könyveket olvastam, de arra nem számítottam, hogy mennyire elfoglalja majd a gondolataimat.
Folyamatosan a könyvek körül járt az eszem.
Egy-egy mondaton, jeleneten, megoldáson gondolkodtam, és közben újra meg újra felülvizsgáltam a saját benyomásaimat.
Szerinted mit kezdjen egy elsőkötetes szerző a kritikákkal? Kinek a véleményére hallgasson, hogy azokból épüljön, ne pedig elbizonytalanodjon miattuk?
Velem az történt az első könyvemnél, hogy a jó kritikákat mintha meg sem hallottam volna, a rossz kritikák viszont hosszan dübörögtek a fejemben, és a legváratlanabb helyzetekben törtek elő.
Ebből kiindulva azt tudom javasolni az elsőkötetes szerzőknek, hogy örüljenek a jó kritikának.
Azoknak a véleménye lehet igazán fontos, akik segítenek jobban látni a könyvet, amit megírtunk.
Nem az a cél, hogy minden kritikának megfeleljünk, hanem hogy a kritikák segítségével pontosabban értsük, mit csináltunk, és mit akarunk csinálni legközelebb.
Neked mit jelent 2026-ban a Margó-díj? Mit keresel a győztes kötetben?
Minden évben megtippelem, hogy ki lesz a Margó-díjas, és általában be is jön, bár volt már olyan év, amikor nem értettem egyet a zsűri döntésével. De ez természetes. A mi döntésünkkel is lesz, aki majd nem ért egyet.
Fontos számomra a nyelv, a forma, az, hogy egy szöveg mennyire tudatosan építkezik, de önmagában egyik sem elég.
Azt szeretném, ha olvasás közben megszűnne az idő, és miután befejeztem a könyvet, máshogy látnám a világot.
Ha egy könyv képes erre, akkor azt érzem, hogy valami fontos történt.



