A magyar arisztokratákról szóló bestseller családregény szerzője október 2-án, a Könyvfesztiválon mesélt a Lázár előtti korszakáról, a gyerekkoráról, és a nagymamája történeteiből ismert Magyarországról. De miért írja kézzel a regényeit, és miért nem ír egyelőre több történelmi regényt?
Ki lenne az a szerző, és melyik lenne az a könyv, ami miatt képes lennél kivárni egy nagyon hosszú sort azért, hogy dedikáltass? A Könyvfesztivál második napján Nelio Biedermannra, a Lázár című családregény szerzőjére vártak talán a legtöbben, hatalmas érdeklődés övezte a két programját is. Az első, a német nyelvű beszélgetés és felolvasás teltházas volt – a későn érkezők már nem is fértek be a terembe –, és a Gyárfás Dorka által moderált pódiumbeszélgetésre is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Az utóbbiról számolok be a cikkben.
A mindössze 23 éves, magyar gyökerekkel rendelkező Nelio Biedermann Lázár című családregénye pillanatok alatt nemzetközi bestseller lett, és a tavaszi Ünnepi Könyvhét egyik slágere is volt. Sokan Thomas Mannhoz hasonlítják a magyar származású svájci írót, akinek több generáción átívelő családregényét dunántúli arisztokrata felmenői ihlették. A kötetet olyan híres szerzők ajánlották, mint Patti Smith és Daniel Kehlmann, és a kötet filmkészítési jogai is elkeltek.
Arról, hogy miről szól még ez a sikerregény, és miért nem tudtam letenni a könyvet, itt írtam, a szerzővel készült interjút itt találod, itt pedig beleolvashatsz a könyvbe. Ebben a podcastban pedig Bakó Sára annak járt utána, hogy miért nagyon izgalmas, amikor egy Z generációs író nyúl ehhez a műfajhoz.
Magyarország a mesékben és a valóságban
Nelio Biedermann gyerekkora óta jár Budapestre – itt él a családja egy része és a nagybátyja is, aki mesélt neki a nagyszülőkről, fotókat mutatott és segített összeilleszteni a családtörténet elfelejtett darabjait.
Ismerem az utcákat. Ismerem az épületeket. Ugyanakkor mindig van benne valami idegenség is, főleg azért, mert nem beszélem a nyelvet, ami mindig egyfajta akadályt jelent köztünk, és amit nagyon sajnálok
– mondta.
A kérdésre, hogy magyarnak tartja-e magát, azt válaszolta, hogy nem igazán.
„Ahhoz, hogy valaki igazán magyar legyen, tudnia kell a nyelvet”
– mondta.
Az a Magyarország, amit ismer, a nagymamája történeteiből állt össze, és az egy olyan ország, amit a család maga mögött hagyott, amikor 1956-ban elmenekült. A családi mesékből ismert helyet és a valódi országot egy szakadék választja el egymástól, és ez minden látogatás idején megmutatkozik. A dél-dunántúli kastélyokat, amiket a szerző szintén ezekből a történetekből ismert, lepusztult állapotban találta, vagy már nem a családja tulajdonában vannak.
A történelmi témákat maga mögött hagyta
A nagyszülők számára fontos volt, hogy a magyar identitást továbbadják. Minden anyagi dolgot maguk mögött hagytak, tárgyak, bútorok, festmények és fényképek helyett csak az arisztokratikus örökség és az identitás maradt. A gyerekeknek kalandos mesékként adták elő a történeteket, miközben a traumatikus elemeket kihagyták belőlük.
Lázár – Olvass bele a magyar arisztokratákról szóló családregénybe, ami meghódította a világot!
A magyar családergény, amit a Z generáció is imád.
Nelio Biedermann csak később értette meg, hogy mindez valójában nagyon fájdalmas volt. Ma, amikor visszagondol rá, még hihetetlenebbnek tűnik az egész – a nagymamája fiatalabb volt nála, amikor elhagyta az országot, ráadásul gyermeket várt, amikor menekülnie kellett.
Gyerekként egzotikusnak találta mindezt, hiszen az iskolatársai nagyszülei közül senki sem kastélyban nőtt fel. Eleinte nem is hittek neki, ő viszont már egészen kicsi korától érezte, hogy különleges családi története van, amellyel kezdeni is szeretne valamit.
Azt vallja, hogy szinte minden családban rengeteg történelem van, ha az ember elég mélyre ás.
Ő azonban nem akar még egy történelmi regényt írni, a történelmi témákat egyelőre maga mögött hagyja.
A kérdésre, hogy ábrándozott-e valaha arról, hogy visszaköltözik egy magyarországi kastélyba, ezt mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy Zürichben nőttem fel, és hogy olyan életet élhetek, amiben most hiszek.”
Határ valóság és fikció között
Gyárfás Dorka moderátor kiemelte, lenyűgözte, hogy a szerző a nagyszüleit vagy dédszüleit olyan nőknek és férfiaknak látta, akiknek megvannak a saját vágyaik, félelmeik, küzdelmeik, és távolságot tudott teremteni, hogy karaktert építhessen belőlük.
Számomra nagyon fontos volt megtenni ezt a lépést a fikció felé, és tisztázni, hogy ez bizonyos értelemben egy másik világ, egy regény, amit a családom története inspirált.
Szerintem ez valójában nem is igazán választás kérdése, mert abban a pillanatban, amikor elkezdsz valamiről írni – még akkor is, ha a saját életedről írsz, és igyekszel a valósághoz a lehető legközelebb maradni –, mindig ott van a nyelv, ami közbeékelődik, és az egész valami mássá válik.”
A távolság megteremtését szolgálja a regény nyitóképe is. Biedermann elmondta, hogy az első mondat, amely az üvegből készült gyermekről szól, a regény ötödik változatának írásakor született meg:
Nagyon sokáig tartott, mire egyáltalán megtaláltam ezt az első mondatot
– mesélte. Leírta, aztán hagyta, hogy leülepedjen. Napokig nem is folytatta. Az első fejezetet ezután már sokkal könnyebb volt megírni.
A Lázár nevet is tudatosan választotta: a bibliai Lázárt feltámasztották, ő pedig a múltat és a szereplőit próbálta bizonyos értelemben újraéleszteni. A név a szabadságot is megadta neki ahhoz, hogy azt írja, amit akar, és ne kelljen ragaszkodnia az eredeti eseményekhez.
Kézzel írja a regényeit
Ezután a szerző „Lázár előtti” életéről esett szó. Nelio Biedermann már az óvodában tudott olvasni, gyerekként rengeteget járt könyvtárba, tinédzserként azonban elhanyagolta az olvasást, és csak az írás révén fedezte fel újra.
Az íráshoz egy iskolai verseny adta meg a lendületet a pandémia idején.
Már az első mondattól magával ragadta a novella, és attól a pillanattól kezdve minden nap írt. Olyan ez, mint a sport: erőfeszítést kíván, kimerítő, mégis szórakoztató.
A novellájával díjat nyert, de utána csak magának írt, és nem mutatta meg senkinek a szövegeit, amíg nem érezte őket késznek. Ez a mai napig így van.
Azt is megtudtuk, hogy a szerző kézzel ír: „Amikor az első könyvemet írtam, és valahányszor elakadtam, áttértem a kézírásra, és ez segített. Arra gondoltam, hogy akár már az elejétől kezdve kézzel is írhatnám ezt a könyvet.”
Történelem, traumák, újrakezdés: magyar családregényeket ajánlunk a Lázárhoz
A történelmi traumák emberi léptékűvé válnak egy-egy konkrét család sorsán keresztül.
18 évesen öregekről írt
Emlékszem, hogy az iskolai tanárom egyszer azt mondta nekem, hogy szinte biztos benne, hogy egy nap olyan könyvet olvashat, amelyen az én nevem szerepel.
Akkoriban ez nagyon biztató volt, de mindketten azt gondoltuk, hogy ez valamikor 10 vagy 20 év múlva fog bekövetkezni. Ehhez képest alig néhány hónappal azután, hogy elvégeztem a középiskolát, megjelent az első kötetem a könyvesboltokban.”
Az első regénye – amit Biedermann 18 évesen írt (Anton will bleiben) – egy idős férfiról és egy idős özvegyasszonyról szól. Az író azt mesélte, hogy akkoriban jött rá, milyen idősek lettek a nagyszülei.
És hogy miért ír egy fiatal szerző erről a témáról? A történet arról szól, hogy az ember hátra szeretne hagyni valamit, mert tudja, hogy hamarosan meghal, és senki sem fog emlékezni rá.
Mindannyian feltesszük magunknak a kérdést, mi marad utánunk, ha elmegyünk, és mire fognak emlékezni az emberek
– mondta.
Kezelni a sikert
Az író azt is megosztotta, hogy jelentkezett egy svájci egyetem kreatív írás szakára, de nem vették fel. Néhány hónapja viszont meghívták, hogy tartson előadást a diákoknak.
Kiderült az is, hogy arról, hogy éppen mit ír, soha nem beszél. A sok utazás mellett is ragaszkodik a rutinjához, miszerint minden nap ír – még ha ez csak néhány mondat is –, hogy ne veszítse el a kapcsolatot a szöveggel.
Megtudtuk, hogy a Lázár adaptációját Tom Tykwer rendező készíti, de Biedermann nem vesz részt a munkában, a forgatókönyvírásban sem. Még legalább 5-7 év kell ahhoz, hogy a film elkészüljön.
Megtudtuk, a hatalmas siker néha kicsit nyomasztó, de nem nehéz kezelni: remek helyekre hívják, izgalmas emberekkel találkozik, és még pénzt is keres. „Az lenne a legrosszabb, ha senki sem olvasná el a könyvet” – tette hozzá.
Mindenki azt mondja, hogy a második regény a legnehezebb, és a Lázár a második regényem. Tudom, hogy képes vagyok rá, lesz harmadik, és ezzel egy kicsit enyhül a nyomás.”
