NAGY

„Nem egy helyre, hanem egy emberbe léptél be” – Finta László és a Nyitott Műhely otthont adott a művészeknek

„Nem egy helyre, hanem egy emberbe léptél be” – Finta László és a Nyitott Műhely otthont adott a művészeknek
Finta László - Fotó: Nyitott Műhely /Facebook

64 éves korában elhunyt Finta László kulturális szervező, a Nyitott Műhely alapítója. Kit veszítettünk el az ő halálával, akiről Karácsony Gergely főpolgármestertől a kortárs írókig és zeneszerzőkig mindenki megemlékezett? Cserna-Szabó Andrást, Pándi Balázst és Vida Kamillát kérdeztük – Chilembu Krisztina és Tasi Annabella portrécikke.

Finta László neve szinte mindenkinek ismerősen cseng, aki jártas a magyar kulturális életben. Legalább egyszer – de valószínűleg többször – betért már a Déli pályaudvarral szemben található, Ráth György utca 4. alatti ingatlanba, ahol mindig történt valami – lehet, hogy egy felolvasásra, egy könyvbemutatóra, egy koncertre, akár egy közös főzésre vagy egy laza fröccsözésre sétáltál be. És ha Finta László meglátott, egy meleg öleléssel köszöntött. 

A Nyitott Műhely 2000 elején nyitotta meg kapuit, és a budapesti kulturális élet egyik legfontosabb és legstabilabb pontjává vált.

Ahogy Karácsony Gergely főpolgármester fogalmazott: „Ő maga volt az intézmény”. Hozzátette, „ha egy marslakónak el kéne magyarázni, hogy mit jelent az a szó, hogy kultúra, elvinném a Nyitott Műhelybe, Lacihoz”.

Finta László 1963-ban született Túrkevén. Szolnokon végzett szakközépiskolában, édesanyja varrónő volt, édesapja kárpitos. 1982-ben költözött Budapestre, ahol az ellenzéki értelmiséggel egyre szorosabb kapcsolatot ápolt, volt hogy emiatt le is tartóztatták. A rendszerváltás után a Maros utcai lakásában vezetett szakkört, ahol a bőrműves mesterséget tanította – idézte fel a kultura.hu. November 17-én, 62 évesen hunyt el. 

Szívvel-lélekkel

A Nyitott Műhelyben a 2000-es évek elején először a képzőművészeti kiállítások indultak el, később a koncertek, majd jött minden más. Finta László ezt korábban úgy idézte fel, hogy „maguk a művészek jöttek, és lelkendeztek”, Falcsik Mari költő pedig úgy fogalmazta meg, hogy „ez egy pesti hely Budán”.

Fehér Renátó pedig azt írta Facebook-oldalán, hogy „nálad nőhettünk fel. Ritka szerencse. Majd álmunkban is csöngess egy picit” (utalva arra, hogy minden rendezvény úgy kezdődött, hogy Finta csengetett egyet).

A környékbeliek csak „morzsagyárnak” hívták.

Finta eredeti elképzelése az volt, hogy egy kávéház és egy bőrműves-műhely különös fúzióját hozza létre, de a kultúra „páros lábbal” berúgta az ajtót – fogalmazott 2008-ban a Literának egy videóban. 

„Arra álmodtam teret, hogy itt lehessen tanítani… nem egy hagyományos műhelyt képzeltem el, hanem egy olyan kávéházi környezetet, ahol be lehet mutatni nemcsak a bőrös mesterséget, hanem más mesterségeket is” – fűzte hozzá.

Eltelt pár év, és egyre több művész fordult meg a Műhelyben. Itt találkoztak a filmrajongók, zenészek, színészek, képzőművészek, szakácsok, borászok, írók és irodalmárok, kritikusok, irodalmi beszélgetéseknek és lapszámbemutatóknak adott otthont. 

Simon Márton közösségi oldalán úgy emlékezett, hogy a Nyitott Műhely egyedülálló volt nem csak Magyarországon, de az egész világon is. „Ilyen helyekért irigyelni szokás városokat, országokat, kontinenseket”, írta.

A lezárások időszakában sem állt meg teljesen az élet, Finta ekkor a régi szakmájához és hobbijához, a bőrözéshez tért vissza. Szívvel-lélekkel, példátlan odaadással gondozta ezt a teret, és az erőfeszítéseire odafigyeltek:

amikor szükség volt, a közösség adományokkal vagy más módon segített Finta Lászlónak és a Műhelynek.

Két éve írtunk például arról, hogy egy tűzeset után egy emberként mozdultak meg a barátai, ismerősei. 

A Nyitott Műhely 2024-ben megkapta a Pro Cultura Urbis-díjat. Finta halálával a Nyitott Műhely határozatlan ideig zárva marad. 

A kortárs magyar írók anyukája-apukája volt

Cserna-Szabó András egy korábbi interjúnkban „irodalmi anyái” között említette Fintát – „Van még irodalmi anyám bőven egyébként, például Finta Laci, a Nyitott Műhely gazdája. Nemcsak az én anyám, talán minden kortárs magyar írónak az anyukája. Szeret és jól tart minket.” 

Cserna-Szabó ezt most is megerősítette nekünk.

Egyszerre volt az anyánk, az apánk, a barátunk, a kocsmárosunk meg a szakácsunk”

– mesélte, bensőséges baráti viszonyként emlegetve a kapcsolatukat. Sok éjszakát töltöttek együtt, a Hévíz folyóirat (amelynek Cserna-Szabó 2018 és 2022 között volt főszerkesztője) számos lapszámbemutatóját ott tartották. 

Szerinte egyszeri és megismételhetetlen volt az, amivé Finta a Nyitott Műhelyt varázsolta. A szó legjobb, legszerényebb értelmében „one man show”-ként működött, a figyelmet és az érdeklődést Finta soha nem a saját maga fényezésére használta. „Tulajdonképpen semmi nem érdekelte, sem a magánélete, sem az egészsége. Csak az érdekelte, hogy mi ott jól ellegyünk, és legyen egy otthonunk” – fogalmazott.

Az egész életét feltette erre, és Cserna-Szabó jelenleg nem látja, hogy nélküle ez hogyan lenne folytatható. 

Ráadásul Finta tele volt még tervekkel, ötletekkel, az író például egy Szomjas György-filmklubot szeretett volna indítani a Műhelyben, a múlt héten még ennek a részleteiről leveleztek.

Cserna-Szabó kiemelte, hogy a kávéházak világa után „az irodalom megszűnt közösség lenni, az írókból magányos harcosok lettek, és ebben Finta Laci egy nagyon üdítő kivétel volt”. Nála a művészek igazán közösségben érezhették magukat.

Finta Lacinak ez a hely volt az életműve”

– foglalta össze nekünk Cserna-Szabó András. 

„Nem egy helyre léptél be, hanem egy emberbe”

És persze nem csak az irodalmi élet szereplőit fogadta be, zenének, kiállításoknak ugyanúgy teret adott, de még pipaklub is működött nála. Pándi Balázs dobos, újságíró is számtalanszor betért hozzá, ahonnan nem egyszer különböző lemezritkaságokkal távozott, máskor könyveket vásárolt tőle. Ők is több mindent terveztek még együtt, például Víg Mihállyal szerettek volna koncertezni nála.

A legkedvesebb emlékem az volt, hogy nála ünnepeltem a 40. születésnapomat, ami az első józan szülinapom volt”

– idézte fel nekünk a köztudottan függőséggel küzdő alkotó. Úgy gondolta, az a legbiztosabb módja annak, hogy ne nyúljon alkoholhoz, hogy a barátai a gyerekeiket is elhozzák. 

„Csináltunk nekik egy rajzoló sarkot, és Laci ezért teljesen odáig volt. Neki nagy fájdalma volt, hogy nem lett gyereke, és szinte az egész estét velük töltötte, a sírás határán volt az örömtől, hogy ennyi gyerek ott van a műhelyben. És ha azt kérdezed, hogy mi az, amit tovább kell vinni az ő szellemiségéből, akkor talán ezt emelném ki, hogy Lacit nagyon foglalkoztatta, hogy mit ad tovább a felnövő generációnak. Aggodalommal vegyes reménység volt benne” – mondta Pándi Balázs. 

Úgy fogalmazott, hogy a Nyitott Műhely „a marginális közösségek befogadótere” volt, egy „olvasztótégely”, ahol mindennek és mindenkinek helye volt.

Szerintem ez volt Laci szeretetnyelve, ő azzal tudott a legtöbbet adni, hogy megcsinálta ezt a helyet, és mindenki számára hozzáférhetővé tette. Amikor oda beléptél, nem egy helyre léptél be, hanem egy emberbe”

– magyarázta Pándi. 

Szerinte Finta László megmutatta, hogy minden mindennel összekapcsolódhat, és megtalálta a közös nevezőt a pipázás, a szabad zene és a bőrdíszművesség között is. Ő is azt gondolja, hogy most még a gyász ideje van, de idővel érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy hogyan lehet mindezt méltósággal folytatni. 

„Az otthonunk volt”

Finta László a pályakezdők iránt is ugyanolyan nyitott volt – erről Vida Kamilla költő, újságíró mesélt nekünk, aki 2017 decemberében kezdte el szervezni Szurdi Pannival, majd később Csete Somával a Késelés villával című havi irodalmi beszélgetéssorozatot.

„A Nyitott Műhely egy generációs találkozási pont volt, ahol Lacin és az ő otthonteremtő képességén keresztül tudtunk egymással beszélgetni, egymáshoz kapcsolódni. Otthonos, biztonságos közeget teremtett egy olyan időszakban, amikor egyre inkább azt éreztük, hogy elmagányosodunk. Kevés az ilyen közösségi tér a művészek számára” – osztotta meg. 

Önzetlen, odaadó embernek ismerte Fintát –

egészen hihetetlen, hogy volt valaki, aki befogadta az otthonába a magyar művészetet”.

Vida Kamilla hozzátette, hogy a közösségi médiában sorjázó megemlékezések szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozzák, hogy a Nyitott Műhely otthont jelentett sok ember számára, „és ebben semmi túlzás nincs”.

Szerinte a Műhely „enyhítette a generációs törésvonalakat” is. Inspiráló volt látni, hogy Finta László ugyanolyan nyitottsággal és kíváncsisággal fordult mindenki felé, ráadásul mindez természetesen jött neki.

„Ugyanúgy érdekelte az, hogy mi történik azokkal, akik csak az első néhány publikációjukon vannak túl, és mi történik azokkal, akik már hatalmas életműveket, teljesítményeket tettek le az asztalra. Sokat jelentett, hogy valaki a kultúrát ennyire tágan és demokratikusan értelmezi” – tette hozzá.

A Nyitott Műhelyben fontos, maradandó szakmai, baráti és emberi kapcsolatok születtek, „fontos feladat, hogy ezt sose felejtsük el” – összegzett Vida Kamilla.

És hogy hogyan teltek Finta László mindennapjai? Hogyan pihent, és mi történt, amikor zárva volt a Műhely? Erről a Litera netnapló rovatában olvashattok.

Finta László temetéséről később adnak tájékoztatást. 

Friss könyves tartalmak