16 év története (1968–1986) Marosvásárhelyről, gyergyószárhegyi nagyszülőkről, gyerekkorról, a szülők titkáról, mindeközben folyamatos a reflektálás a budapesti vagy a jávai jelenre, amelyben megszületik a mű – Bartis Attila megírta önéletrajzát. A rég hét éven át készült, egy összeomlott laptopnak köszönhetően töltőtollal, papíron, de amilyen magától értetődő folyamatnak indult, úgy érezte egyre inkább annak a súlyát a szerző, hogy számára itt valami fontos dolog születik. A könyvet, óriási érdeklődés mellett, a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be, az írót Ott Anna kérdezte.
Egy Bartis Attila-könyv megjelenése ünnep – vezette fel Ott Anna a beszélgetést, amit kétségkívül érezni lehetett a közönség körében is. Özönlöttek az emberek a PIM nagytermébe, miközben a figyelmesek láthatták, ahogy Bartis Attila be-betéved a sorok közé, és valamelyik pályatársát vagy ismerősét üdvözli egy meleg öleléssel.
A séta, A vége és A nyugalom szerzője (akinek könyveit több nyelvre lefordították) bár a megszólalásaiban ragaszkodik ahhoz, hogy azzal, hogy Indonéziába (Jáva, azon belül is Yogyakarta) költözött, nem hagyta el Magyarországot („Nem költöztem másik földrészre!” – jelezte a Könyves Magazinnak adott interjújában öt éve), mégis valami olyan hangulat lengte körül a könyvbemutatót, hogy minden pillanatát ki akartuk élvezni annak, hogy Bartis Attila itt van, és egy szűk órán keresztül hallgathatjuk a gondolatait írásról, szembenézésről, emlékezésről.
Olvassak még vagy inkább beszélgessünk?”
– tette fel egy ponton a kérdést a szerző úgy félidőben, és noha mindkettő örömmel töltötte el a hallgatóságot, mégiscsak az egyik kiválasztott részlet felolvasásával folytatta, egészen különleges atmoszférát teremtve.
„Tévedni lehet. Hazudni nem.”
De kezdjük az elején. Bartis Attila önéletrajzot írt, életének első 16 évéről, és már a kötet első lapjain három fontos szabályt állított fel maga számára. Az első, hogy ne „meg-”, hanem „leírni” akarja, a második, hogy érje be a „töredékekkel”, a harmadik pedig így szól: „Tévedni lehet. Hazudni nem”.
Utóbbi kiváltképpen fontos etikai kérdés egy önéletrajzi könyv esetében, amelyben az első három mondaton kívül nincs fikció, hangzott el. A másokkal szembeni felelősség itt teljesen másképp működik, mint a fikció esetében, ahol az ember „csak a saját bőrét viszi vásárra”. A „megírás” és a „leírás” között pedig az a fontos Bartis számára, hogy
szándékosan ne törekedjen azokra az írói rutinokra, amelyekre természetes módon törekszik akkor, amikor regényt ír.
De miért írt önéletrajzot? Kiderült, semmilyen misztikus ok nem rejlik a döntés mögött: 2019 őszén Bartis visszatért Jávára, és noha nem állt szándékában semmit sem írni, amikor tönkrement a laptopja, úgy döntött, hogy mégiscsak elkezd egy szöveget, töltőtollal, papíron.
Felírtam a papírra a dátumot, és belekezdtem”
– szembesített az egyszerű valósággal. Persze amikor már belelendült, valami átfordult benne, és érezte, hogy ennek a vállalásnak súlya lesz.
Az is meggyőződése volt, hogy ennek a könyvnek csak úgy van értelme, ha szabadjára enged mindent, ami jön: célja volt elérnie azt az állapotot, amikor az öncenzúra szinte egyáltalán nem működik. Persze tudta, hogy ha ez megtörténik, annak fájdalmas és romboló hatása lehet, pedig nem ez a szándéka.
Ezért „elkezdődött az alkudozás, mint az ócskapiacon”, hogy az elkészült szövegekből mennyit mutasson meg az olvasónak, de arra jutott, csak úgy érdemes, ha mindent kiad a kezéből. Köszönetet mondott Kemény Istvánnak, aki szerkesztőként van feltüntetve, de ennél sokkal többet jelentett. „Ő tartotta bennem a lelket, biztonságérzetet adott. (…) Sok mindent meg lehet kérdőjelezni, de István morális érzékét és empátiáját nem” – fogalmazott.
A szülők titkai
Hogyan lehet úgy a szülők titkairól írni, hogy Bartis sem felmenteni nem akarja őket, sem ítélkezni nem akar fölöttük? – hangzott el az újabb kérdés Ott Annától, amire az író nem tudott „receptet” adni.
A régben az anya és az apa titkára is fény derül. Bartis édesanyja már halott volt, amikor az író megtudta, hogy volt egy féltestvére, aki háromévesen elhunyt – „akkor kezdesz el hirtelen átlátni olyan dolgokat az életedből, amelyek addig érthetetlenek voltak”, jelezte az ezzel való szembesülésről.
Az apa titkával sokkal később és több fázisban történt a szembesülés. Az édesapját, Bartis Ferencet (szintén író, költő) a román Securitate és a magyar állambiztonság is beszervezte.
Utóbbival Bartis Attila „még tudott mit kezdeni”, de lesokkolta, amikor a román állambiztonságra derült fény.
„Tófalvi Zoltántól, aki beleásta magát ebbe a történetbe, megkaptam a papírokat, azt, ami elérhető volt Bukarestben ezzel kapcsolatban. Amennyire tudom, őt az érdekelte, hogy a Securitate megpróbálta szisztematikusan szétrombolni az erdélyi magyar értelmiséget, ez pedig az egyik legjobb módja a diszkreditálásnak” – mondta.
Megbékélés és megértés
Ám Bartis Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy „megbékélés csak tudás birtokában lehetséges”, de ezekben a dolgokban szerinte teljes tudás soha nem lesz, gyászjelentőkből és államvédelmi papírokból nem tud kirajzolódni egy teljes élet.
Amibe beleszületünk, az evidencia”
– fogalmazott arról, hogy irodalmi szereplők körében nőtt fel édesapja és ismerősei mellett. Ezért akkoriban nem merültek fel benne kérdések ezzel kapcsolatban, hiszen ezzel a világgal találkozott naponta. Viták később alakultak ki, amikor elkezdte megkérdőjelezni azokat az elveket, amelyeket magába szívott.
De akkor sem a célban volt a nem egyetértés, hanem az odáig vezető útban – akkor tudott valamelyest megbékélni az apjával, amikor ezt megértette, tette hozzá.
Bartis Attila Jáva és Budapest között 12 éve ingázik. A kívülállóságra vonatkozó felvetésre kifejtette, hogy ez az érzés Jáván nem tud enyhülni, hiszen ő ott teljesen más, mint a többiek. Szerinte ilyenkor az a kérdés, hogy mit kezdünk a másik idegenségével, és neki soha nem volt atrocitásban része.
Hét évig írta az önéletrajzát, és meggyőződése, hogy ez a folyamat megváltoztatta. Ha úgy állt volna föl az íróasztaltól, ahogy leült oda, akkor semmi értelme nem lett volna az egésznek. És ha benne nem történik változás, az olvasóra sem fog hatni a szöveg, foglalta össze.
