Goran Vojnović szlovén író, forgatókönyvíró, rendező (korábbi kötetéről, A fügefáról itt írtunk) új regénye egy izgalmas, dühös és megrendítő vallomás a felnőtté válásról, barátságról és idegenségről. A Csefurok, húzzatok haza! középpontjában Marko, egy tizenhét éves fiú áll, aki Ljubljanában született, mégis kívülállónak érzi magát, mert a szlovénok szemében csefur, azaz délről jött bevándorló. Amikor a fiú és haverjai egy átpiált, balhés éjszakán megrongálnak egy buszt, a következmények kegyetlen erővel csapnak le rájuk, és az őket körülvevő világ kártyavárként omlik össze. Mutatunk egy részletet a regényből, amelyből jól látszik, milyen nyers, trágár szlenggel átitatott prózavilág jellemző a kötetre.
Goran Vojnović: Csefurok, húzzatok haza!
Miért gyújtogattunk lomtalanításkor
Felcsöngettem Aco kaputelefonján, de Marina azt mondta, nem tudja, hol van, és reggel óta nem látta. Egy lélek sem látta vagy hallotta, és senkinek halvány fogalma sem volt róla, hol lehet. A telefonja ki volt kapcsolva, és senkinek sem vette fel. Basszák meg a hülye fejét. A Rusjan tér felé indult, de senki sem látta ott. Ki tudja, mi lehet vele. Dejan csak rázta a fejét, és nem szólt semmit ott a hintán, Adi pedig valamit motyogott, és úgy tett, mintha annyira betépett volna, hogy azt sem tudja, kicsoda Aco. A francba a drogos anyjával.
Dejan egyszer csak felállt, és hazament. Nem is köszönt, semmi. Követtem, mint egy bolond, de figyelemre sem méltatott. A csávónak tele volt a töke mindennel, és úgy vánszorgott hazafelé, mint egy rakás szerencsétlenség. Mindig valahogy együttéreztem vele, és most is sajnáltam. Kurvára megszívta. Ilyen egy fužinei család. A millió lakás bármelyikében bármely pillanatban kipukkanhat a lufi.
Itt mindenki el van cseszve, ideges, boldogtalan, rosszul keres, mindenki nyakig van a szarban, ahogy Radovan mondaná. És a millió fužinei lakos közül bármelyiknél elszakadhat a film.
Nincsenek elégedett és boldog fužinei lakosok, mert ha boldogok és elégedettek lennének, nem Fužinében élnének. Ez tény. Mert a világon nincs egyetlen ember sem, aki gyerekként arról álmodozik, hogy Ljubljana külvárosában, a tizenkettedik emeleten, egy két és fél szobás lakásban éljen egy öttagú családban, kilátással a szomszédos háztömbre. Egyetlen gyerek sem álmodik arról, hogy egész életében egy padon ücsörögjön a ház előtt, vagy a Kubanában, vagy hogy a legnagyobb bulik számára a társasházi közgyűlések lesznek. Egyetlen gyerek sem álmodik arról, hogy ötszáz eurós fizetése és egész éves spórolása révén három hétre elutazhasson Boszniába vagy Szerbiába. Egyetlen gyerek sem álmodna arról, hogy harminc évig ferde szemmel nézzenek majd rájuk, mert nem tudják helyesen hangsúlyozni a kibaszott szlovén szavakat. Egyetlen gyerek sem álmodik arról, hogy a napja fénypontja egy séta lesz a Golovecen, és ott majd a fájós háta miatt panaszkodhat. Egyetlen gyerek sem álmodik arról, hogy eladósodva, mínuszos számlával megy majd nyugdíjba, és nem lesz pénze sem műfogsorra, sem egy hétre valami kibaszott fürdőhelyen. A helyzet az, hogy egyetlen gyerek sem álmodik arról, hogy az életét Fužinében éli le, pont. Mindannyian Beverly Hills-i villákról és bermudai, bahamai és barbadosi nyaralásokról álmodunk. És Jaguarokról, Rolls Royce-okról és Ferrarikról. És Rolexekről és az összes olasz buzeránsról, az Armaniktól és Versacéktól a Guccikig, Dolce & Gabbanákig. És három Monica Bellucciról, akik felváltva szopják a farkadat. Nem Fužine vagy, isten ments, Slovenske Konjice. Basszák meg az ilyen életet, és azt, aki kitalálta.
Ha az egész életemet úgy kell leélnem, mint Radovan és Ranka, hogy az éjszaka közepén felkelek, elmegyek dolgozni, egész nap robotolok, aztán kimerülten hazajövök, ledőlök a kanapéra, és holtfáradtan bámulom a tévét, akkor inkább főbe lövöm magam. Kizárt. Basszák meg az egészet.
Ezért sajnáltam Dejant. Mert úgy nézett ki, mintha börtönbe menne, nem Slovenske Konjicébe. De valójában egyre megy. Mit fog csinálni Sonjával és Natašával Slovenske Konjicében? És a szlovén nagyanyjával, aki štruklji főz neki, és mesél majd neki a jó modorról meg arról, hogy a csefurok bunkók, és hogy a faterja minden idők legnagyobb idiótája, mert hagyta, hogy kitöröljék? Ez tényleg óriási nagy szívás. Isten tudja, hogy szegény Dejan megússza-e élve.
Adi végre összeszedte magát, és leült mellém. Legalább már nem a földön feküdt, mint a legnagyobb seggfej. Eltompult tekintettel nézett, és mosolygott rám. Micsoda barom. De nagyon röhejes volt, nevetnem kellett rajta. Életemben nem láttam még ilyen idióta pofát. Semmit sem értett.
– És? Most mit fogunk csinálni?
Micsoda hülye kérdés. Zabot fogunk hegyezni, mondaná Radovan. Mit kellene csinálnunk az életben?
Ő két jumbo jettel a tökfejében, én meg szakadt pólóban, vérző szájjal. Ha szembejönne velünk két rajzolt birka, mind a kettő megijedne tőlünk, és rögtön elhúzna a picsába.
– Van egy ötletem!
Adi, mit akarsz már megint az ötleteiddel? A faszomba. Soha életedben nem volt okos ötleted. Bekerülhetnél a Guinness-rekordok Könyvébe, mint a legtöbb ostoba ötlettel rendelkező csávó. Adi egyszer azzal az ötlettel állt elő, hogy vegyük meg a fužinei dombot, és áruljunk jegyeket azoknak, akik szánkózni és síelni akarnak. Másodszor azt javasolta, hogy raboljunk ki pincéket Fužinében, majd a szajrét adjuk el a piacon. Harmadszor azt találta ki, hogy alapítsuk meg a Szlovén Csefur Pártot. Negyedszerre már az az ötlete támadt, hogy csempésszünk pénzt, és nem tudtuk elmagyarázni neki, hogy ma már senki sem csempészik pénzt, és hogy ez csak a volt Jugoszláviában volt szokás. Mindezt teljesen józanul találta ki, most viszont nem is lehetett volna távolabb ettől.
– Gyújtsunk tüzet a lomtalanítási kupacokból.
Ó, baszki! Adi, a nagymester. A lomtalanításkor gyújtott máglya a legnépszerűbb fužinei szórakozás. Bárhogy próbálták is a szülők megakadályozni, hogy a fužinei hülyegyerekek felgyújtsák a sok szart, mindig akadt egy bajnok, aki tüzet gyújtott. Mert a háztömbök között annyi hulladék gyűlik össze, hogy szinte hívogat, hogy gyújtsd meg. Eszem, faszom megáll, amikor látom, mit hoznak ki az emberek a lakásukból.
Micsoda nyomorult kanapék, régi hűtőszekrények, rothadt szekrények. Nem igaz. Hogy lehetséges, hogy nem szégyellik ott hagyni a ház előtt, hogy mindenki lássa.
Aztán ezek a kupacok ott hevernek száz évig, mert a hulladékszállítók vagy kik amúgy sem jönnek értük, amikor kellene, mert gondolom, először össze kell szedniük a drága kanapékat Murglében és Trnovóban meg az anyjuk picsájában. Aztán jönnek helyettük a tűzoltók.
Csakhogy idén az öregek nagy tervet eszeltek ki. Először is, nem dobálták ki a holmikat a ház elé, amíg azok a barmok nem szóltak, hogy jönnek, aztán valaki egész éjjel őrizni fogja a kupacot. Valami tökös faszkalap. Úgyis megint valami Stamenković lesz az, aki valószínűleg az első két órában ott fog állni, de aztán hirtelen eltűnik. Csak azért vállalta el, hogy az ő Mirája este kiengedje, és nyugodtan elmehessen egy sörre. Aztán majd elmeséli neki és mindenkinek, hogy egész éjjel ott állt, és őrizte a szeméthalmot, és még órabért is követel érte.
– Na, mondd el, baszki, hogy gyújtanád fel!
– Nagyon egyszerű. Fogsz egy rongyot, és benzint öntesz rá. Rátekered egy botra, és meggyújtod, aztán nekifutásból rádobod egy kupacra, és tiplizel. Đoko is így csinálta tavaly, és nem kapták el. Valóban pofonegyszerűnek tűnt. Bot helyett le lehet törni egy ágat, és Adi már neki is látott, hogy letörjön egyet a legközelebbi fáról. Csak túl vézna volt az efféle férfimunkához. A képébe röhögtem, és szándékosan nem akartam segíteni neki, mert annyira ostoba volt, hogy azt sem tudta, hogyan kell ágat törni. És pont itt, a ház előtt kezdte letörni úgy, hogy mindenki nézte. De ő fütyült rá. Samira két napra Cazinba ment Mirsaddal, most nem fog rohangálni utána egész Fužinében.
– Rongy helyett meggyújthatod a pólómat.
Amúgy is elszakadt. Nagyszerű ötlet volt. Elégetjük a bizonyítékot. Adival azonnal elmentünk a benzinkútra, gyorsan lelocsoltuk az ingemet benzinnel, és elhúztunk. Senki sem vette észre. Adi kölcsönadta a pulóverét, ami túl kicsi volt rám, röhejesen néztem ki benne, de kit érdekelt. Odamentem egy fához a benzinkút mellett, hogy megbasszam az anyját, és megszerezzem azt a kurva ágat. Egy arra haladó néni ránk meredt.
– Mi a baj, hölgyem? Valami baj van? Mit nézel, istenem, add, hogy kiessen a szemed!
Adi bátor volt, mert a néni alig tudott járni, és sehol sem volt senki. A néni felgyorsította a lépteit, és elhúzott. Szerintem ő volt az első ember az életben, aki beszart Adi miatt.
– Seggfej! Csak próbáljon meg beszólni nekem. Behúzok neki egyet úgy, hogy lenyeli azt a vastag szemüvegét.
Végül letörtem a kibaszott ágat, és elindultunk a ház felé. A kezünkben tartott ággal és egy benzinnel átitatott pólóval sétáltunk Fužinén át.
Én egy ötször kisebb pulóverben, Adi pedig tovább játszotta, hogy be van tépve, és csoszogva járt az utcán. Szerintem két ilyen kretént száz éve nem látott a világ. Mint egy hülye filmben. Hála az égnek, már este volt, és nem sok ember maradt az utcán. Megálltunk egy trafóháznál, és a pólót az ág köré tekertük. Adi előhúzta az öngyújtóját.
– Ki fogja meggyújtani?
Adi hirtelen megdermedt. Bassza meg a sündisznó. Úgy nézett rám, mint egy idióta, és a kezembe nyomta az ágat.
– Én meggyújtom, te pedig futni fogsz. Baszki, te sportoló vagy. Megvan hozzá a kondíciód.
Mindegy. Tudtam. Adi mindig is ilyen gyáva geci volt. Az iskolában mindig nagyhangú és bátor, de amikor petárdát kellett dobni egy fazék főzelékbe, csak bámult. Aztán persze valaki más dobta célba a petárdát. Általában Aco vagy én. A kibaszott, nyamvadt seggfej.
– Gyújtsd meg!
Adi meggyújtotta, mire a pólóm egy pillanat alatt lángra lobbant. Mindketten fostunk, Adi hátrálni kezdett, míg én, mint a legnagyobb balfasz, próbáltam távol tartani magamtól az égő pólót, és a trafóház körül ugráltam. Micsoda cirkusz. Adi elszaladt, és üvöltött felém.
– Fuss! Fuss! Gyorsan!
Adi menekült előlem, és el akart bújni. Mit tehettem. Bolondként rohanni kezdtem egy hatalmas hulladékhalom felé a házunk előtt.
Körül se néztem, csak futottam, és az ágat magasan a fejem fölé tartva ügyeltem arra, hogy az égő pólóm ne essen le róla a földre. De kurvára égett. Az a szeméthalom hirtelen olyan távolinak tűnt. Valahol a picsában volt. Főleg, hogy nem tudtam olyan gyorsan futni a kibaszott ág és a póló miatt. Sasoltam, hogy van-e valaki, aki lát és felismerhet. Megláttam Šoškićot a bolt előtt. A kibaszott kamionsofőrje! Behúztam a nyakam, és csak a földet néztem. Valahol láttam néhány lábat, aztán még többet, és végül odaértem a hulladékkupachoz, és gyorsan a közepébe basztam az ágat. Hová fussak most? Basszák meg Đokót, a kurva életbe. És Adit meg a zseniális ötleteit. Eszünkbe sem jutott megbeszélni, hogy hová fussak az akció után. Mindenhol emberek voltak, házak, autók, minden lófasz. Elfutottam valaki mellett, aki százéves Adidas cipőben volt. Egyetlen autó állt a parkolóban, körülötte pedig egy csomó ember, a hatos ház előtt gyanús alakok valamit ügyködtek, és két anyuka jött a park felől. Őrült módjára rohantam el mellettük, majd a parkon át a fužinei vár felé. Néhány kibaszott autó ment arra, és a vár előtt nyakkendős buzik és hasonlók álltak, szóval lefordultam a Ljubljanica felé.
Lefutottam a lejtőn egészen a kerítésig. Ott már nem volt senki. Legalábbis most az egyszer nem voltak ott drogosok. Megfordultam, és néztem, mi történik.
Azt sem tudtam, hogy egyáltalán meggyújtottam-e a hulladékhalmot, vagy valaki esetleg frankón félrehúzta az ágat a szakadt pólómmal. Láttam pár embert a hídon. Egyébként csend volt. Kifulladva a folyót néztem, és próbáltam megnyugodni. Micsoda agyament hülye vagyok. Annyira nyomorultul éreztem magam, hogy legszívesebben behúztam volna saját magamnak. Micsoda kibaszott kretén idióta, aki egy ággal és egy pólóval rohangál a házak között, hogy felgyújtson egy halom hulladékot. Mekkora suttyó. Az egész ház biztosan engem nézett, és olyan szégyent hoztam magamra, hogy jobb, ha elköltözöm.
Az Európai Unió társfinanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
