Amikor még nem Rumini volt húszéves, hanem Berg Judit meg én, együtt jártunk egyetemre. Legelső emlékem Juditról (ahogy ezt neki is bevallottam nemrég) az, hogy közösen felvételiztünk. Akkor ő – teljesen ismeretlenül – bátorított engem, hogy egész biztosan nagyon jól fogok majd szerepelni. Végül mégsem teljesítettem annyira fényesen, de megjegyeztem magamnak ezt a kedves, magas lányt, akiről akkor még egyáltalán nem tudtam, hogy kicsoda. Később aztán megismerkedtünk, és noha nem voltunk nagyon szoros barátságban, mindig tudtunk a másikról, olykor közös társaságokban mozogtunk – aztán egy időre szem elől tévesztettük egymást.
Jó pár évvel később, amikor már volt Pagony, sőt, a Pagonynak volt néhány megjelent könyve is, Judit bejelentkezett: megjelent egy könyve, a Hisztimesék, volna-e kedve a Pagonynak árulni. Persze hogy volt! Még könyvheti dedikálást is szerveztünk, örömmel konstatáltam, hogy valaki jött dedikáltatni – aztán kiderült, hogy ez a valaki Judit papája, aki azóta pont annyira elengedhetetlen „tartozéka” minden könyves eseménynek, mint Judit maga.
Később kiderült, Juditnak nemcsak ez az egy könyve van, lapul egy egész regénye is az asztalfiókban, egy Rumini nevű kisegérről. Felajánlotta, hogy adja ki a Pagony.
Én kicsit húztam a számat, nagyon hosszúnak tartottam a könyvet, a Pagony korosztályától idegennek, de azt mondtam, jó, majd meglátjuk, írj inkább valami olyasmit, ami kicsiknek való!
Judit szerencsére nem vette a lelkére, sőt, Rodolfóként rögtön előhúzott a fiókjából egy másik kéziratot – ez volt a Panka és Csiribí, két tündérgyerek kalandjai, Judit saját színes rajzaival. (A Ruminihez is voltak rajzok, fekete-fehérben.)
20 éves lett Rumini – így született az esti meséből egy egész ruminiverzum
Berg Judit kalandor kisegere kerek évfordulót ünnepel idén. Így lett a gyerekek kedvence Rumini!
Pankára és Csiribíre viszont azonnal igent mondtunk, azt éreztük, hogy ez mindenestül nagyon pagonyos. Illetve nem mindenestül, csak a szövege, és kicsit feszengve, de megmondtuk Juditnak, hogy bár nagyon kedvesek a rajzok, de inkább felkérnénk egy profi illusztrátort. Judit persze ezt is nagyon jól fogadta, nagyon örült Pásztohy Pankának, akinek a rajzait egy gyerekújságban láttuk, és sikerült őt elérnünk és felkérnünk. (Az, hogy egy kiadó hogyan talál illusztrátort, nem volt annyira egyszerű és evidens, mint manapság.)
Ez a szöveg nagyon tud valamit!
Megjelent tehát a Micsoda idő!, a Panka és Csiribí első része, az olvasók szerették – mi pedig ezzel zöld utat adtunk Rumininek is.
Még ha nem is annak a korosztálynak szólt, amelynek mi addig könyveket adtunk ki (néhány Boribon, Bogyó és Babóca, a Friss tinta versantológia, Paulovkin Bogi katicabogara és az első Panka és Csiribí szerepelt az akkori kínálatunkban).
Tudtuk, hogy Juditnak ez a könyv a szíve csücske, felolvastuk az akkor ötéves fiunknak, és mi magunk is láttuk, hogy ez a szöveg nagyon tud valamit.
Sosem felejtem el, hogy Bálint a kezét tördelte, annyira izgult Rumini kalandjain: volt, hogy abba sem lehetett hagyni az olvasást, néha viszont pont azért kellett abbahagynunk, mert nem bírt elviselni több izgalmat.
