Ha valaki megkérdezné tőlem, mi a szerelem, valószínűleg továbbra is azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs, de azt már legalább pontosan tudom, milyen könyvet adnék a kezébe, amelyből kiolvashatja a választ. És ugyanezt a kötetet adnám annak is, aki elveszített egy számára fontos személyt, és segítséget keres a gyászfeldolgozáshoz. Siri Hustvedt Szellemkép című memoárja a hét könyve.
„Élek. A férjem, Paul Auster meghalt. 2024. április 30-án délután 6:58-kor hunyt el itt, a brooklyni házunkban, ahol most ezeket a szavakat írom” – így indul Siri Hustvedt mélyen megindító könyve (olvass bele!), amely az idei év egyik legemlékezetesebb olvasmánya volt nekem.
Bevallom, nehéz is bármit mondani róla anélkül, hogy érzelgősnek tűnjek.
Ráadásul azóta volt szerencsém interjút készíteni a szerzővel (hamarosan olvasható lesz), és a személyes tapasztalataim is alátámasztják, hogy Hustvedt minden kétséget kizáróan rendkívüli nő, akiből az átélt traumák ellenére megingathatatlan derű és kedvesség sugárzik.
Paul Auster, a férj, az apa, a nagyapa
„Hustvedt a saját jogán kiváló szerző, és rossz, hogy ezt egyáltalán bizonygatni kell, de az írók közötti házasságok eleve olyan társas és művészi egyenletek, melyekből nagyon nehéz kitörölni a másik felet” – írtuk korábban az Amit szerettem című regényről közölt kritikánkban. Bár tagadhatatlan, hogy Hustvedt sokak szemében a rákban elhunyt amerikai íróóriás feleségeként ismert, maga is több esszégyűjtemény, egy verseskötet, valamint hét regény szerzője, aki munkásságáért számos díjat elnyert.
„Még mindig őrült vagyok, talán őrültebb mint valaha” – Paul Auster, az író, aki rábízta magát a véletlenre
Paul Auster életművének a teremtés, a megszállottság, az írás és az élet a legfontosabb motívumai. Összegyűjtöttük az április 30-án, 77 éves korában elhunyt szerző pályájának legfontosabb…
Ami a Szellemképet illeti, a memoár ugyan Paul Austernek (olvasd el portrénkat!) állít emléket, de távolról sem csak azoknak szól, akik betekintést szeretnének nyerni a híres íróházaspár életébe. Ez a könyv egyszerre gyásznapló, szerelmi vallomás és üzenet a jövő nemzedékének. Az özvegy bejegyzései levelekkel egészülnek ki: olvashatjuk közös barátaiknak írt beszámolóit Paul betegségéről – ahogy ők hívták, „Rákországról” – és régi szerelmes leveleit is, nem kendőzve el azok bájos zagyvaságát.
Az Auster-rajongók számára pedig külön öröm, hogy a könyvben helyet kaptak a szerző utolsó szövegei.
Paul Auster ugyanis halála előtt leveleket kezdett írni unokájuknak, Milesnak, aki 2024. január 1-jén jött a világra. Ezekben az üzenetekben a büszke nagyapát ismerhetjük meg, aki már-már túlzó rajongással szereti a családját, és élete végső hónapjaiban biztosítani szeretné, hogy ez a megingathatatlan kötelék, a „szeretet lánca” sohase szakadjon meg.
„Lenyűgözött Paul bátorsága, hogy bele mer nézni a mélységbe”
A memoárból megtudhatjuk, hogy 2023 januárjában diagnosztizáltak tüdőrákot Paulnál, a traumatikus események azonban – amelyeket Hustvedt csak „szörnyűségekként” emleget – már jóval előbb kezdődtek. Nem maradhatott ki a visszatekintésből, hogy Auster tíz hónapos unokája 2021-ben meghalt, ezután nem sokkal pedig Paul fia, a drogproblémákkal küzdő Daniel is elhunyt.
A baba és az édesapja is heroin- és fentaniltúladagolásban vesztette életét.
Siri Hustvedt nem állítja, hogy a férje betegsége egyértelműen lelki eredetű, de azt sem tagadja, hogy „a rákot évezredek óta érzelmi állapotokkal, melankóliával és néha dühvel hozzák összefüggésbe”.
A kötetben jól nyomon követhető, ahogy a feleség fáradhatatlanul veti bele magát a betegség kutatásába, olyannyira, hogy előfordul, hogy a kórházban azt hiszik, maga is orvos. Végül azonban a rák győzedelmeskedik:
„A könyvtárszobában akarok meghalni. Úgy képzelem, hogy ide állítunk egy kórházi ágyat, mondta nekem jóval azelőtt, hogy a kórházi ágy megérkezett volna, és jóval azelőtt, hogy tudtuk volna, hogy a rák kiújult” – meséli Hustvedt. És végül így is lett: Paul Auster könyvek között halt meg.
5 könyv Paul Austertől, amit feltétlenül el kell olvasnod
A kedden elhunyt Paul Auster lenyűgöző életművet hagyott hátra. Ebben a cikkben öt könyvét ajánljuk, melyek segítségével megismerheted a munkásságát.
„A csodálatos és a szörnyű sok ember életében keveredik”
Ilyen őszinteséggel és szépséggel rákról, életről és halálról korábban csak Szentesi Éva legutóbbi, Míg a halál nem választ (olvass bele!) című regényében olvastam, nem véletlen, hogy mindkét kötetet megemlítettem a TBR podcast legutóbbi részében, ahol olyan műveket ajánlottam, amiket nem bírtam ki sírás nélkül.
Nemcsak témáiban kapcsolódott össze ugyanakkor számomra ez a két könyv: „azt hiszem, a Míg a halál nem választ az élet regénye is” – zártam a kritikámat Szentesi kötetéről, és a Szellemképet is hasonló érzésekkel csuktam be. Talán elég annyit idéznem, hogy minden közösen átélt tragédia, küzdelem és szenvedés ellenére ezek voltak Siri utolsó szavai Paul halálos ágya mellett: „Istenem, milyen jól szórakoztunk, ugye? Olyan jól szórakoztunk.” És pontosan ez az, amiért nagyon sokat tanulhatunk a memoár lapjain megelevenedő fantasztikus párostól.
Ez akár végszó is lehetne, de a legfontosabbról még alig beszéltem: a szerelemről.
2024. április 27-én Paul Auster azt mondta a feleségének, hogy szellemként akar visszatérni, és Siri naplójából kiderül, hogy ez végül is megtörtént: a temetés napján jelenlétet érzékelt a szobában. Nemcsak Paul szelleme nézett be ugyanakkor hozzá, egy másik kísértet folyamatosan követi:
„Kísértetjárta házban élek, amit egy olyat szellem lakik, akit Paullal együtt teremtettünk, egy »mi«, amely már nem létezik, legalábbis a jelenben nem, mégis áthatja az összes szobát. Ez egy ölelkező, tapogató, szeretkező, nevető, csitító, vitatkozó, csendesen beszélgető kettős alak a múltból, olyan viccekkel és utalásokkal, amelyeket csak »mi« értünk” – olvassuk.
„Sirit és Pault gyászolom”
Mostanában sokat olvastam és gondolkodtam a szerelemről: az Őszi Margón például Horváth András Dezső friss regénye, az Új tenger (olvass bele!) apropóján fejtegettük, hogy vajon melyik szerelem az igazi. A nyugodt, biztonságot nyújtó? Vagy a pusztító, mindent elsöprő, amitől képtelen az ember enni, aludni vagy gondolkodni?
És akkor jön Siri Hustvedt, és visszaadja a reményt, hogy igenis létezik az a szerelem, amikor ezeket a kérdéseket fel sem kell tenni.
„Megláttam egy szépséges férfit fekete bőrdzsekiben, görnyedt vállal, befelé forduló tekintettel” – írja Hustvedt, aki már az első találkozásukkor teljes bizonyossággal tudta, hogy ezt a férfit muszáj megszereznie.
Negyvenhárom évig voltak házasok, és Paul Auster egyszer azt mondta, ha még száz évig együtt élnének, „egy és ugyanaz az ember” válna belőlük, annyira mélyen összetartoznak. Hustvedt megfogalmazásában intellektuális-erotikus kapcsolat volt közöttük, melynek boldog, vicces és érzéki pillanatait férje ruháiba burkolózva – „oltalmazó Paul-réteg” – igyekezett életben tartani a Szellemkép írása közben. Olykor üvöltve a fájdalomtól, de az örömöt sem kizárva.
Szerkesztőségi podcastünkben, a Szaunában már körüljártuk azt a kérdést, hogy a kíváncsiságon túl miért olvasunk memoárokat. Szerintem azért, mert egyfelől nagyon felszabadító tud lenni, amikor más emberek történetében – akár ismert figurák, akár nem – önmagunkra ismerhetünk.
Másrészt olykor egészen váratlan dolgokat is kaphatunk az ilyesfajta könyvektől.
Siri Hustedt emlékezéseit például mindazoknak a kezébe adnám, akik úgy érzik, elveszítették a hitüket a szerelemben. Akik gyászolnak. Akik a feltétel nélküli szeretet és a család erejéről olvasnának. De persze az Auster-rajongók sem fogják a sarokba hajítani.
