Szerelem első vérig, Irodalmi Karaván, Hogyan lettem senki? [Programajánló]

Filmet, színházi előadást és kiállításokat is ajánlunk heti programajánlónkban. 

fk | 2022. január 13. |

Szerelem első vérig – digitálisan restaurálva

A Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatósága és a Pannonia Entertainment együttműködésében január 13-tól digitálisan restaurált formában visszatér a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb kultfilmje, a Berencsi Attila – azaz Bery Ari – és Szilágyi Mariann főszereplésével készült Szerelem első vérig.

A történet főhősei Fügedi Ferenc, azaz Füge és Ágota, a szegedi iparművészeti középiskola érettségire készülő diákjai. Füge elvált szülők gyereke, festőnek készül és szaxofonozik a kollégium zenekarában. Ágota egyszer talán majd régész lesz, addig is szigorú nagymamája és habókos rendőr nagybátyja rendezi az életét. Füge látszólag mindenütt otthon van, valójában azonban ugyanolyan felületes kapcsolat fűzi a szüleihez, mint a haverjaihoz vagy a szaxofonjához. Egy nap beleszeret Ágotába, és ez megváltoztatja az életét.

A film január 13-tól látható országszerte a mozikban.

Hogyan lettem senki? - Azt meséld el, Itala

Békés Itala
Hogyan lettem senki?
Magvető, 2022
Békés Itala: Hogyan lettem senki?

Hogyan lettem senki? – ezt a címet adta Békés Itala önéletrajzi könyvének, amely tavasszal, a szerző 95. születésnapjára jelenik meg a Magvető Tények és Tanúk-sorozatában. Békés Itala 75 éve van színpadon. Tanú: nem csak a színházé, rendszereké, izmusoké, kollégáké, felíveléseké és bukásoké. Január 24-én 19 órakor Békés Italával Mácsai Pál beszélget az Örkény színpadán. 

Forrai Ferenc: NÉGYSZÖGLET – BUDAPEST

-

Helyszín: Virág Benedek Ház, 1013 Budapest, Döbrentei utca 9.

Időpont: 2021. október 1. – 2022. január 29.

Alapszínek és színterek, vonalak és metszéspontok találkoznak Forrai Ferenc Négyszöglet című sorozatában, melynek 2016-ban kezdődött történetét most nyolcvannyolc irodalmi műből építkező geometriai kompozíció írja tovább. A Négyszöglet – Budapesten keresztül Forrai Ferenc az otthonát mutatja be: kortársak és klasszikusok olyan írásai elevenednek meg színekként és formákként, melyek Budapesten játszódnak, vagy részleteikben felidézik annak különböző helyszíneit. A piros, kék, zöld, sárga és fekete vonalak, körök, négyzetek, ívek, téglalapok kapcsolódásai egyszerre precízek és logikusak, egyúttal érzékenyek és asszociatívak. Emberi viszonyokról, érzelmekről és hétköznapi életeseményekről vallanak. Miként lehet képi formába ölteni Mikszáth Kálmán, Nádasdy Ádám vagy Simon Márton gondolatait a fővárosról? Hogyan alakulnak a szövegek absztrakt kompozíciókká Forrai Ferenc személyes élményei és különleges szabályrendszere által?

A Virág Benedek Házban látogatható kiállításon az irodalmi vonatkozású, Budapest tematikájú képek mellett azok különböző anyagokból készült téri átírásai, úgynevezett tér-grafikái is helyet kaptak, mint ahogyan egy videómunka is, melyben kortárs szerzők előadásaiban hallhatjuk a képeknek és objekteknek kiinduló pontot jelentő irodalmi műveket.

Facebook-esemény ITT.

Irodalmi Karaván Juhász Annával Székelyföldön

-

2022-ben elindul az Irodalmi Karaván rendezvénysorozat, melynek célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, emellett a kortárs szerzőket megismertetni – határok nélkül. Az Irodalmi Karaván egy olyan irodalmi road-show, amely a magyar nyelv- és irodalom értékeit őrizve, klasszikus és kortárs szerzőket egyaránt bemutatva több generációt is összekapcsol. A tervezett turnék Magyarországon és az országhatáron túl is „utaztatják” majd az irodalmat, kiemelten a Kárpát-medencében és Erdélyben.  Az Irodalmi Karaván első utazására 2022. januárjában kerül sor, a magyar kultúra napjához kapcsolódva, Székelyföldre. Január 25-28. között, négy napon keresztül négy városban: Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely közönségét megszólítva tematikus, rendhagyó irodalomórák és esti Szalon-estek megrendezésével készülnek a szervezők a kiemelt programokra. A meghívott vendégek közt érkezik Székelyföldre Bartis Attila, akihez kapcsolódik Bogdán Zsolt, Bereményi Géza, Szöllősi Mátyás és Sárik Péter zongoraművész. Az esemény házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életművéhez kapcsolódó rendhagyó irodalomórákat tart a négy város kiemelt intézményeiben, míg este a Szalon-esteket moderálja.

A négy napos utazást a szervezők videón rögzítik, így tartalmas beszámolók és az utazás izgalmas pillanatait egy filmben mutatják meg oldalaikon.

Facebook-esemény ITT. 

Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset

-

Az aranyecset egy szép példázat minden korosztály számára a 20. század egyik legjelentősebb költőjétől, a 100 éve született Nemes Nagy Ágnestől. Élvezetes, fordulatos mese. Szitha Miklós, Liszt-díjas ütőhangszer művész, zeneszerző, a Talamba Ütőegyüttes alapító tagja, olyan zenét komponált az előadáshoz, amely fordulatos színpadi művé emeli Nemes Nagy Ágnes költeményének lüktető gondolatritmusát. Szádeli, mint népmesei hős, elhivatottsága ajándékául aranyecsetet kap egy rejtélyes öregembertől. Amit fest vele, az életre kel. Ezzel óriásivá nő művészi felelőssége. Az előadás választ ad arra is, hogy: mit kezd Szádeli az ecsettel és mit kezd ezzel a jelenséggel a világ?

Szereplők: Illés Dániel, Fekete Linda, László G. Attila

Mikor? Január 14. 19.00 Hol? 6szín. Facebook-esemény ITT.

Gerhes Gábor: ATLAS

-

Mit kezdjünk manapság a tudományos megismerés olyan klasszikus eszközeivel, mint az enciklopédia, az atlasz, vagy a lexikon, amikor a tárgyilagos tények egyre kevésbé hatnak a közvéleményre, az érzelmeken, személyes hiten alapuló érvek pedig egyre inkább? Az ATLAS című kiállítás központi eleme Gerhes Gábor azonos című, háromszázhatvannyolc oldalas, képes atlasza, amely egy a tudástárolás hagyományos helyszíneit (múzeum, könyvtár, könyvespolc) idéző, különleges építmény belsejében várja a látogatókat a Kiscelli Múzeum templomterében. Ha kézbe vesszük a könyvet, súlyra, formára a jól ismert atlaszok megszokott méreteit, arányait tapasztaljuk, azonban ha belelapozunk, egy olyan világ képzete sejlik fel előttünk, amely kísértetiesen ismerős, mégsem teljesen a sajátunk. 

Megnyitó: Január 20., csütörtök, 18.00, Facebook-esemény ITT.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Térey János, Mécs Anna, Salvador Dali és Igazából szerelem [PROGRAMAJÁNLÓ]

Karácsonyi események, Sorsok között Orvos-Tóth Noémivel és Térey János-est a heti programajánlónkban. 

...
Szórakozás

Csongor és Tünde, Orlando, Poket [PROGRAMAJÁNLÓ]

December második hetében Dobó Kata új rendezése mellett izgalmas színházi előadásokat, irodalmi tárlatot és az irodalom közösségformáló erejéről szóló beszélgetést is ajánlunk.

...
Szórakozás

Offenbach, West Side Story, PUF, Bálnadal, Volt egy ház [Programajánló]

December első hetében egy opera- és egy filmpremiert, egy izgalmas krimi-diskurzust, verseskötetről és ifjúsági könyvekről szóló beszélgetéseket ajánlunk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Olvass!
...
Beleolvasó

A Petri-díjas Rékai Anett kötete egy párkapcsolat függő játszmáit mutatja be

A kamaszkor lezárásáról és az önálló élet indulásának fázisairól szólnak a Petri-díjas Rékai Anett első kötetének szövegei. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Otthonosság és idegenség Görcsi Péter debütáló regényében – Olvass bele!

Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Olvass bele a regénybe!

...
Beleolvasó

Szöllősi Mátyás regényében egy fizikusnőé a főszerep [KÖNYVRÉSZLET]

Szöllősi Mátyás új kötetének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Olvass bele!

...

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: A család olyan, mint egy falka

...

A Szegény párákban Frankenstein, a szex és Mary Shelley is a ma nőjéről beszélnek

...

Ezt senki nem mondta – Nádasdy Ádám: Lássa az a gyerek, hogy én is ember vagyok

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

Tahir Hamut Izgil ujgur költő és filmes a családjával együtt 2017-ben sikeresen elmenekült Kínából a tömeges letartóztatások elől. Memoárjában bemutatja, hogyan számol fel a totalitárius állam egy kultúrát és egy népet. A Ha értem jönnek éjjel a hét könyve.

...
Nagy

„halálomat türelmesen begombolom” – ma lenne 70 éves Sziveri János

Kifejezetten rövid élet jutott neki, ma ünnepelné hetvenedik születésnapját, de már 34 éve halott. Sziveri János vajdasági születésű költőre emlékezünk.

...
Kritika

Hogyan lesz egy anyából kiapadt, halálszagú folyó?

Az Anyám, a folyó című olasz regény lírai hangon előadott, töredékekből építkező történetének egy anya-lánya kapcsolat az alapja: a negyvenes éveiben járó lány az emlékezetét, így identitását is egyre inkább elveszítő anyjának meséli el – mintegy a felejtés ellen dolgozva – családjuk szerteágazó históriáját.

...
Nagy

Márquez regénye a végakarata ellenére jelent meg – Kafka, Nabokov is hasonlóan járt

Gabriel García Márquez posztumusz kisregényének megjelenése hatalmas irodalmi szenzáció, de van egy kis üröm az örömben, hiszen nem titok, az író meg akarta semmisíteni utolsó írását. 

...
Kritika

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

A Nobel-díjas norvég szerző egymásba írja a hófödte tájat és a koromsötét éjszakát, egymásba játszatja hősét és annak környezetét. A Fehérség az egzakttól a transzcendens felé vezet, így egyszerre szolgál a kivonulás és a bevezetés könyveként.

...
Nagy

Markovics Botond: A technológia elhozhatja a kort, amikor a diktátorok nem halnak meg

Markovics Botond húsz éve erősíti regényeivel a magyar science fiction irodalmat. A Felfalt kozmosz című legutóbbi regényében örökéletű diktátorok és egy napjainkban is ismerős kataklizma állítja kihívás elé az emberiséget. Nagyinterjú.