Megint dráma van a Szépművészetiben - Textúra 2021

Tavaly ősszel a második hullám elsodorta a kortárs irodalom, a színház és a képzőművészet egyik legizgalmasabb összművészeti találkozóját, a 2020-as Textúrát. Bár vígaszdíjul megnézhettük a streamelt verziót online, de lássuk be, ennek a programnak épp a felfedezős, múzeumban bolyongós, kincskeresős hangulatát szeretjük igazán, úgyhogy most itt a lehetőség, hogy bepótoljuk.

A budapesti kulturális élet egyik legizgalmasabb, évente megrendezésre kerülő eseménye egyértelműen a Textúra, aminek az elmúlt években a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont, és olyan rendezők elképzelései alapján jöhettek létre, mint például Pelsőczy Réka, Török Ferenc, Valló Péter, vagy az akkor még a Bagossy László osztályába járó rendező hallgatók. Idén ősszel Székely Kriszta mikrorendezéseit láthatjuk a Szépművészeti különböző zegzugaiban, talán nem túl meglepő módon elsősorban a Katona József Színház színészeivel, néhány „vendégművésszel” kiegészülve.

(Fotó: Szépművészeti Múzeum)

Az alapkoncepció az, hogy kortárs magyar írók új szövegeket írnak a múzeum egy-egy festményéből, szobrából, vagy teréből inspirálódva, a színészek pedig legtöbbször monodrámaként, néha pedig kettősökben adják elő az adott mű előtt ezeket a körülbelül 8-10 perces minielőadásokat. Az ihletadó képzőművészeti alkotások között van ókori egyiptomi szobor, antik görög torzó, de a Régi magyar gyűjtemény és a Régi Képtár művei is szerepet kapnak. A lényeg minden esetben az, hogy a kortárs irodalom és a színház jelenidejűségével rámutasson a klasszikus művészeti alkotások modern értelmezési lehetőségeire, hiszen egy mű akkor tud igazán hatni ránk, ha a mában is tudunk hozzá izgalmas, jelenkori, személyes és aktuális jelentéstartalmakat társítani.

(Balla Zsófia: Szakállas férfi portréja, műalkotás: Szakállas férfi mellszobra, előadja: Tasnádi Bence)

A Székely Kriszta által rendezett Textúra egy kellő mennyiségű (ön)iróniával ellátott performansznak ható nyitánnyal kezdődik a múzeum csarnokában, ahol a színészeket különböző múzeumi dolgozókként láthatjuk, a lelkes múzeumpedagógustól a faarcú teremőrön át a kétségbeesetten szelfizgetni próbáló látogatóig, a végén pedig még egy műalkotás elpusztítását is láthatjuk. És igazából ez a gesztus jelzi a legjobban (még ha talán kicsit túlzóan is) azt az élményt, amiért valójában évről évre ellátogatunk a Textúrára.

A múzeumi „rosszalkodás” vágya valószínűleg mindenkiben a gyerekkori tárlatvezetések alkalmával születik meg, amit aztán kultúrember igyekszik legkésőbb felnőttkorára teljesen elfojtani magában. A Textúra viszont a hétköznapi múzeumi élethez képest kicsit kienged, kicsit közelebb hoz, kicsit hagy minket rosszalkodni, hiszen záróra után, éjszakába nyúlóan nézelődhetünk még a tágas terekben, a három szintet kedvünkre járhatjuk be, nem szükséges követni a kiírt irányokat, a színészek, akik által életre kelnek a szobrok és a festmények, pedig még néha hozzá is érhetnek a művekhez, kapcsolatba kerülhetnek velük, ami sokszor nézőként is bizsergető érzés tud lenni. A másik gyerekkori ösztönökre és vágyakra építő játék a kincskeresés, hiszen minden helyszín és előadás egy gyerekrajzra hajazó piktorgrammal van ellátva, így izgatottan kajtathatjuk a hatalmas épületben, hogy hol találjuk a majmot, a szivecskét, vagy az almát, és akkor tudunk elégedetten távozni, ha mindent megtaláltunk és megnéztünk.

(Szécsi Noémi: A vég és a kezdet, műalkotás: Girolamo Macchietti: Mária gyermekével és Szent Annával, előadja: Jordán Adél)

Ezen az estén találkozhatunk egy gazdag fantáziával megáldott múzeumi takarítóval, egy filozófiai magasságokba emelkedő teremőrrel, egy műtárgytechnikussal, aki saját nőügyeiről mesél egy Erósz szobornak, egy restaurátorral és egy démonaival küzdő éjszakai őrrel. Akiket mindenképp érdemes külön kiemelni, az a Tasnádi Bence által megformált luxemburgi performanszművész, aki hihetetlenül vicces kapcsolatba kerül egy antik görög szoborral, és a Jordán Adél által alakított múzeumpedagógus, aki a jópofa hangulatú művészettörténet órából egyszer csak átvált és a saját magánéleti tragédiájába avat be minket, hihetetlen átéléssel és érzékenységgel.

Idén még két alkalommal, november 3-án és 9-én lehet látni a Textúrát, itt pedig az esemény trailerét nézhetik meg:

Írók/képzőművészeti alkotások/színészek: