Ismerd meg sétálva Nádas Péter Budapestjét!

Ismerd meg sétálva Nádas Péter Budapestjét!

ro |

A hétvégén Nádas Pétert ünnepli a főváros és ünneplik természetesen az olvasók is, ezen alkalomból pedig a Könyves Magazin és a Budapest Brand közös irodalmi sétára invitál, hogy együtt fedezzük fel Nádas Budapestjét. Az író legelső emléke is a fővároshoz kötődik, egészen pontosan a Damjanich utcához, azon belül is a 42-es számú házhoz. A "gyakorta visszatérő emlékkép" - ahogy a Világló részletekben írja, "egy budapesti bérház sötétből felvillanó lépcsőházi fordulója", az emlék pedig maga a légnyomás, aminek következtében "repülünk a hidegen fellángoló fal felé, és belezuhanunk".

Budapest fontos szervezőelve, helyszíne, sőt szereplője a Világló részleteknek, annak idején ezt írtuk róla: "A város térképe különösen hangsúlyos szerepet kap az emlékek felkutatásában, majd az ellenőrzésében is, illetve a kulturális és történeti rétegek feltárásában. A Csikágónak nevezett hetedik kerület, Újlipótváros, a Teréz körút és Buda más-más arcát mutatja. A főváros óriásit változott az elmúlt 75 évben, miközben borzasztó traumák helyszínévé is vált a világháborútól a zsidó gettókon át az 56-os eseményekig, amik rétegekként egymásra íródnak".

Ahogy ezt is: "A Világló részletek olvasása után már nem lehet ugyanúgy sétálni Budapest utcáin, egyfelől Nádas újraírta történetét, másfelől feltárta bonyolult rétegzettségét, amit ismernünk kellene. Budapest utcáit a mai napig meghatározzák a második világháború és 1956 történései."

A hétvégi sétáinkon Nádas szövegein keresztül járjuk be Budapest utcáit, azokat a részeket, amelyek az életmű szempontjából fontosak - vasárnap Újlipótváros, illetve Erzsébetváros utcáit (a sétát Szeder Kata, illetve Bazsányi Sándor és Valuska László vezeti). Előtte viszont szombaton a Nádas-olvasók kiruccanhatnak a Svábhegyre, ahol az író legelső megjelent elbeszélésével, A Bibliával (ITT beszéltünk róla) és más művei segítségével fedezzük fel a hajdan szőlőkkel borított, majd kedvelt nyaraló- és kirándulóhelyből a 20. század zűrzavaros évtizedeinek egyik fontos helyszínévé vált hegy történetét. A szombati sétát Bátorkeszi-Kiss Ákos vezeti.

Részletek erre:

“Fölmegyek a hegyre” // Nádas Péter Budapestje

Újlipótvárosi villanások // Nádas Péter Budapestje

“A mindennél emlékezetesebb éjszaka” // Nádas Péter Budapestje

Nádas Péter amúgy a Világló részletek megjelenésekor adott interjújában is mesélt a városról, valamint a város és az emlékezés viszonyáról, az interjút itt tudjátok visszaolvasni:

"Hallgattam és néztem, túl sok dolog jött be a szememen”
"Hallgattam és néztem, túl sok dolog jött be a szememen”
Tovább olvasok

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Tízezer Nádas-kötetet kapnak a diákok az író 80. születésnapja alkalmából

Nádas Péter idén ünnepli 80. születésnapját. Az évforduló alkalmából jelenteti meg a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített egyedi válogatáskötetet. A tízezer példányban megjelenő művet a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok kaphatják meg.  

...
Hírek

Mutasd meg a fotóiddal Nádas Péter Budapestjét!

Fotópályázatot hirdet a Jelenkor Kiadó és a Budapest Brand Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából.

...
Zöld

Byung-Chul Han is Nádas Péter falujában élne szívesen, és énekelne a körtefa alatt

A kiégés társadalma és A föld dicsérete  szerzője első magyarországi látogatásán arról beszélt, hogy a fogyasztói társadalom és a digitalizáció hatására az ember egyre inkább önmagába zárul, a Másik eltűnése miatt pedig az emberiség kollektív nárcisztikus depresszióban szenved.

SZÓRAKOZÁS
...
Kritika

A Szürke Ember szuperhősként menekül és száguld országokon át

Courtland Gentry bérgyilkos, a CIA szebb napokat látott árnyékügynökségének, a Sierra alakulatnak egyik utolsó tagja, akit csak a „Szürke Ember”-ként ismernek és emlegetnek. 

...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

Nyugaton a helyzet változatlan - Remarque háborúellenessége nem is lehetne aktuálisabb

A megjelenését követően közel száz év kellett, hogy a németek feldolgozzák az egyik legnagyobb bestsellerüknek számító Erich Maria Remarque-regényt. A végeredmény egy látványos, naturális film lett, de nem emiatt fogunk rá emlékezni.

Hírek
...
Zöld

Öt nap, több ezer halott - 70 éve lepte el Londont a gyilkos szmog

...
Hírek

Márciusban magyarul is megjelenik a Malfoyt játszó Tom Felton memoárja

...
Szórakozás

Neil Gaiman beszélő mongúz lesz a Fodor Nándorról szóló filmben

...
Gyerekirodalom

A barátság lényegéről mesél a kisnyúl és a sün párosa

...
Hírek

Polgár Juditot beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába

...
Hírek

Könyvesblokk: Jocó bácsi, Laár és Matthew Perry

...
Könyves Advent

Semmihez sem vagyunk öregek, és sosem késő változtatni

...
Hírek

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – megjelenik Zsigó Jenő memoárja a roma polgárjogi küzdelmekről

...
Szórakozás

Lecserélik A hatalom gyűrűi legjobb karakterét alakító színészt

...
Hírek

Erdős Virág petíciót indított a tiltakozó tanárok mellett

...
Promóció

Egy nélkülözhetetlen kiegészítő, ha sokat időzöl a gép előtt – Kékfény szűrő szemüveg

...
Promóció

A kulturális feltöltődéshez minőségi élelmiszerek járnak

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Heather Morris: Tartozunk a holokauszt túlélőinek azzal, hogy elmeséljük a történetüket

Heather Morrisnak az utóbbi években több holokauszt-témájú regénye is megjelent, és mindegyik kötetet túlélőkkel készült beszélgetések és kutatások alapozták meg. Az auschwitzi tetováló szerzőjével új könyveinek háttértörténetéről beszélgettünk, ő pedig mesélt az általa megismert túlélők bátorságáról, bűntudatáról, és azokról a nehéz emlékekről, amiket kötelességünk elmesélni az utókornak.

...
Kritika

A majdnem-élet receptje: egyedülálló anya reménytelen szerelemmel

A siker fokmérője ma a karrier és a boldog - kétszülős - családi élet. De mi van azokkal, akiknek egyik sem adatik meg? Bendl Vera első felnőtteknek szóló regényében nekik ad hangot: a nagy büdös semmiben lebegés állapotának, amit szeretünk átmenetinek hinni, de van, hogy nem lesz jobb. És a semminél már egy reménytelen szerelem is jobb. A Majdnem negyven a hét könyve. 

...
Nagy

A rómaiak is züllésről panaszkodtak, amikor a tekercseket felváltotta a lapozható könyv

A Papirusz számtalan ókori anekdotán és történelmi emléken keresztül elvezet az egyiptomi papiruszkészítő műhelyektől az alexandriai könyvtáron át a római rabszolgák másolóműhelyeiig. Hét érdekességet választottunk ízelítőül az ókori könyvek világából.

...
Nagy

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

...
Nagy

Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

A valóság helyreállítása és a The Black Maybe megjelenése apropójából beszélgettünk a humor szerepéről a feszültségépítésben, a kísérletező történetmesélő formákról, a sírkertszerű Magyarországról, reményről és reménytelenségről. Végül még olvasnivalót is ajánlott. Interjú.

...
Nagy

„Úgy képzeltem, az irodalom lesz a főfoglalkozásom” [Lator95]

A mesterség alapos ismerete elengedhetetlen - mondta egy régebbi interjújában Lator László, aki ma ünnepli 95. születésnapját. Költő, műfordító, tanár, aki szemináriumain egyetemi hallgatók nemzedékeit oktatta.