Október 8-án kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Október 8-án kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Október 8-án kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amelyen október 24-ig koncertek, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint opera- és táncelőadások is várják az érdeklődőket – adta hírül az MTI.

Könyves Magazin | 2021. szeptember 02. |

 „Az idén 210 éve született Liszt Ferenc a nemzetközi zenei és kulturális élet sarokköve: az életművét jellemző műfaji és formai gazdagság, szellemi nyitottság olyan érték, amely számunkra is mértékadó, iránymutató" - mondta el Káel Csaba, a rendezvénysorozatot életre hívó Müpa vezérigazgatója a fesztiválról Budapesten.

Kiemelte, hogy a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál főhajtás Liszt zsenialitása előtt, ugyanakkor olyan nagy, nemzetközi figyelemre számot tartó összművészeti eseménysorozat, amely évről évre ízelítőt nyújt Liszt páratlan életművéből. A fesztivál nem kizárólag a világhírű komponista műveit tűzi műsorra, hanem a művész szellemiségét akarja megjeleníteni számos műfajban, inspirációt nyújtva ezzel a kortárs alkotóknak is - tette hozzá.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a fesztivál programjaival a lehető legtöbb embernek szeretnék a felfedezés élményét nyújtani, és országos méretűvé tenni a rendezvényt.

Az eseménysorozat nyitókoncertjén, október 8-án a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise az Esztergomi Bazilikában csendül fel a Magyar Rádió Énekkara és a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában október 22-én - ismertette a programokat Káel Csaba.

Kivételes koncertsorozatra készül Klukon Edit és Ránki Dezső, Liszt orgonára komponált művei fővárosi templomokban szólalnak meg többek közt Martin Sturm, Kecskés Mónika és Deák László előadásában. Kelemen Barnabás és Berecz Mihály a komponista kamaraműveit szólaltatja meg, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs koncertjén pedig orgonaművek, improvizált tételek, népzene és vallásos népénekek reflektálnak egymásra.

A világhírű orgonaművész és karmester, Martin Haselböck október 12-én zenekarával és a kiváló baritonnal, Thomas Hampsonnal érkezik a fesztiválra.
Több Liszt-darabot is műsorára tűz majd budapesti fellépésén a Cracow Singers, Liszt és a dzsessz műfaja találkozik a Jazzical Trió estjén.

Október 22-én, Liszt születésnapján zárul a Zeneakadémián az a nagyszabású, négynapos zenetudományi és zenetörténeti konferencia, amelyre a nemzetközi Liszt-kutatás kiválóságai érkeznek előadóként. Október 23-án A szabadság hangja című esten Bartók és Liszt egy-egy műve mellett a Müpa Zeneműpályázatának egyik győztes kompozíciójával, Szentpáli Roland A magyarokhoz című művének ősbemutatójával ünnepelhet a közönség.

A Müpa teljes épületét játékba hozó, formabontó esti koncert-kalandtúráján a pályázat legkiemelkedőbb elektroakusztikus kompozíciói sorakoznak fel október 14-én, a kis dzsesszformáció kategóriájának legjobbjait pedig a Budapest Music Centerben hallhatja majd a fesztiválközönség.

Október 17-én és 18-án a legendás flamencotársulat, a Companía Antonio Gades ikonikus Carmenje érkezik a Müpa Fesztivál Színházába, október 24-én Szépséges Mezőség címmel készül bemutatóra a Duna Művészegyüttes.

Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicalje a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Légtornász Egyesület légtornászai közreműködésével valósul meg.

Esterházy Péter és Vajda Gergely Fuharosok című mono koncertoperája és George Benjamin Into the Little Hill című művének bemutatója október 21-én látható.

A fesztiválra érkezik a Grammy-díjas brazil legenda, Gilberto Gil, a Keller András vezette Concerto Budapest Roby Lakatos hegedűvirtuózzal és Snétberger Ferenc gitárművésszel a klasszikus szimfonikus zene és a világzene izgalmas fúzióját teremti meg. Gyeva - Takács Dorina, Saya Noé (Kőrös Mimi) és a Svédországban élő előadóművész-dalszerző, Bozóky Felícia Lili I Am Soyuz projektje mutatkozik be az Akvárium Klubban és megvalósul az 5. Magyar Klipszemle is.

A sokszínűség jegyében a Liszt Ünnep szélesre tárja kapuit a képzőművészet, az irodalom és a film műfaja előtt is. Megvalósul a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, a nemzetközi rangú Art Market Budapest, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, a Budapest Showcase Hub és az idén rendhagyó városi terekben zajló PONT Fesztivál.

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Bereményi, Bödőcs, Háy, Halász, Nádas – Ezek az irodalmi programok várnak a Margófeszten

Első alkalommal rendezi meg a Mastercard támogatásával a Margófesztet a Margó Irodalmi Fesztivál. A helyszín Szentgyörgyvár, Zala. Mutatjuk, milyen irodalmi programok lesznek. 

...
Hírek

Ezeket a programokat ne hagyjátok ki a nyári Margón!

Ma kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál! Június 10–13. között új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon több mint 40 programon lehet részt venni.

...
Hírek

Jubilálás, esztrádműsor, könyvbemutatók, koncertek, séták – kezdődik az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál

Több mint 40 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel, sétákkal ma, csütörtökön kezdetét veszi az idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Orsós Julianna: Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Orsós Julianna Mariella Mehr regényét választotta.

...
Kritika

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban

Zsigó Jenő a magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. Életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságát ismerjük meg.

...
Podcast

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

A Könyves Magazin podcastjában Kemény Lili először beszél a Nem című önéletrajzi regényéről. Hallgassátok!

...
Nagy

Ayhan Gökhan: A fal című regényben a kívülállóság markánsan képviselteti magát [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Ayhan Gökhan Marlen Haushofer egyik regényéről írt.

...
Nagy

Bánhidi Lilla: Még másfél nap

„Bemegy a próbafülkébe. Levetkőzik, belebújik a farmerruhába. Tetszik magának” ‒ Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a második rész.

...
Podcast

Szexualitás, vagina, szülés – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk ötödik vendége Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász volt, a beszélgetéshez könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

Szerzőink

...
Vass Norbert

Milyen apa volt Hemingway?

...
Orsós Julianna

Orsós Julianna: Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből [ROMA IRODALOM]

...
Kiss Imola

A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról

Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!