Jön a Briliáns barátnőm negyedik évada

sa |

Februárban debütált Magyarországon az HBO Maxon az Elena Ferrante Nápolyi regények-tetralógiájából készült sorozat harmadik évada, amiben a hetvenes években járunk, Olaszországot belső ellentétek feszítik, a két főszereplő, Elena és Lila pedig már fiatal nővé érett. Életük ugyanakkor mostanra élesen szétvált: míg Elena elkerült otthonról, egyetemista lett és íróként bontakozik ki, addig Lila egy gyárban fizikai munkásként próbál boldogulni. 

A rajongók örömére a negyedik évad berendeléséről szóló hírt a Park Kiadó osztotta meg a Facebookon:

Az elvesztett gyerek története a sorozat záró darabja, amiről például ezt írtuk, amikor egyszerre újraolvastuk mind a négy kötetet"A két nő közötti rivalizálás természetesen új erőre kap, amikor mindketten anyák lesznek. A terhesség közös élmény, egymás segítése ösztönös, a folyamatos összehasonlítgatás viszont attól még megmarad: „Az én lányomnak nincsenek olyan adottságai, mint a Lináénak. Néhány napja már nem aggódtam, hogy Imma el van maradva a korához képest. Elvittem egy jó nevű gyerekorvoshoz, és ő megnyugtatott, minden a legnagyobb rendben. De Tinával, bánatomra, nem állta a versenyt” (Az elvesztett gyerek története)."

Elena Ferrante könyvei után már más szemmel nézzük a női barátságokat is
Elena Ferrante könyvei után már más szemmel nézzük a női barátságokat is

Az Elena Ferrante álnéven alkotó író valódi identitása utáni médiahajsza egy időre mintha elhomályosította volna azt, ami miatt egyáltalán beszélünk róla. A Nápolyi regények-tetralógiával Ferrante megteremtette azt, amit a gyerekek évekkel ezelőtt a Harry Potter-sorozattal élhettek át: a folyamatos várakozás örömét. Az első regény, a Briliáns barátnőm 2011-ben jelent meg Olaszországban, majd a rákövetkező években jöttek a folytatások. 2019 óta mind a négy rész elérhető magyarul, mi pedig most egyben újraolvastuk az összeset, ami az elmúlt hetek egyik legjobb döntésének bizonyult.

Tovább olvasok

Arról még nincs információ, hogy mikortól látható majd a negyedik évad.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

A Dűnének, Elena Ferranténak vagy Murakami Harukinak adjuk az Oscar-díjat?

Megnéztük a legjobb adaptált forgatókönyv díjára jelölt filmeket, hogy podcastunkban megbeszéljük, melyik milyen volt, sőt pontoztunk és vitatkoztunk, míg végül eldöntöttük, szerintünk ki nyeri majd március 28-án az Oscart.

...
Szórakozás

Elena Ferrante megmutatja a pszichodrámát az anyaságban

Maggie Gyllenhaal nagy álma valósult meg azzal, hogy filmet rendezhetett az általa feminista hősnek tartott Elena Ferrante Nő a sötétben című regényéből. A film december végén debütált a Netflixen Az elveszett lány címmel, a rajongásból pedig a nézők egyértelműen jól jönnek ki.

...
Hírek

Könyvesblokk: Ferrante, Cook, Follett

Elképesztő világirodalmi újdonságokat ajánlunk az e heti Könyvesblokkban. Ken Follett thrillere egy világháború kitörésének lehetőségére figyelmeztet, Elena Ferrante kötetében hétköznapi kérdésekről mondja el véleményét, Robin Cook orvoskrimije pedig a mostani járványt gondolja tovább. 

...

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

...

Hogyan árjásították a nácik a zsidók könyveit? [Ms. Columbo Olvas]

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Love, Death & Robots továbbra is kíméletlen őszinteséggel szembesít az emberségünkkel

Tényleg képtelenek vagyunk megváltozni? A Netflix tévésorozata, a Love, Death & Robots új évada szerint lélekszakadva rohanunk bele a saját végzetünkbe. Nem tud ebben visszafogni bennünket sem technológiai fejlődés, sem harmadik típusú találkozás, de még a múltbéli tapasztalataink sem. 

...
Nagy

A Halott Pénz-könyv még a tagoknak is tudott meglepetést okozni

A Halott Pénz Na még mit nem?! című kötetét mutatták be a Hajógyár és az A38 hajó Zene x Szöveg programsorozatának legutóbbi alkalmán. Járai Márkot, Boros Gábort és a kötet egyik szerzőjét, Jávor Bencét Erdős Viki kérdezte zenekari titkokról, a sikerig vezető útról, közös munkáról és az írás folyamatáról.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.

...
Podcast

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

Podcastunkban a közéleti költészetről, a bal kézről jobbra átnevelt írásról és a közösségi médiáról is kérdezzük a Torkolatcsönd szerzőjét, Fehér Renátót.

Szerzőink

...
Forgách Kinga

Az internet egy random mémfolyammá redukálta az életünket

...
vl

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

...
Sándor Anna

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

A hét könyve
Kritika
Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.