Van egy író, aki évek óta nem fejezi be legnépszerűbb regényfolyamát, A tűz és jég dalát. Néha jönnek arról hírek, hogy most haladt valamennyit, de George R. R. Martin az a karakter, akit nem a pénz, hanem a tökéletesség motivál. A pénzt ugyanis nemcsak a könyveladásaiból, hanem a tévésorozatokból is több életre megkereste, viszont szerencsétlenségére saját történetét előbb befejezték a tévében, mint ahogy ő megírta volna. A Trónok harca nehéz adaptációból lehetetlen feladattá vált, hiszen egy idő után nem volt mit adaptálni, és hiába dolgozott George R. R. Martin is az utolsó évadokon, nem volt meg az a távolsága a történethez, ami egy adaptációnál szükséges, vagyis más, szövegen kívüli szempontok is befolyásolták (Stemler Miklóssal, a regényfolyam szerkesztőjével és fordítójával interjúztunk korábban).

A Trónok harca brutális siker volt még úgy is, hogy a végét rendesen összecsapták az alkotók. A fantasyért nem különösebben lelkesedő nézőként is bírtam a sorozatot, mert:

- a történetvezetésében felvállal különböző nézőpontokat, amelyeket egyébként bármikor meg is tud szüntetni egy teljesen váratlan gyilkossággal,

- karakterei összetettek, változnak, kitaláltak és felépítettek,

- a dramaturgiát meghatározó konfliktusok nem mesterkéltek, ahogy a konfliktusok lezárásai sem,

- az HBO olyan világteremtést tett lehetővé, ami az adaptációk jelentős részénél, kifejezetten az ehhez hasonló fantasyknél vagy középkori lovagi témáknál ritka, sőt a siker valahol itt keresendő, hogy erősen építhetett a középkori lovagi világra ahhoz, hogy onnan már csak egy lépés legyen, hogy fantasyvé váljon.

Tíz éve tudtuk meg, hogy közeleg a Tél

Tíz éve indult világhódító útjára a Trónok harca, így az évforduló alkalmából számba vettük, mi mindent ért el a sorozat, és miben maradt a rajongói adósa.

Tovább olvasok

A Trónok harca évadról-évadra vált a központi nőalakok történetévé, az ő szimbolikus megküzdésük a családjaikban, a női szerepmintákkal vagy önmagukkal mind szükségesek voltak ahhoz, hogy a Trónok harca érvényes legyen a mai világban. A Sárkányok háza első része, ami közel 200 évvel korábban játszódik, még nem itt tart: minden lehetséges helyzetben megértetik velünk, hogy 

ez a világ rohadtul nem a nőké, de sejteti, hogy ebben a sorozatban kell elkezdeniük a saját lehetőségeiket felmérni és lépéseket tenni, hogy legyenek valakik.

A nyolcadik évadnak úgy lett vége, hogy igazán senki nem volt elégedett. Hiába jött a rengeteg Emmy-díj, az óriási nézettségek, a különböző közösségimédia-felületeket ellepő bejegyzések és mémek. Az óriási siker és Martin rengeteg feldolgozatlan szövege könnyen kiadta a megoldást, hogy valamilyen formában folytatni kell. Az már a Trónok harcánál is túlzás volt, hogy lehagyják a sorozatkészítők Martint, így korábbi szövegekhez tértek vissza. A Sárkányok háza a Trónok harca ikonikus hősének, Daenerys Targaryen családtörténetéhez nyúlt vissza.

És azért pont ide, mert egy nyugodtabbnak ábrázolt világ végéhez érünk. Tíz sárkánnyal a parkolóban lehet békét és nyugalmat biztosítani Westeroson, ha erős, józan vezetés van, de a sárkányflotta mindenre veszélyes lehet, ha egy erőszakos, ösztönvezérelt királyaspiráns tűnik fel. I. Viserys király (Paddy Considine) kicsit tétova, hagyományokra építő uralkodónak tűnik, aki se hibridrezsimet, se autokráciát nem akar bevezetni, viszont amikor az örökösödési kérdés felmerül, akkor két személy között választhat: a kétezer fős városi fegyverest vezető, indulatkezelési problémákkal küzdő, hataloméhes testvére, Daemon, és a Daenerysre nagyon sok szempontból hasonlító lánya, Rhaenyra között, akivel a legkomolyabb probléma nem a kora, hanem a neme, hiszen a Vastrónon nő még nem ült. 

A Trónok harca történetvezetésében Daenerys több szempontból is nagyon fontos volt: egy partvonalon kívülre szorult szőke hajú lányból az évadok folyamán vezető érett, aki előbb megismerte a kiszolgáltatottságot, majd a saját történetét, és azáltal, hogy kontrollálja a sárkányokat, mindenre képes. Ölni, pusztítani és alkukat kötni is tud. Az ő felnövés- és felemelkedéstörténete ráadásul olyan transzgenerációs problémákra hívta fel a figyelmet, hogy mi történt a régen uralkodó Targaryenekkel. 

Ha már spin-off, akkor a sok izgalmas családtörténetből nyilván azt a legcélszerűbb elővenni, amivel kipipálhatjuk a sárkányokat és a hatalom közelébe kerülő fiatal szőke nőt.

Nem csak a fan service fontos, de a tájékozódásban segít, ha ismerős dolgokat kapunk: otthonos világokat és tereket, tűzokádó sárkányt, a hatalom körüli feszültségeket és a Mundruczó Kornél Pieces of a Womanjéhez felérő jelenetet is. 

A Sárkányok háza első epizódja nemcsak mindkettőt hozza, de szinte kínosan ügyel arra, hogy a néző ugyanabba az ismerős, már jól belakott világba kerüljön, amit a Trónok harcában megismert. Itt még sokat süt a nap, nem jönnek a Mások, látszólag normális a világ, vagyis azt az időszakot ismerhetjük meg, amikor kábé minden rendben van még Westeroson. Lehet, hogy biztonságos lépésnek tűnik ugyanabba a világba helyezni a történetet, de hát ez a lényege a spin-offnak, hogy a folytonosságot érzékeljük. Ha ebben a világban megragadunk egy-két rész után, akkor az alkotók is könnyebben felrúghatják az elvárásokat. 

Az előzményfilmeknek, így a Sárkányok házának is a legnagyobb kihívást nem az jelenti, hogy képesek-e George R. R. Martin vezetésével jó sorozatot gyártani az HBO-nál, hanem az, hogy képesek-e felnőni a rendkívüli elvárásokhoz, sőt meg tudják-e közelíteni az eredeti sorozatot. Egy eredeti alkotás után másodikat csinálni mindig sokkal nehezebb, mert amíg az első meglepetésként érkezve ragadja el a nézőt, a másodikban már a meglepetésfaktorral nehéz dologzni, és az látszik, hogy az HBO-nál pénzügyi és márkaépítési szempontból is roppant fontos volt, hogy hogy a popkultúrát meghatározó Trónok harca után lehessen továbblépni (volt olyan tervük, amiből már forgattak, mégis elkaszálták, mert nem volt elég jó). 

A spin-off lényege, hogy nem akar új világot teremteni, és általában ez is okozza a vesztét. Viszont attól válik valami önálló alkotássá, ha saját világot teremt. A kettő közötti feszültség fontos, és ha az alkotók dolgoznak vele, akkor olyan csodálatos előzménysorozat is megszülethet, mint a Better Call Saul. A Breaking Badben a középiskolai kémiatanárból, a tüdőrákos Walter White-ból faragják meg az alteregót, Heinsenberget, aki meth-et készít, sőt bizniszel vele. A sorozatban találkozik a Saul Goodman nevű ügyvéddel, aki később saját, hatévados sorozatot kapott Better Call Saul címen, ami nemcsak önállóan megáll, de felnő az eredeti sorozathoz. A Trónok harca és a Sárkányok háza közötti viszonyt egy rész alapján még korai lenne megállapítani, de olyan erős karaktereket dobtak be a legelején, mint a tök erőszakos és hatalomvágyó Daemon Targaryan, akiből Matt Smith olyan karaktert varázsolt, hogy nagyon remélem, nem hal meg a következő részben. 

A forgatókönyvet Ryan Condal és Martin jegyzik, de mintha nem is forgatókönyvet, hanem élettörténeteket írnának, amelyekbe ezen a ponton kapcsolódhatunk be.

És az élettörténetek ilyen zárt és hataloméhes közegben bizony rendszeresen ütköznek.

A Sárkányok háza első részében felcsendül az ismerős főcímzene, érkeznek a gyors és erőszakos snittek, amelyek közül a lovagi torna és a szülésjelenet kiemelkedik. Martin világában a szereplők soha nem a teljes történetükkel és fegyverzetükben állnak elénk, így senki ne számítson arra, hogy mindenkiről minden lényeges dolgot megtud az első részben, de már kellő információt kapunk arról, milyen irányba indulhat el a sztori. Amíg a Trónok harca különböző családok harcairól szólt, addig a Sárkányok háza kizárólag a Targaryenekre koncentrál, és azt hiszem, hogy ez elég jó hír.