Az elvesztett békéről mesél A hatalom gyűrűi megrázó előzetese

„A gonosz nem alszik.  Csak vár” – hallhatjuk A Gyűrűk Ura előzménytörténetének nagyszabású és drámaian szép új előzetesében, amely a béke időszakának végéről mesél.

fk |

Az Amazon szeptemberben indítja útjára minden idők legdrágább sorozatának tartott A hatalom gyűrűit, amelyet egyre fokozódó várakozás előz meg. Korábban már érkezett a szériához egy szűk egyperces teaser, amelyben sorra felvonultak a plakátokon és az első teaserben már látott szereplők, így Elrond és Galadriel mellett például a sorozat alkotói által kitalált Arondir is.

Most  hétvégi San Diego-i Comic Conra időzítve egy hosszabb, vészjósló előzetest mutattak be, amelyben már felvillan a legfőbb téma: a háború és a gonosz visszatérése. A kérdés, hogy elég-e az összefogás a győzelemhez, a dráma pedig garantált, hiszen ahogy az el is hangzik a trailerben, előbb vagy utóbb, de valamelyik fél meg fog törni:

A Vanity Fair korábban azt írta, hogy a sorozatban alapos és szerteágazó képet kapunk majd Középfölde népeinek történetéről. A törpék bányái, a tündék lindoni és az emberek númenori királysága is feltűnik majd, illetve bemutatják a gyűrűk eredettörténetét. Az alkotók sok harcot, intrikát, mágiát, mitológiaépítést ígértek, az eredeti tolkieni hősök mellé pedig új szereplőket is. A sorozat a tervek szerint szeptember 2-án indul.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

George R. R. Martin versenyezne A Gyűrűk Ura-előzménytörténettel

A Trónok harca-sorozat szerzője reméli, hogy az ő sorozatuk lesz a sikeresebb.

...
Szórakozás

Nézzetek bele A Gyűrűk Ura előzménysorozatba!

Az Amazon semmit sem bízott a véletlenre, így legújabb giga-szériájának, A Gyűrűk Ura – A hatalom gyűrűi című sorozatnak a Super Bowl alatt mutatták be az előzetesét.

...
Szórakozás

Ilyenek lesznek a karakterek A Gyűrűk Ura előzménytörténetében

Izgalmas karakterplakátokat osztott meg az Amazon Prime Video az új A Gyűrűk Ura-sorozatról, A Hatalom Gyűrűiról. A széria szeptember elején debütál. 

Olvass!
...
Beleolvasó

A videójátékok világa segít elmenekülni a valóság elől

Gabrielle Zevin regénye, a Világépítők egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje Ryan Gosling főszereplésével. Olvass bele!

...
Beleolvasó

"Látod? Látod? Látod? Bölcső. Macskabölcső!" [Vonnegut100]

Száz éve született Kurt Vonnegut, akinek könyveit kultikus rajongás övezi mind a mai napig. Nincs ez másként az eredetileg 1963-ban megjelent Macskabölcsővel sem, amely olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot. Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Heather Morris: Tartozunk a holokauszt túlélőinek azzal, hogy elmeséljük a történetüket

Heather Morrisnak az utóbbi években több holokauszt-témájú regénye is megjelent, és mindegyik kötetet túlélőkkel készült beszélgetések és kutatások alapozták meg. Az auschwitzi tetováló szerzőjével új könyveinek háttértörténetéről beszélgettünk, ő pedig mesélt az általa megismert túlélők bátorságáról, bűntudatáról, és azokról a nehéz emlékekről, amiket kötelességünk elmesélni az utókornak.

...
Kritika

A majdnem-élet receptje: egyedülálló anya reménytelen szerelemmel

A siker fokmérője ma a karrier és a boldog - kétszülős - családi élet. De mi van azokkal, akiknek egyik sem adatik meg? Bendl Vera első felnőtteknek szóló regényében nekik ad hangot: a nagy büdös semmiben lebegés állapotának, amit szeretünk átmenetinek hinni, de van, hogy nem lesz jobb. És a semminél már egy reménytelen szerelem is jobb. A Majdnem negyven a hét könyve. 

...
Nagy

A rómaiak is züllésről panaszkodtak, amikor a tekercseket felváltotta a lapozható könyv

A Papirusz számtalan ókori anekdotán és történelmi emléken keresztül elvezet az egyiptomi papiruszkészítő műhelyektől az alexandriai könyvtáron át a római rabszolgák másolóműhelyeiig. Hét érdekességet választottunk ízelítőül az ókori könyvek világából.

...
Nagy

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

...
Nagy

Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

A valóság helyreállítása és a The Black Maybe megjelenése apropójából beszélgettünk a humor szerepéről a feszültségépítésben, a kísérletező történetmesélő formákról, a sírkertszerű Magyarországról, reményről és reménytelenségről. Végül még olvasnivalót is ajánlott. Interjú.

...
Nagy

„Úgy képzeltem, az irodalom lesz a főfoglalkozásom” [Lator95]

A mesterség alapos ismerete elengedhetetlen - mondta egy régebbi interjújában Lator László, aki ma ünnepli 95. születésnapját. Költő, műfordító, tanár, aki szemináriumain egyetemi hallgatók nemzedékeit oktatta.

A hét könyve
Kritika
Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról
...
Kritika

Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról

Botrányhősként indult és sokáig úgy is kezelték, de Virginie Despentes mára a francia irodalom általánosan elismert, egyedi és bátor alkotója. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a Vernon Subutex-trilógiának, amelyben egy totálisan csődbe ment lemezboltos és az egykori vásárlói felszántják Párizst. Miközben ide-oda csapódnak, egy szerteágazó korrajz bontakozik ki a mai Franciaországról, amiben ugyanúgy szerepelnek az elesettek, mint a kiváltságosok, valamint sok drog, erőszak és zene. A Vernon Subutex-trilógia a hét könyve.