Itt az első fotó Az éhezők viadala előzményfilmjéből

Itt az első fotó Az éhezők viadala előzményfilmjéből

sa |
SUZANNE COLLINS
Énekesmadarak és kígyók balladája
Ford.: Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2020, 448 oldal
-

Az első hivatalos fotón Tom Blyth és Rachel Zegler látható mint a fiatal Coriolanus Snow és Lucy Gray Baird.

-

Az Énekesmadarak és kígyók balladája több mint hatvan évvel az első Éhezők viadala-regény előtt játszódik, és arról szól, hogyan lesz Snow-ból könyörtelen diktátor.

Hangsúlyos lesz benne emellett egy szerelmi szál, ami kapcsán Francis Lawrence rendező azt nyilatkozta, hogy Lucy Gray egy anti-Katniss. Lucy Gray is a 12-es körzetből származik, a Snow-val való kapcsolatuk pedig az arénában indul el.

“Ő egy zenész, egy előadó, egy hódító… Snow még soha nem találkozott hozzá fogható lánnyal” - mondta Lucy Gray karakteréről a rendező a Vanity Fairnek.

A filmet 2023 november 17-én mutatják be, és egy miniteaser már érkezett hozzá:

Az előzménytörténetről megjelenésekor ezt írtuk:

„Collinsnál nem az a lényeg, hogy hogyan ír, hanem hogy mit. Ügyesen csűri-csavarja a történetet, nagyobbrészt kiszámíthatatlanul, a fejezetek cliffhangerei pedig megállás nélkül sodorják magával az olvasót. Az Énekesmadarak és kígyók balladája nem felesleges rókabőr: kitágítja Az éhezők viadalának univerzumát, dimenziót és motivációt ad Snow karakterének, valamint helyére kerül néhány további darab az eredeti trilógia szövevényes kirakósában. Snow (vak)hite szerint megmenti Panem lakóit az önpusztítástól, valójában ő az egyetlen megpörkölődött szárnyú molylepke a lángok közt, aki soha többé nem tud újra szárnyra kapni.”

A regénybe itt bele is olvashatsz.

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Megvan, ki játssza Coriolanus Snow-t az Éhezők viadala előzményfilmjében

A film arról szól, hogyan válik Snow-ból könyörtelen diktátor.

...
Szórakozás

Jövő ősszel érkezik a mozikba Az éhezők viadala előzménytörténete!

Már tavaly nyáron bejelentették, hogy a történetből adaptáció is fog készülni, most pedig az is kiderült, mikor nézhetjük meg az új filmet: 2023 novemberében kerül a mozikba.

...
Beleolvasó

Exkluzív: olvass bele Az éhezők viadala előzményregényébe!

Megjelent Az éhezők viadala előzményregénye, az Énekesmadarak és kígyók balladája. A trilógia világhírű szerzője,Suzanne Collins interjúban mesélt az új könyvről, amelybe most ti is beleolvashattok!

Természetesen olvasok
...
Zöld

Kiplingnek igaza volt: a farkasok akár a kutyáknál is jobban tudnak kötődni az emberhez

...
Zöld

Mintha újraindítanád az agyad, olyan egy órás séta az erdőben

...
Zöld

Miért nem tudják a megújuló energiaforrások megmenteni a Földet?

...
Zöld

Japán kutatók próbálnak megtanítani egy robotot arra, hogy jókor nevessen

...
Zöld

Az ország első erdei olvasókabinja Fekete István örökségéhez is kapcsolódik

...
Zöld

Amikor egy fiatal vadász megkóstolta a mézzel keveredett, erjedt hólevet, világraszóló felfedezést tett a sörről

...
Zöld

Veres Attila: Konda

...
Zöld

Mindannyian felelősek vagyunk a teremtett világért – Ferenc pápa zöld forradalma

...
Zöld

Minél öregebb vagy, annál gyengébb lesz a képzelőerőd - de Bux Barnabás óta tudjuk, hogy Fantázia megmenthető

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Vlagyimir Szorokin: Alulértékeltem Putyin őrültségét

„Tragikus időkben nehéz az oroszoknak az orosz irodalomról beszélni” – Vlagyimir Szorokin és M. Nagy Miklós mégis erre tettek kísérletet tegnap este a Három Hollóban. A beszélgetés során az emigráns orosz írók tragédiája, az oroszok és az erőszak viszonya, valamint a szerző magyarul megjelent szövegei is előkerültek. Beszámolónk.

...
Nagy

Visky András: Van, amikor az Isten egy elveszett gyermek

Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe. Kitelepítés című regényének alapját az otthon és az apa elvesztése, valamint a gyerekkori lágerbeli emlékei adják, melyben biblikus narratíva keveredik az elbeszélő hangján testvérei, valamint az édesanya történeteivel. 

...
Kritika

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

Hogyan fér meg egymás mellett az irodalom magánya és az élet? Erre a kérdésre kereste a választ Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író, aki regényével tavaly elnyerte a Goncourt-díjat. Az emberek legtitkosabb emlékezete a hét könyve, amely egy titokzatos afrikai íróról, egy kánonból kimaradt zseniális botránykönyvről és a nagy mű létrejöttének útvesztőjéről mesél.

...
Nagy

A Nobel-díjas Alekszijevics sok ezernyi hangból, sorsból, élettöredékből komponálja könyveit

A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz az irodalmi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics belarusz író, aki könyveiben mindig a valóságot próbálja rögzíteni, legyen szó akár a második világháborút megjárt orosz nőkről, az afganisztáni háború veteránjairól vagy a csernobili katasztrófa túlélőiről. De honnan indult Szvetlana Alekszijevics, ki volt a legnagyobb hatással a munkásságára, a nyolcvanas évek elején miért nem engedték kiadni a könyvét, és miért kényszerült emigrációba? Cikkünkből kiderül.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Jonas Jonasson: Szituációkat gyűjtök, az agyamban raktározom őket

...
Valuska László

Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük

...
Laborczi Dóra

Vlagyimir Szorokin: Alulértékeltem Putyin őrültségét

A hét könyve
Kritika
Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük
...
Nagy

Vámos Miklós új könyvében a múltbéli üzenetek nemcsak kordokumentumok, ma is frissek és aktuálisak

Vámos Miklós Palackposta című kötetébe olyan korábbi publicisztikáit gyűjtötte össze a szerző, amelyek a szocializmusban íródtak, de negyven év távlatából is érvényesek.

...

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

...

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

...

Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikusként lett a Kádár-korszak népszerű szerzője [N/ők is írtak]

...

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot