Ő az én egyetlen igazi otthonom, egyetlen társam, mindenem – Radnóti Miklósné naplója

Ruff Orsolya | 2014. december 05. |

„Énrajtam a Hermi dirndlije van. (…) Mik pedig az utolsó pillanatban Liliomnak öltözik. Felvette Papa sapkáját, és egy piros sálat a nyaka köré. Sokat táncolunk, és mindenki egész fiatalnak néz ki, ez jólesik.” (1937. január 30.)

Kicsiny ajtót tár és egy eddig jóformán ismeretlen világba enged bepillantást Radnóti Miklósné naplója, egy olyan világba, melynek központi alakja egyértelműen a férje volt. Nem csak a költőről szól azonban ez az 1200 oldal, hanem egy emancipált, tudásra vágyó, és keményen dolgozó fiatal nőről, a kor irodalmi pezsgéséről, a küszködéssel és elismeréssel teli hétköznapokról, és nem utolsósorban arról, ahogyan a közös terveket és álmokat a háború brutálisan ezer darabra törte. A tizenegy év alatt feljegyzett napok ismeretlensége azok intimitásából fakad: naplója révén Gyarmati Fanni a lehető legközelebb engedi az olvasót, szavai kijózanítóak és megrázóak, holott legtöbbször csak a puszta tényeket közlik.

A naplóba Gyarmati Fanni 1935 februárjában jegyzi fel az első sorokat: „Olyan gyerekek vagyunk. Este Laciéknál vacsoráztunk, és Laci nagy bőkezűen megajándékoz ezzel a könyvvel. Mik kéri feljegyzésekre, de a pontos dátum csábít a naplóírásra. Végül is ez lesz belőle. Én kapom a megbízást vezetésére.” Még esküvő előtt állnak ekkor, napjaikat a munka, a költészet, a pezsgő társasági élet, és a szerelem tölti ki. Gyarmati Fanni az apja gyorsíróiskolájában oktat, minden vágya azonban, hogy nyelveket tanulhasson, utazhasson. És persze az, hogy Radnóti elismert költő lehessen. A kortársak közül az egyik legjobbnak tartja férjét, a naplóban ugyanakkor vissza-visszatérő megállapítás, panasz, hogy Radnóti nem tesz meg mindent az érvényesülésért, nem dolgozik eleget, nem ír, „és csak üresen telnek a napok”. Miközben félti is attól, hogy egy polgári állás minden energiáját elszívná, nem maradna sem ereje, sem ideje a versekre, mert – ahogy fogalmaz – „ahol teljes lélekbeleadás szükséges, az nem Miknek való”.

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.

Jaffa Kiadó, 2014, 1200 oldal, 7920 HUF

 

Versek

Minden lejegyzett vers ugyanakkor egy-egy örömforrás a naplóban. „Kész egy szép vers: Járkálj csak, halálraítélt” – jegyzi fel például 1935. november 22-én. Gyarmati Fanni értő kritikával olvasta férje műveit, és nem volt ritka, hogy változtatásokat javasolt. „Mik verset küldött. Gyönyörűt. Még beszélünk majd az utolsó soráról (…)” – írta 1942 novemberében az Októbervégi hexameterekről, melynek végét felesége tanácsára végül átírta Radnóti. 1940 áprilisában egyébként Radnótiné azt írta magáról, hogy az elmúlt években nagyon biztos szemű és fülű lett a versek terén, „hosszú éveken át készültem rá, ötéves koromtól kezdve, mikor az első részegítő boldogság ért, hogy megtanultam olvasni”. 1943 szilveszterét a házaspár baráti társaságban töltötte, ahol a költő felolvasta Nem tudhatom… című művét, melynek akkori befejezése nem tetszett az egybegyűlteknek; „a vers vége valóban nem maradhat így” – állapította meg akkor a feleség, aki azonban számos alkalommal egyértelművé tette, hogy mélységesen hisz férje költői tehetségében.

Szerelem

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házassága igazi, elsöprő szerelmen alapuló kapcsolat volt („Ő minden keménységből és rosszaságból kihámoz, és ő az én egyetlen igazi otthonom, egyetlen társam, mindenem.”, 1940. szeptember 27.), amely ugyanakkor nem volt mentes a hullámvölgyektől sem. A negyvenes évek elején Beck Judit és Radnóti egymás iránti érzelmei nem maradtak titokban „Tele a Vigadó persze. Mi külön ülünk ketten, de Mik hosszú, szenvedélyes, szomorú pillantásokat vet Juditra, akármilyen messze ül is. Ez bosszant” – jegyezte fel 1942. február 6-án Radnótiné. Gyarmati Fanninak is voltak kisebb flörtjei (például Schöpflin Gyulával), élete szerelmének azonban Radnótit tartotta. 1941 májusában azt írta, nem bírná elviselni, ha elveszítené férjét. „Meg is mondtam neki reggel, hogy: nem. Mégsem akarom, hogy átadja magát ennek, fáj és fájna” – utalt egyértelműen Beck Juditra. Kettőjük kapcsolatának egyik legfájdalmasabb döntése talán az volt, amikor úgy határoztak, hogy nem vállalnak gyereket. Az asszony többször teherbe esett, nem tarthatta meg azonban a magzatot (ezt részben keserves anyagi helyzetükkel, részben pedig a fokozódó zsidóellenességgel magyarázta). „Szabad elhatározásból akarok majd gyereket, ha akarhatok, nem így, kényszeredett tehetetlenséggel akarom várni” – írta 1942 márciusában.

„A Normafánál ezrek és ezrek csoszogtak, kiabáltak, röhögtek a napon. Azután lementünk Farkasrét felé egy gyönyörű védett rétre gyakorolni, de Mik a szokásos módon, mert nem szereti az egyhelyben levést, leheveredett a sílécekre napozni.” (1940. február 25.)

Az öregedés, az elmúlás már huszonévesen kétségbe ejtette; amikor csak tehette, tornázni, uszodába, télen pedig síelni járt, testének változásait azonban kritikusan követte nyomon (nem volt ez másként férje esetében sem, akit leszidott, ha nem állt egyenesen, és szomorúan szemlélte lassú kopaszodását is).

Illyés, Jékely, Weöres, Vas

A Radnóti-házaspár mozgalmas társasági életet élt, nem túlzás azt állítani, hogy estéről estére egymásnak adták a kilincset az ismerősök. (Gyarmati Fanni gyakran panaszkodott is arra, hogy a sok „lógás”, a kávéházak, látogatások túl sok időt vesznek el az alkotástól, tanulástól, olvasástól.). A házban élt Kovács Margit keramikus az édesanyjával, akit Gyarmati Fanni mindig nagy szeretettel emlegetett, de szinte napi kapcsolatban álltak Vas Istvánnal és Ortutay Gyulával is. A napló bejegyzései szubjektív lenyomatát adják a korabeli irodalmi életnek is. Mindenki árgus szemmel figyelte, kinek jelent meg verse, kötete, kiről írtak kritikát, kit terjesztettek fel valamely díjra vagy ösztöndíjra, és végül ki nyerte azt el – joggal vagy a kortársak véleménye szerint teljesen érdemtelenül. „(…) úgy undorodom mindentől, ami irodalmi élet. Csupa, csupa kajánság, és irigykedés mindenütt” – írta egy keserűbb pillanatában 1935. május 13-án. Gyarmati Fanni a naplóban nem kímélte a kortársakat: Jékely Zoltánt például kimondottan nem kedvelte, Fejtőt komisznak nevezte,Weöres Sándort ugyanakkor szimpatikusnak találta, József Attiláról pedig a következőket jegyezte fel 1935 márciusában: „Nincs még egy olyan figura, mint ő a mostani magyar irodalomban. Miklós rögtön utána jön”. A napló lapjain azonban rendszerint fel-felbukkan Szerb Antal, Zelk Zoltán, Major Tamás, és az akkor még színészként próbálkozó Aczél György alakja is.

Babits Mihály ekkor már nagyon beteg volt, hatása, befolyása a korabeli magyar irodalmi életben ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen. 1937 februárjában ezt írta róla Radnótiné:

„Már este bejövet láttam Mik arcán, hogy felüdült és jókedvű. A Nyugat-asztalnál volt, kedvesek voltak. Barbitscsal külön is beszélt a versekről, amik ott vannak, és a legutolsó hosszúról egész bizalmasan, odavonta Miket maga mellé, nagyon édeset mondott. Van benne egy szakasz: „Az ember eszik és iszik, álmait vigyázza könnyű ég, eszik, iszik, aztán elalszik, ó csodálatos ikes igék.” – Erre azt mondta: „Szép, szép, de tudja, az embernek olyan trágár asszociációi támadnak erre.” – Ahogy ezt huncutul és szégyenkezve mondta, nagyon édes lehetett, mert percekig nevettem még így, elmondás után is.”

Háború

Gyarmati Fanni rendkívül érzékenyen reagált a külvilág történéseire. „Szomorú kilátások a politikai változások miatt, még lesz rosszabb is” – jegyezte fel még 1935 márciusában. Igaza lett. A háború réme az évek múlásával egyre inkább valósággá vált, ugyanakkor például 1938 augusztusában elképzelhetetlennek nevezte, hogy elhagyják az országot: „Mindkettőnk mestersége csak erre a földre szóló, és nem, nem tudnék élni másutt, akármennyire vágyom megismerni más tájakat”. Sok ismerősük kivándorolt ezekben a hónapokban, ők azonban maradtak. Az 1940-es évnél az alábbi szó található: „Jaj!”. Radnóti az év szeptemberében kezdte meg az első munkaszolgálatát; felesége számára a magány, a fájdalom, a kétségbeesés hónapjai voltak ezek. „Nem lehet leírni azt, ami van” – jegyezte fel október 25-én. A bejegyzések az egyedüllét hónapjaiban egyre hosszabbakká, és reménytelenebbé váltak. „Rádiót is hallgatunk közben, félelmetes németországi bombázások, Olaszországban is, mindenfelé halál, halál, halál, rom, mocsok, borzalom. Utálom, vonítanék már, hogy legyen vége, vége, legyen vége már” – írta 1943 februárjában. Az év márciusában történt, hogy Radnótit bevitték az utcáról az Albrecht-laktanyába, ahol kopaszra nyírták és megkínozták. „Mikor mindezt meghallom, már nem bírom tovább, zokogok, és marcangol a fájdalom, és most már mindent elhiszek, minden borzalmas gyalázatot, amit kintről mesélnek, ha itt bent is ilyesmi előfordulhat, ilyen fokú kiszolgáltatottság, ilyen aljas, szadista gazságok.”

„Mik egy önarcképet kap Judittól. Illetve kettő van ugyanezen a lapon, tusrajz, azt hiszem. Hozzá írva olaszul az a verssor: „Ma örülj, ha vágysz örülni, a holnap bizonytalan!” – Minek így célozgatni? Mondja meg nyíltan, ha szereti.” (1941. május 7.)

A harmadik munkaszolgálatra Radnóti 1944 májusában kapta a behívót. Hamar kiderült, a szerbiai Borba viszik. Gyarmati Fanni az ostromot bujkálva vészelte át, a bevonuló orosz katonák 1945 januárjában többször próbálták megerőszakolni, és meg is verték. „Rettenetesen nyomorultul érzem magam, hogy nincs ruhám, és ezekkel a siralmas kék-lila-sárga foltokkal a képemen. Mindenkin nyugtalan borzadályt fedezek fel, aki rám néz” – írta január 25-én. Férjéről semmi hír. 1946 augusztusában aztán megjelent egy cikk arról, hogy Abdán tömegsírt nyitottak fel, a halottak neve között pedig ott volt Radnótié is. Az exhumáláskor siettetik és ő is bizonytalan („De egyáltalán, ő ez biztosan?”), később Győrben átadják neki azt, amit a holttest mellett találtak. „Kíváncsi izgalom van bennem, mi lehet a csomagban, de hát hazáig nem lesz mód felbontani.” A csomag néhány levelezőlapot, fényképet, és a noteszt rejtette.

Az utolsó bejegyzés szeptember 9-én kelt a naplóban, az azt megelőző napon a következőket írta Radnótiné: „Most Eurüdiké maradt egyedül, és Orpheuszt nem engedik fel többé Hádészből egyetlen pillantásra sem. De könnyű is volna megállni, hogy ne tekintsek hátra, mikor tudom, hogy ez az ára a találkozásnak. Mikor lesz az a találkozás?”

Gyarmati Fanni 2014. február 15-én hunyt el. 101 éves volt.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.