Györe Balázs: Az írás nem öröm, nem gyönyör, inkább szenvedés, saját magunk megnyúzása

iSophie | 2015. június 19. |

Törvényszerű-e az, hogy anyának és fiának szeretnie kell egymást? Györe Balázs új, Halálom után eltüzelni! című regénye erre a kínos kérdésre keresi a választ, az írótól megszokott merész őszinteséggel. Mészáros Sándor szerint Györe élete eddigi legjobb regényét írta meg. A könyvhétre megjelent kötetet a szerző és a szerkesztő mutatta be csütörtök este az Írók boltjában.

„Megrendítő” – olvashatjuk a regényről a fülszövegben, és Mészáros Sándor is ugyanezzel a szóval jellemzi a szöveget. Györe eddigi írásaiban is mindig a való életből merített, nem kitalálta, hanem inkább megtalálta a témát: a saját életét, családját, barátait használta művei alapanyagának. Nincs ez másként a Halálom után eltüzelni!-ben sem, hiszen az apa alakjáról szóló a Halottak apja után ebben a kötetben az anya figurája kerül a figyelem középpontjába. Betegség, ápolás, halál, emlékezés és a titkos naplók megtalálása, mely végül új fordulatot ad az ellentmondásos anya-fiú viszony felfejtéséhez: Györe regényének már a témája is szívhez szóló, igazán megrázóvá viszont az író sajátos stílusa, a töredékesség, a rövid, éles mondatok és a precíz, mindent elbizonytalanító kérdések teszik.

Györe Balázs: Halálom után eltüzelni!

Pesti Kalligram Kft., 2015, 256 oldal, 3000 HUF

 

Györe elárulta: nehéz volt megírnia ezt a könyvet, hiszen minden könyvet nehéz megírni, sőt, az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz. Az írás folyamatos küzdelem: nem öröm, nem gyönyör, inkább szenvedés, vagy ha tetszik, saját magának megnyúzása. Szívesen le is mondott volna a feladatról, azt kívánta, bár írná meg más, mondjuk egy profi író. Hiszen ő magát inkább dilettánsnak tartja: sosem volt fantáziája, nem tudott kitalálni semmit, de még megváltoztatni sem, mindig csak azt írta, ami megtörtént. Végül azonban rájött, hogy – talán éppen emiatt – ezt a regényt mégis csak az ő feladata megírni, s így született meg a Halálom után eltüzelni!.

Ennek az írásmódnak a legfontosabb eleme az őszinteség, amihez persze rengeteg merészség kell, hiszen az ember a legintimebb élményeit, gondolatait tárja az olvasó elé. Az apja mindig is író akart lenni, de hiányzott belőle ez a merészség: csak a titkos naplóiban tudott igazán őszinte lenni, és félt attól, hogy másoknak is megmutassa ezeket a kínos részleteket is tartalmazó szövegeket. Györe Balázsban másfajta félelmek élnek: a kitárulkozás önmagában nem zavarja, attól viszont retteg, hogy az olvasó esetleg nem fogja átérezni azt, amit ő ki szeretne fejezni. Szerencsére az eddigi regényei, úgy tűnik, hogy „átmentek”: első prózakötetét még a nagy bálvány, Ottlik is dicsérte, pedig A 91-esen nyugodtan elalhatok a példaképről is tartalmazott olyan részleteket, melyek az ünnepelt író számára esetleg kellemetlenek is lehettek volna. Ottlik hatásától egyébként Györe sokáig nem tudott szabadulni, s bizonyos szempontból most is a bűvkörében él. Vannak más szerzők is, akik nagy hatással voltak rá, ilyen például Jack Kerouac – a Halálom után eltüzelni! sok idézetet tartalmaz tőle, hiszen Kerouac számára is nagyon fontos volt az anya-fiú viszony.

Györe azt is elárulta: bár állandóan ír, jegyzetel, általában valami váratlan dolog (haláleset, betegség) kell ahhoz, hogy egy új próza- vagy verseskötet megszülethessen. Éppen ezért nem tudja, fog-e még új könyvet kiadni, vagy a Halálom után eltüzelni! lesz az utolsó írása. Mészáros Sándor mindenesetre reméli, hogy legkésőbb három éven belül új Györe-kötetet üdvözölhetünk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.