Szeptember vége, október eleje az obligát Nobel-tippelgetések ideje, aminek izgalmát némileg csökkenti, hogy évek óta nagyjából ugyanazok a nevek pörögnek. Mivel a Nobelnek nincs se hosszú-, se rövidlistája, sőt, még a jelöltek neve sem hozható jó ötven évig nyilvánosságra, ezért mindenki a fogadóirodák listáiból indul ki. A dolog persze teljesen tudománytalan, de játéknak jó, kicsit viszont már unjuk, hogy mindig a győztes nevére tippelgetünk, ezért idén arra vállalkoztunk, hogy megmondjuk előre, hogy a Ladbrokes első öt esélyese közül ki miért NEM fogja megnyerni a legrangosabb irodalmi elismerést. Mindezzel persze vállaljuk azt is, hogy nem jön be a tippünk, de az esélye ennek nagyjából ugyanannyi, mintha a győztes személyét találgatnánk. Az idei Nobel nyertesét október 5-én, csütörtökön, délután 1-kor hirdetik ki Stockholmban.
Ngugi wa Thiong'o az egyik kakukktojás a listán, ő ugyanis évek óta az egyik legnagyobb esélyes, és nem csak a fogadóirodáknál, mint Murakami. Épp itt lenne az ideje, hogy egy afrikai (vagy egy közel-keleti szerző) kapja a díjat, Thiong’o pedig már csak azért is tökéletes választás, mert nagyon sokat tesz azért, hogy ne tűnjön el az afrikai nyelveken írt irodalom. Ha a Svéd Királyi Akadémia őt hozná ki győztesnek, akkor talán egy pillanatig elhinnénk, hogy a diverzitás nekik is jelent valamit.
Ez az év kétségtelenül Margaret Atwoodé volt, ám Kanada kedvenc világsztárja (bocs, Drake) akkor sem kapna Nobelt idén, ha pár éve nem - szintén kanadai - barátnőjét, Alice Munrót hirdetik ki győztesként. Az Akadémia sosem díjazza a túlzott népszerűséget, és valószínűleg Elisabeth Moss remeklése sem hatja meg őket. Pedig Atwood életműve tökéletesen kompatibilis a világ jelenlegi állapotával, és most egyáltalán nem A Szolgálólány meséjére gondolunk. Hanem például arra, hogy regényeiben folyamatosan reflektál az utolsó óra problémára, és felvázolja, milyen sötét is lesz a jövő, ha nem teszünk többet a Földünkért.
Haruki Murakami győzelme Bob Dylanéhez hasonlóan alaposan felkavarná az állóvizet. Látjuk magunk előtt a véleménycikkeket, amelyekben arról vitatkoznának, szépirodalom-e, amit a világ legnépszerűbb japán írója művel, vagy jövőre már bárki esélyes lenne a díjra, akinek paperback életműve milliós példányszámban kel el világszerte. (Ki lenne a következő, egy zsánerszerző?!) Dylan óta az Akadémia nem vádolható elitizmussal (egyesek szerint józan ítélőképességgel sem), ám elég alacsony rá az esély, hogy két egymást követő évben bevállalnának egy ennyire unorthodox győztes. Bár, ha Szvetlana Alekszijevicset (interjúnk vele ITT) is az unorthodox győztesek közé soroljuk, akkor még az is lehet, hogy valamiféle újító trendnek vagyunk szemtanúi, és a világ összes kiadója kezdheti újranyomni Kafkát. A tengerparton.
Ko Un eposzi jelzője ugyancsak a Nobel-esélyes, hiszen hosszú évek óta minden szeptember végén szerepel a neve a wannabe-nyertesek listáján. A dél-koreai költő díjazása egyértelmű politikai állásfoglalás lenne abban a feszült politikai helyzetben, melyben Kim Dzsongun és Donald Trump borzolja a világ idegeit, de nem valószínű, hogy az Akadémia meglépné ezt. Ha mégis, a magyar olvasó foghatná a fejét, Ko Unnak eddig ugyanis nem jelent meg magyarul kötete, aki szívesen ismerkedne a költészetével, annak ajánljuk a Versum fordításait.
A kínai Jan Lian-ke tavaly kevéssel csúszott le a Nemzetközi Man Bookerről, és a hazájában egykor betiltott regényíró biztos nem bánná, ha idén az irodalmi Nobellel vigasztalódhatna. Mo Jen 2012-es győzelme viszont még relatív közel van időben, így nem valószínű, hogy az Akadémia öt éven belül két kínai szerzőnek ítélné oda a díjat.
