Egy nap alatt sikerkönyv lett Rowling álnéven írt regénye

.konyvesblog. | 2013. július 15. |

Bár alapvetően pozitív kritikákat kapott, viszonylag szerény eladásokat produkált Robert Galbraith The Cuckoo’s Calling című krimije. Egészen mostanáig.

Igazi irodalmi szenzációt hozott a hétvége: ahogy arról mi is beszámoltunk, Robert Galbraith név alatt J.K. Rowling még áprilisban egy krimit jelentetett meg, arra azonban, hogy a Harry Potter-széria írója rejtőzik az álnév mögött csak most derült fény. Rowlingnak ugyanakkor nincs mit szégyellnie, a megjelenést követő kritikák ugyanis alapvetően nagyon pozitívak voltak: a recenzensek egy része egyrészt az új, most debütáló tehetségről áradozott, mások az általa teremtett magánnyomozó figuráját, az élénk párbeszédeket, a gazdag leírásokat vagy a karakterformálást kedvelték.

Mindezek ellenére, egészen a leleplezésig, a The Cuckoo’s Calling az eladásokat tekintve nem ért el kimagasló eredményeket, azt követően azonban rögtön az eladási listák élére ugrott. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy addig nagyjából 1500 példányt adtak el a krimiből (ez kevesebb, mint 1 százaléka annak, amennyi az Átmeneti üresedésből fogyott az első héten), miután azonban kiderült, hogy Rowling írta a könyvet, a 4700. hely környékéről („Robert Galbraith” eddig jutott az Amazon-sikerlistáján) az eladási lista első helyére került a kötet.

Rowling kicsit sajnálkozott ugyan, hogy ilyen hamar lelepleződött. Különösen azért fájlalta ezt, mivel saját bevallása szerint igazán felszabadító élmény volt számára, hogy álnév mögé bújva írhatott, ezzel pedig elmaradt a szokásos felhajtás, emellett nyomasztó elvárásoknak sem kellett megfelelnie.

Az egész tulajdonképpen egy névtelen, majd később törölt Twitter-bejegyzéssel kezdődött, mely Richard Brooks-nak, a Sunday Times szerkesztőjének azt a tippet adta, hogy a Robert Galbraith név mögött egy világhírű sikerszerző rejtőzik. Brooks persze nyomozásba kezdte, és igazából az lett neki gyanús, hogy Rowling ugyanazzal az ügynökkel, szerkesztővel és kiadóval dolgozik, mint az állítólagos Galbraith. A kutakodásba szerkesztőket és nyelvészeti szakértőket is bevont, akik a The Cuckoo’s Calling szövegét összevetették az Átmeneti üresedéssel és az utolsó Potter-regénnyel is. Miután a Sunday Times lényegében színvallásra kényszerítette az írónő stábját, így nem nagyon lévén más választása, J.K. Rowling maga állt elő azzal, hogy a Robert Galbraith név mögött ő rejtőzik.

Az írónő már az Átmeneti üresedéssel is (kritikánk a regényről itt) arra törekedett, hogy elszakadjon a Harry Potter-univerzumtól, és bár az a könyve is hamar meghódította az eladási listákat, a kritikák ugyanakkor nagyon vegyesek voltak. Az mindenesetre bizonyos, hogy akkor a kiadója nem bízott semmit sem a véletlenre, és a Little, Brown and Company gondosan felépített, minden ízében megtervezett kampánnyal vezette be Rowling első felnőtteknek szóló regényét. Az Átmeneti üresedés után adott egyik interjújában az írónő egyébként azt is mondta, hogy megfordult a fejében, hogy álnév alatt jelentesse meg a regényt, de végül arra jutott, sokkal bátrabb dolog a saját nevével kiállni. Mindenesetre a precíz marketinggépezet akkor megtette a hatását, mert az első héten több fogyott a keménytáblás kötésű változatból, mint 2009-ben a megjelenését követően Dan Brown Az elveszett jelképéből.

Akárhogy is, Rowlingnak már akkor se volt könnyű dolga (sokan nem tudták megemészteni, hogy a varázslótanonc történetével lényegében egy brandet alkotott), jól mutatja ezt Jonathan Ruppinnek, a Foyles könyvesbolt webszerkesztőjének egyik nyilatkozata is, aki az Átmeneti üresedés megjelenésekor biztosra vette, hogy a regény érdemeitől függetlenül lesznek olyan kritikusok, akik már előre eldöntötték, hogy vitriolba mártják a tollukat. Talán ez is volt az oka, hogy Rowling most mégis álnéven írt.

Cormoran Strike detektív nyomozásai mindenesetre nem feneklettek meg, az előzetes hírek szerint a nyomozó jövőre egy új könyvben visszatér – igaz, nagy eséllyel akkor már sokkal nagyobb figyelem és felhajtás előzi meg „Robert Galbraith” második kötetének megjelenését.

Forrás: Guardian, The Verge, CNN, Atlantic Wire

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.