Az emlékezet olyan, mint egy regény, a regények olyanok, mint az emlékezet – mondja Murakami Haruki, és kelletlenül is ez a gondolat jutott eszembe Lanczkor Gábor legújabb könyvének olvasása közben. Az Apás szülés ugyanis leginkább az emlékekből, a múltból táplálkozik. Mindez nem csak azért igaz, mert a főszereplő keserédes melankóliával tekint vissza saját életére, hanem azért is, mert a cselekményben egy nem is olyan távoli, ám ma már mégis elképzelhetetlenül másféle korszak, a rendszerváltás utáni évek Nyugat-Magyarországának lenyomata jelenik meg.
Lanczkor Gábor: Apás szülés
Jelenkor kiadó, 2016, 132 oldal, 2499 HUF
A kilencvenes évek diszkrét bája a nosztalgia, amely mindig homályos tükröt tart a múlt elé. Távolról visszatekintve az évtizedre minden egyszerűbb volt, nagyító alatt vizsgálva viszont az a korszak is hemzsegett a hibáktól. Magyarország ekkor ébredt téli álmából és kótyagos fejjel nézett körbe a világban. Az ország még kereste önmagát, ebben az évtizedben vesztettük el az ártatlanságunkat, hogy később elérjen minket a csalódás – egy ilyen környezetbe ideális megoldás egy útkeresésről szóló felnövéstörténet elhelyezése.
A könyv első része ugyanis egy felnövéstörténet – Gergely elvégzi a főiskolát, nem sokkal később bioboltot nyit Szombathelyen és alkoholcsempészéssel egészíti ki a keresetét. A vidéki srác hamarosan találkozik Évivel, a budai polgári családból származó, jó neveltetésű lánnyal. Esküvő, nászút, gyermekáldás. Távolról tekintve minden pofonegyszerű, nagyító alatt viszont ezen a felszínen is repedések láthatók: egy kamasz szemszögéből átélt családi emlékek, az évtizedre jellemző tragikus életpályák, vidéki szubkultúrákban átélt felfedezések és szívszaggató szerelmi csalódások.
Maga a korszak pedig egyszerre bájosan nosztalgikus és letaglózóan kiábrándító. Az előző rendszer lenyomata mementóként látszik minden padon, szürke lakóparkon és komor téren, a frizurák borzalmasak, a rádióból szóló popzenék pedig kínosak. Nem voltak viszont tele az utcák biztonsági kamerákkal, nem csak a hipszterek jártak biciklivel, a zene még kazettás autórádióból szólt, a filmeket tékából kölcsönözték, az egyik legemlékezetesebb esemény pedig az évtized végi napfogyatkozás volt. Az olvasó az író irányítása alatt vegyes érzelmekkel tekinthet vissza az ország ezen időszakára.
Aztán a második felvonás narratív elbeszélésének fókusza beszűkül és a belső harcokra terelődik a hangsúly. Az évtizedből kilépve – ahogy egyre jobban a jelenhez közeledünk – a történetmesélés lineárissá válik, a felnőtté válás súlya megjelenik, a dráma fokozódik, a hangulat pedig elsötétül.
A regényt végigkíséri a kettősség – a város betondzsungele mellett kulcsszerepet kap a természet, ahogy az Lanczkor verseiben korábban is jelen volt. Az író/költő kötődése hozzá nem véletlen: gyermekkora jelentős részét falvakban töltötte, jelenleg is távol a világ zajától, a Káli-medence egy eldugott zugában él. A természet szeretete minden részletgazdag helyszínrajzon pontosan érződik.
Lanczkor Gábor először volt költő – sőt, többszörösen kitüntetett és díjazott költő –, később vált íróvá. A regényen is érzékelhető ez a szellem: a hangulatteremtés költői, a mondatok olykor hullámosak, akár a versek. Az egyes fejezeteket pedig versbetétek, saját költemények illetve García Lorca-átiratok vezetik fel és kötik össze, így adva jelentéstöbbletet az olvasottaknak.
Az Apás szülés Lanczkor előző regényéhez, a Folyamistenhez hasonlóan hangulatos, elgondolkodtató, súlyos, mégis élvezhető olvasmány.
Szerző: Ficza János
