Mit teszel, ha a gyilkos a könyvedből kapott kedvet az öléshez?

Mit teszel, ha a gyilkos a könyvedből kapott kedvet az öléshez?

A brutálisan meggyilkolt Julie arcába késsel titokzatos mintát vágnak. Az elborzasztó haláleset azonban más okból is felkelti az excentrikus, néha megmosolyogtató nyomozópáros, Jeppe Korner és Anette Werner figyelmét. Minden jel arra utal, hogy a lány halálát előre megírták egy még csak készülő, kiadatlan regényben. Olvass bele a Krokodilmadár című krimibe!

Könyves Magazin | 2021. június 25. |

Katrine Engberg dán regényíró egyúttal ismert színpadi táncos, koreográfus és rendező. A krimi és a thriller határán egyensúlyozó regényeinek feszültségét a hatásos jellem- és helyszínábrázolás mellett a magával ragadó nyelvi megformálás adja.

Katrine Engberg
Krokodilmadár - Koppenhága-sorozat 1.
Ford. Haris Ildikó, Alexandra, 2021, 429 oldal
-

A Krokodilmadár Engberg első krimije, amelyben a bűnügyet Jeppe Kørner és Anette Werner nyomozók igyekeznek felgöngyölíteni. A főhőspáros története azóta a városukról elnevezett Koppenhága-sorozattá nőtte ki magát, a második, Üvegszárny című regény már előrendelhető!

Katrine a koppenhágai Østerbróban él férjével és fiúgyermekükkel.

Katrine Engberg: Krokodilmadár - Koppenhága-sorozat 1.

Esther de Laurenti a nappali közepén ült, előtte a laptopja, szemüvege az orra hegyére csúszva, körülötte a perzsaszőnyegen sűrűn teleírt papírlapok borítottak minden négyzetcentimétert. A kutyák elégedetten horkoltak egymás hegyén-hátán a kosarukban, az egész lakás idillien békésnek tűnt a beömlő déli napsütésben. Hajnalban riadt fel arra, hogy valami rémeset álmodott. 

Álmában térdig érő zavaros vízben állt, és ahogy lenézett, látta, hogy vér folyik le a lábán.

Sokáig feküdt rettegve kapaszkodva a matracba, míg végre rendesen felébredt, és meg tudott nyugodni. Ismerős rémálma volt ez, amelyet idővel megtanult elnyomni – de ma még ennél is rémálomszerűbb valóságra ébredt. Eddig nem volt hajlandó elfogadni a gondolatot, hogy összefüggés lehet a könyve és Julie halála között, de immár képtelen volt tovább tagadni. A net híradásai egyértelműek voltak, és a rettenetes kép Julie szétkaszabolt arcáról végleg eldöntötte a kérdést. Az előtte fekvő papírkötegekben keresgélve előhúzott egy lapot.

A következő héten újra találkoznak. Ezúttal a férfi szorosan mögötte áll, amikor bezárja a kaput, és hátrafordul. Alig magasabb, mint ő, de a vállai erősek, a háta széles. A szemüvege lencséje mögött incselkedve mosolyognak rá a szemei. A férfi odanyújtja a kezét, és a lány habozás nélkül megragadja.

Sétálnak egyet a nyári estében a csatorna mellett, kéz a kézben. Egyikük sem mond semmit, csak mosolyognak egymásra, és olykor-olykor felnevetnek, amikor eszükbe jut, milyen abszurd ez az egész. A lány megkérdezi a nevét, de ő gyengéden az ajkaira helyezi a mutatóujját, és rámosolyog. Nem ma este, gyönyörűm, még nem. Lesz még rá időnk.

A férfi idősebb, mint ő, de ez nem érdekli a lányt. Már tudja, hogy ami összeköti őket, az erősebb, mint a hely és az idő. A férfi a kapuig kíséri, és csókot dob utána, ahogy felmegy a lépcsőn. Semmi üres ígéret: lelki társak térben és időben. Csak másnap reggel tör rá a kétely. Hallani fog még valaha felőle? Csak ő érzi úgy, hogy meghal, ha hamarosan nem látja újra?

Eltelik hét nap. Hét hosszú nap, amikor minden este hűségesen fel-alá sétál az utcában. Már majdnem feladja a reményt. A hetedik nap estéjén, ahogy befordul a sarkon, megpillantja a férfit, amint ott áll a kapuja előtt.

És mosolyog.

Esther azért választotta Juliét, mert a lány saját magára emlékeztette, és azért ölte meg a papíron, mert beleillett a krimije ötletébe. Ki tudta még, hogy Juliéről szól a könyv? Levegő után kapkodott. Az utóbbi órában többször támadt az az érzése, hogy nem tudja leszívni a levegőt egészen a tüdejébe, 

mintha satuba lenne szorítva a mellkasa.

Ismerős volt a reakció a stresszes tanszéki időszakokból. Letette a szöveget, és kiürítette a köntöse zsebéből a használt papír zsebkendőket. Nem mászkálhat így egész nap, fel kell öltöznie, és meglátogatni szegény Gregerst a kórházban. Ki is volt az, talán Victor Hugo, aki megparancsolta az inasának, hogy rejtse el a ruháit, amikor ír, hogy kénytelen legyen köntösben mászkálni, míg készen nincs a könyvvel? És most mit kezdjen a kézirattal? Maga elé vett egy másik lapot.

A lány és a férfi némán mennek fel a lakásba. Pont ilyenek vagyunk, gondolja a lány, egy kislány és egy felnőtt férfi. Bizonytalanul és idegesen matat a kulcsokkal; a férfi mögötte áll, és mosolygó szemekkel figyeli, ahogy kinyitja az ajtót. A lány szégyelli magát a rendetlenség miatt, de nem szabadkozik, érzi, hogy gyerekesen hangzana. A férfi amúgy sem néz körül, csak őt nézi. Valahol mélyen legbelül a lány azt akarja, hogy menjen el, de nem, mégsem mehet, soha.

Kávét? Bort? A férfi a fejét rázza, leül a fotel széles karfájára.

Vedd le a blúzodat!

Remegek, gondolja a lány, és aztán tényleg remegni kezd. Hát ilyen érzés? A szerelem. Mint az influenza, a vizsgadrukk és a hullámvasút egyszerre? A blúz megakad, ahogy keresztülhúzná a fején. Elpirul a blúz alatt, legszívesebben meghalna. Még sosem éreztem ilyet, gondolja. Soha. Mire végre sikerül átügyeskednie a blúzt a fején, a férfi kezében megvillan egy kés.

És mosolyog.

Esther kiment a konyhába, odébb tolt néhány piszkos tányért, és beöntötte a kávézaccot a mosogatóba. Megkérte Kristoffert, hogy most egyelőre tartsa távol magát, úgyhogy egyre csak halmozódott a mosogatnivaló. Hogyan válhatott az általa egy hónappal ezelőtt kitalált forgatókönyv valósággá? Valaki elolvasta a forgatókönyvet, és elhatározta, hogy valóra váltja. Ez lehetséges lenne? Még mindig nehezen tudta elhinni.

A nyilvánvaló válasz ott volt az orra előtt: Kristoffer. Ismerte Juliét, talán szerelmes volt belé, és korlátlanul hozzáfért minden papírhoz a lakásban. Lehetséges, hogy elolvasta a regényt, és volt oka, hogy bántsa Juliét? Lehet, hogy a lány visszautasította?

De hát ez teljesen beteg, a gyilkosság egy elmebeteg műve, egy őrült követte el, nem Kristoffer.

 Nem az a Kristoffer, akit ő ismer.

Amikor januárban kiürítette a dolgozószobáját az egyetemen, és megrendezte az évtized legextravagánsabb búcsúbuliját, úgy érezte, megkönnyebbült. A barátai kérdezték, hogy nem érzi-e üresnek az életét most, hogy nincs már munkája, amiért fel kell kelnie reggelente. De Esther még soha nem érezte ilyen jól magát. Az, hogy megússza a konfliktusokat a kollégákkal, és az elkényeztetett hallgatók nyavalygását, egyáltalán nem veszteség. Most végre nekiállhat, hogy megírja a könyvet, amit mindig is meg akart írni. Soha többé tudományos cikkek; gyermeki lelkesedéssel vetette bele magát a bonyodalom és a szereplők megalkotásába. Amikor Julie beköltözött a házba, azonnal felismerte benne a megfelelő áldozatot. Kedves vidéki lány, zavaros múlttal – már-már túl banális, de voltak vonásai, amelyektől mégis érdekes lett. A halott anya, a domináns apa, a csöndes mosoly mögött rejtőző erős akarat és a szemeiben tükröződő vágyakozás. Julie összetett személyiség volt. Most pedig halott. Ez nem lehet véletlen! Jól tette, hogy telefonált a rendőröknek.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője

A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Olvass bele Madeleine Chapman Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökről szóló könyvébe.

...
Beleolvasó

A legpusztítóbb járványokat nem vírusok okozzák, hanem mi magunk

Vivek Murthy A közösség hatalma című könyvében pontosan megrajzolt, átfogó képet nyújt napjaink egyik legalattomosabb és egyben legpusztítóbb járványáról, a magányosságról, és ráébreszt minket arra, hogy a kézzelfogható megoldás ott hever az orrunk előtt.

...
Beleolvasó

A Disney-titok – Tanulj a vállalatvezetés nagymesterétől!

Walt Disney a a huszadik század egyik legnagyobb újítója és kreatív gondolkodója volt. Az első színes rajzfilm készítőjének, Disneyland megálmodójának roppant alkotóereje, minden akadályt leküzdő kitartása és sikerei még napjainkban is példaértékűek, a cégvezetési stratégiájáról nem is beszélve. Ennek titkaiba enged bepillantás Pat Williams könyve, ami a kisvállakozótól kezdve a multinacionális cég csúcsmenedzseréig számos tanulságot tartogat. Mutatunk belőle egy részletet!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

7 Oscar-díjas adaptáció, amit most láthatsz a Netflixen

Tuti befutókat néznél az este? Összeszedtük, milyen Oscar-díjas adaptációkat találsz most a Netflixen: lesz közte hard boiled krimi, izgalmas animáció, szórakoztató kaland és egy kakukktojás dráma is.

...
Szórakozás

„Ivy a kedvencem” – A Csengetett, Mylord?-enciklopédia szerzőjével beszélgettünk

Mi lehet a Csengetett, Mylord? titka, amivel ennyire betalált a magyar nézőknél? A sorozatról készült enciklopédia szerzőjét, Boromisza Istvánt kérdeztük.

...
Szórakozás

5 dolog, amiről jó, ha tudsz, mielőtt nézni kezded A háromtest-problémát

Elindult a Netflixen az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb sci-fi-jének feldolgozása. Liu Ce-hszin A háromtest-probléma című regénye, illetve a folytatásaival együtt trilógiája valódi tudományos-fantasztikus nyúlüreg, amire nem árt felkészülni.

Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?

...
Nagy

Orsós Julianna: Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Orsós Julianna Mariella Mehr regényét választotta.

...
Kritika

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban

Zsigó Jenő a magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. Életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságát ismerjük meg.

...
Nagy

Ayhan Gökhan: A fal című regényben a kívülállóság markánsan képviselteti magát [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Ayhan Gökhan Marlen Haushofer egyik regényéről írt.

...
Nagy

Bánhidi Lilla: Még másfél nap

„Bemegy a próbafülkébe. Levetkőzik, belebújik a farmerruhába. Tetszik magának” ‒ Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a második rész.

Polc

A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról

...

Kemény Lili harcai: az önéletírás mint felszámolás és teremtés

...

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

...

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

...
A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Nagy

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.

...
Nagy

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás thrillerjét?

A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.

Szerzőink

...
Könyves Magazin

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

...
Könyves Magazin

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

...
Vass Norbert

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod