Tisza Kata kitágítja a terápiás hatás terét a rendelőből a mindennapokra

Tisza Kata kitágítja a terápiás hatás terét a rendelőből a mindennapokra

Tisza Kata könyvének központi motívumát képezik a kötődési sémák, az örökölt és bennünk rejlő, sokszor láthatatlan, sérült, rosszul működő kapcsolati programok, amelyek véget nem érően ismétlik önmagukat újabb és újabb látszólag eltérő, de mégiscsak nagyon hasonlóan fájdalmas kontextusokban. Arra tehetünk kísérletet az irodalomterápiás szövegek segítségével, hogy tetten érjük őket, rájuk lássunk, és kimozgassuk automatikus medrükből, úgy a tudatossággal, mint az érzelmi munka erejével. Olvass bele!

Könyves Magazin |
Tisza Kata
Hipnózis 6-kor
Scolar, 2022, 284 oldal
Tisza Kata: Hipnózis 6-kor könyv

Meggyőződésem, hogy jobb nyáron szakítani, mert rásüt a nap a bánatra. Ahogyan az is, hogy ki kell jelölni egy órát a bánatnak, és azt meg kell adni neki. Ha nem jelölünk ki neki időt, akkor megtörténhet a két véglet: a bánat rátelepedhet a teljes napra, vagy netán kiszorul teljesen és megy az elfojtásba, ami sehogy se reális dolog. Ezért hát én azt mondom: napi egy órát áldozni kell neki. Előtte-utána elvégezzük a dolgainkat, de azt az egy órát, azt igenis végigszomorkodjuk. Ott abban a pillanatban, mikor velem történt ez, öregasszonynak éreztem magam. De ez is jó volt, szükségem van a belső öregasszonyra, hogy abból aztán néha érzelmileg visszafiatalodjak. És lehetsz egyszerre öreg is meg fiatal, és boldog is meg szomorú, nem kell és nem is lehet dönteni mindig. A gyermeknek, ha fáj valamije, akkor az egész gyermek fáj. A felnőtt azonban már el tudja különíteni a fájdalmát az élete többi részétől. Ez a részem most fáj, de a többi jól van. A férfi, akivel együtt voltam, egy másik nővel is együtt volt közben, és amikor ez számomra már nemcsak érzés volt, hanem tudássá is vált, rákérdeztem. Azt válaszolta: „Te az égbe írt eleve elrendelés vagy, ne aggódjál. Ez a nő pedig csak a kialakult helyzet.” Ja, értem, feleltem, és azon gondolkodtam, hogy ha én most erre kiabálni kezdek, akkor az vajon személyiségvonás-e részemről vagy poszttraumás reakció csupán, és valahogy miközben ezen gondolkodtam, el is szállt a kiabálás ingere. (részlet)

Tisza Kata interkulturális pszichológia-szakértő 1980-ban született Marosvásárhelyen, tizennyolc éves korától Budapesten él. Az elmúlt két évtizedben számos újszerű, egyedi irodalomterápiás műfajt alkotott meg a pszichológiai ismeretterjesztés, valamint a szépirodalmi történetmesélés határterületén: a terápiás versektől a pszichoprózán át a feldolgozásregényig. Képzéseit az ELTE Bölcsészettudományi, valamint Pedagógiai és Pszichológiai Karán végezte. Két kislány édesanyja. A mindennapokban egyéni segítői praxist folytat főként identitásválságban lévő emberek számára, hogy megtalálják belső szabadságukat.

Tisza Kata: Hipnózis 6-kor – Abszurd terápiák az utcán, a konyhában és a hálószobába (részlet)

Ablak alatt, a szatyorban (részlet)

Önismereti utam egy pontján, sőt egy önmagam által igencsak nagyra tartott pontján már tudtam, megtanultam, hogy kerüljem a nagy amplitúdójú férfiakat, akik hirtelen felemelnek, majd hirtelen ledobnak, akik bipoláris módon működnek, egyik napon irreálisan idealizálnak, míg a következőn irreálisan devalválnak, soha meg nem érkezve egy élhető valóságba, miközben én éppen arra vágynék, hogy csak reálisan szeressenek. Megtanultam, hogy ne akarjak óriási nagy érzelmeket egyből és azonnal, hogy ezek ne vakítsanak el, hogy óvatosan bánjak az ígéretekkel, és hagyjak időt az érzelmek felépülésének. Megtanultam a türelmet, és megtanultam a nyugalom értékelését. Azt hittem, lényegében tudom is a lényeget, ami nem volt kis dolog onnan nézve, ahonnan jöttem. Intenzív, agresszív, erőszakos és hirtelen hangulatváltó férfiak megmentésének vágyából, ami a saját, meghaladásra váró sémám volt. Vagyis úgy véltem, nagyjából megvagyok, tudom, mire kell figyelnem, tudom, mi a veszélyzóna.

Így aztán óriási öröm volt, amikor megismerkedtem Mihállyal.

Mihály nem sietett sehova. Mihály nem ígért semmit. Mihálynak nem voltak nagy amplitúdói, sőt kicsik sem. Mihály egyenletesen működött, körülbelül naponta kétszer küldött üzenetet, egyszer reggel és egyszer este. Ami igazán üdítő volt a korábban üzenetekkel elárasztó férfiakhoz képest, akik a leglehetetlenebb időpontokban is választ követeltek. Mihály mindig ugyanakkor írt, reggeli után és lefekvés előtt. Kiszámítható volt, és kellemesen szellős a jelenléte. A két időpont közt vonalakat húzott, tekintve, hogy mérnök volt. Reggeli után leült, megírta az üzenetét nekem, majd nekifogott a vonalainak, és estig húzta őket, majd, miután befejezte, megvacsorázott, tisztálkodott, és akkor jött is akkurátus üzeneteinek második hulláma. 

Mihályt a saját fejlődésem kivetüléseként gondoltam el, hatalmas értékkel ruháztam fel, miszerint ő az én józanságom szimbóluma, és én már ott tartok, hogy megértem Mihályra. Míg korábban unalmasnak találtam volna Mihályt, ma már, magyaráztam magamnak, megtanultam értékelni őt, a pontosságát, a kiszámíthatóságát, és azt, hogy nem veszítem el a józanságomat mellette. Egy éles nyelvű barátnő, akinek ezt elmeséltem, csak annyit jegyzett meg: „Áh, értelek, most azt ünnepled, hogy semmit sem érzel.” Megvallom, ez rosszulesett. Hiszen én úgy véltem, éppen a nyugalmat érzem, és ez a nyugalom csodálatos. Mihály nem beszélt sokat, inkább hallgatott. És kezdetben ezt is ideológiával ruháztam fel: teret hagy nekem, nem akar leuralni, végre tiszteli a szabadságomat, mellette én is végezhetem a dolgomat. Ebbe az ideológiába oly mértékben belelendültem, hogy felajánlottam Mihálynak, ha ilyen jól megvagyunk, akár hozzám is költözhet. Mihály nem ellenkezett, hívtam és jött, szó nélkül. Onnantól a napi üzenetek megszűntek, hiszen Mihállyal együtt keltem és feküdtem, fölösleges volt üzennie. Mihály némán evett, amit elé tettem, majd leült tervezni, és addig nem állt fel, amíg újra ebédhez nem szólítottam.

Megvallom, örültem az újdonsült nyugalomnak, amit férfi mellett megéltem, tekintve, hogy korábbi élményeim kiabáló férfiakra terjedtek ki, és sosem tapasztaltam olyat, hogy egy férfi nem kiabál, sőt nem is beszél. Ezt jó darabig ünnepeltem magamban, bár olykor hiányérzetem támadt, hogy igazán legalább megszólalhatna, de rögtön magamra is szóltam: ne legyek telhetetlen, nem lehet mindent egyszerre. Ha hiányolok valamit, az csakis miattam lehet, még nem tanultam meg elég jól a nyugalmat.

Teltek-múltak a hónapok, Mihály nem sok vizet zavart. Olyan volt, mintha ott sem lett volna, vagy inkább mintha egy hullát vittem volna haza, bár, ha őszinte vagyok, mégiscsak ott volt, hiszen megette a reggelit és az ebédet is, amit készítettem. Ha nem készítettem, nem evett semmit, amitől bűntudatom támadt, ezért inkább készítettem. Egy idő után feltűnt, hogy kiszolgálom Mihályt, aki igaz, hogy nem kiabál, ami nagyon jó, de nem is szól egy szót sem, ami viszont fojtogató. Összezavart. Jó-e most akkor vagy rossz, ami történik velem, dilemmáztam. Az nagyon jó, hogy Mihály van és nem kiabál, ám az igen fárasztó, vallottam be nagy nehezen magamnak, hogy kizárólag az van, amit én megcsinálok. Ha főzök, eszünk, ha nem, akkor nem.

Ha hozzászólok, tőmondatban válaszol, de máris visszabújik a gépe mögé húzni a vonalakat. (…)

Egyre bizonytalanabb lettem: mi a baj velem, nem tetszem Mihálynak? Csúnya volnék, kövér-sovány, túl kevés-túl sok, túl energikus-túl unalmas, túl sokat várnék-túl keveset, nem érem be a nyugalommal, a csönddel? De nyugalom-e a csönd? Mi a nyugalom egyáltalán? Az lenne a nyugalom mindössze, ha valaki nem kiabál? Az elég-e egy élethez, egy kapcsolathoz, egy kapcsolódáshoz, hogy valaki nem szól egy szót sem, és megeszi az ételt? Nyugalom-e, ha bűntudatot érzek, ha nem szolgálom ki? Nyugalom-e, ha a dolgot nem érzem kölcsönösnek? Nyugalom-e, ha önmegkérdőjelezésbe taszít, ha nem érdeklődik, ha nem lelkes? Ha nem túl lelkes, az jó, mert a túl nagy lelkesedés nem reális és nem fenntartható, de valamennyire mégiscsak lelkesedni kéne, hogy a másik fontosnak érezze magát, láthatónak, élőnek. Mégiscsak fejlődnie kellene a történetnek valamerre. Egyre feszültebb és dühösebb lettem, úgy éreztem, a dolgok nem stimmelnek. (…) 

Mihály ugyanott volt félév múlva is, ahonnan indult. Ült a gép mellett, vonalakat húzott, evett és aludt. Nem kiabált, hallgatott. Én azonban ugyanott voltam, mint amikor kiabáltak. Szolgáltam, tűrtem, szenvedtem, kínlódtam, magányosnak és kicsinek, semminek, lényegtelennek éreztem magam. Éreztem azt a mély, elementáris magányt mellette, ami egyedül kevésbé szorongató, mint együtt valakivel. A barátaimnak el se mertem mondani, vagy nem értették, mi bajom van, hiszen rendes a pasas, csöndes, vagy rám szóltak, hogy ők már régen kirúgták volna páros lábbal, amit nem éreztem segítségnek, ezért önmagamba kapaszkodtam. Magamban próbáltam rendet tenni: mi is ez az egész? Hiszen én ilyen „nyugalmat” korábban sosem tapasztaltam. Olyan, mintha jó volna, de közben mégsem az. Fejben már vagy hat könyvet megírtam egy nyár alatt. Arra jöttem rá a folyamatban, hogy attól még, hogy valami nem a régi, rossz sémáinkra hajaz, lehet számunkra ugyanolyan rossz. Hogy először, amikor sémát váltunk, belecsúszhatunk valami látszólag másik sémába, de ha magunkra nézünk, a hatásai azonosak, mi magunk ugyanúgy frusztrálódunk és ugyanazt csináljuk. Tehát sémaváltás nem történt valójában, csupán egy véglet egy másik végletbe csap át, a mindenért üvöltés az egy szót sem szólásba váltott, az első azért fojtja beléd a szót, mert meg se hallgat, a másik azért, mert nem válaszol. Egyikük felülről állít hierarchiát, másik alulról követeli ki. Tehát a sémát te magad hordozod, ideje kilépned belőle, mondtam saját magamnak józanul. Én már nem kiképezni szeretnék egy férfit, csak szeretni.

„Te gyakorolsz néha önreflexiót?”, vettem egy nagy levegőt, s rákérdeztem Mihálynál egy napon.

„Mi az az önreflexió?”, fel se nézve kérdéssel válaszolt.

„Mit is mondott a feleséged, mielőtt elhagyott?”, folytattam rendületlenül.

Erre végre felnézett, a szája lekonyult, úgy válaszolt: „Azt mondta, én egy giliszta vagyok.”

„Giliszta? Miféle giliszta?”, értetlenkedtem elsőre.

„Földigilisztának nevezett, összepakolt, és elment”, felelte Mihály, és visszaborult a gépére.

A biológia nem az erősségem, felmentem hát a netre: földigiliszta jellemzői, írtam be. A feleség eddig mindig a sötét, kegyetlen és hidegvérű nőként jelenítődött meg, aki bántotta a szegény, csöndes, békés férfit. Most először akartam megérteni őt is, mi vette rá arra, hogy földigilisztát kiáltva elmeneküljön.

A közönséges földigiliszta bárhol előfordul a világban, ahol a talaj és az éghajlat megfelelő számára, olvastam. Ha elveszíti testének egy részét, akkor az utánanő. Ha kettévágják, reflexszerűen rángatózik ugyan, ez mégsem tekinthető fájdalomnak, az alsóbbrendű állatoknak ugyanis nincs fájdalomérzésük. Magányosan él, fénytelen üregében összegömbölyödve nyugszik. Elkorhadt növényeket, valamint elhullott kisállatokat vesz magához, amiket járataiba húzódva megrohaszt, és utána meg tudja őket emészteni. Teste ragadós váladékot bocsát ki, ami megszáradva védelmi rendszert képez köré, ahová behúzódva hosszabb időszakot is átvészel. 

Feldühödtem. „A kurva életbe – kiáltottam –, velem ezt nem fogod csinálni!”

„Akkor most menjek el?”, kérdezte szelíden. 

„Menjél, igen, vagy csinálj valamit!”

Felállt, gondosan összepakolt, és köszönés nélkül kiment az ajtón.

Döbbentem néztem utána. Ennyi? Ezért nyüszítettem hónapokon át? Ezért? Mi volt ez egyáltalán, merengtem.

Kis idő múlva visszajött. Én még mindig megrökönyödve ültem ugyanott. Azt gondoltam, végre szólni fog valamit. Akármit. Szólt is:

„A kis kalapácsot visszakaphatom?”

„Milyen kis kalapácsot?”, kérdeztem, mint aki valami abszurd drámából ébred.

„Hát, itthagytam a szerszámos ládámat. Azt mindenhová magammal viszem. Tudod, egy férfi a kalapácsa nélkül nem megy sehová”, jelentette ki mintegy magától értetődően, válaszul mindenre. (…)

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Tisza Kata: Az öregedéskutatás egyik központi feladata, hogy cáfolja a sztereotípiákat

Az öregedés, az életkor alapú előítéletek és az élet második felének tapasztalatai állnak Tisza Kata új könyvének, az Egyedülnek a középpontjában. Az interkulturális pszichológiai szakértővel a könyv irodalomterápiás hatásáról, a krízisekben rejlő lehetőségekről és az ageizmus megnyilvánulási formáiról beszélgettünk.

...
Nagy

Tisza Kata: Elfogadhatóvá, szerethetővé próbáltam tenni az egyedüllétet

Az életkor alapú előítéletekről, az egyedüllét stigmatizációjáról és az öregedéssel kapcsolatos frusztrációkról is szó esett tegnap, Tisza Kata Egyedül című esszéregényének (olvass bele ITT) margós bemutatóján. A szerzőt Illés Andrea kérdezte.

...
Nagy

Tisza Kata az érzelmi bántalmazás témáját járja körbe új regényében

Miért tévesztjük össze a bántalmazást a szeretettel? Erről szól Tisza Kata új könyve, amelyet tegnap mutattak be a Margón az Anna and the Barbies közreműködésével. Nézzétek vissza a zenés felolvasást!

Még több olvasnivaló
...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.

...
Nagy

Visky András: Istennel ültem le kártyázni a regényt írva

Szerdán Margó Olvasókör lesz: Visky András a regény kezdeteiről, “révült írás-lelkigyakorlatról” és a bibliapókerről is mesélt előzetesen.

...
Panodyssey

Moskát Anita: Írói félelmek kalendáriuma, az év minden napjára

"Félek, hogy önmagamat fogom ismételni, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, és észre sem veszem." Moskát Anita műhelynaplóját olvashatjátok az írói hivatáshoz kapcsolódó félelmekről.

...
Nagy

Szvoren Edina sokáig hanyagolta a magyar kortárs irodalmat, aztán jött Esterházy, aki áttörte a falat

Az talán nem meglepő, hogy a Mondatok a csodálkozásról szerzőjét elemi szinten izgatják a mondatok. Szvoren Edina a Müpa Literárium-estjén arról mesélt, hogy miben különbözik az a nyelv, amelyen zsemlét kér, attól, amelyen ír, de az is szóba került, hogyan hagyta maga mögött a tulajdonnevektől való félelmét.

2022 legjobb könyvei: TOP 50
...
Nagy

2022 legjobb non-fiction könyvei

...
Nagy

2022 legjobb könyvei 10-1.

...
Nagy

2022 legjobb könyvei 20-11.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Sokáig lehetetlennek tűnt, de ismét film készül a Momóból

Ötven éve jelent meg Németországban Michael Ende egyik legsikeresebb regénye, a Momo, amelyből - neház tárgyalásokat követően - hamarosan film készülhet.

...
Gyerekirodalom

Mi történik azzal, akinek a boszorkányiskolában örökké félresikerülnek a varázslatai?

A Botcsinálta boszi egy olyan boszorkányakadémia, ahol nem lefutják, hanem seprűn repülik az iskolakört. Hőse pedig egy kétbalkezes tinilány, akinek sosem úgy sülnek el a varázslatai, ahogy a varázskönyvben meg van írva. Olvass bele Jill Murphy gyerekregényébe!

...
Gyerekirodalom

Új író folytatja az Asterix-sorozatot

Az Asterix képregénysorozatnak új írója van, Fabcaro, aki jelenleg a széria 40. kötetén dolgozik. Utóbbi várhatóan még az idén megjelenik.

ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Megjelent Greta Thunberg új könyve, mégsem ezzel került a hírekbe

...
Zöld

A Felhőkakukkvárban ősi szövegek élnek tovább az emberi civilizációt mentő generációs űrhajón

...
Zöld

Nincs idő arra várni, hogy a tölgyfa megnőjön, mert az nem most hoz profitot