Az agykutatás bizonyítja, az emberi tanítás és tanulás kritikus összetevője: a közös figyelem
Stanislav Dehaene
A rugalmas agy - Miért tanulunk hatékonyabban, mint a gépek?
Ford. Jakabffy Imre, Jakabffy Éva, Typotex, 2022, 316 oldal
-

Az elmúlt harminc évben jelentős előrelépés történt az agy rugalmasságának és a tanulás alapjainak megértésében. Agyunk születésünktől fogva olyan tehetséggel rendelkezik, amelyet még a legjobb mesterségesintelligencia-szoftver sem képes utánozni: ez a tanulás hatékonysága. A csecsemők gyorsabban és mélyebben tanulnak, mint a mai legerősebb gépek. Ez a figyelemre méltó képesség pedig tovább fokozható az iskoláztatással. Az oktatás megsokszorozza agyunk amúgy is jelentős képességeit – de lehet-e javítani rajta? Stanislas Dehaene francia agykutató, kognitív pszichológus segít megértenünk azokat a szabályokat, amelyek alapján agyunk memorizál és megért, vagy éppen ellenkezőleg, felejt és téveszt. Multidiszciplináris nézőpontból – felhasználva a kognitív tudományokból és a neurobiológiából, valamint a mesterséges intelligencia és az oktatás kutatásából eredő adatokat – mutatja be gyerekek és felnőttek tanulási folyamatait. E könyv segítségével beható ismereteket szerezhetünk (intuitív) tanulási folyamatainkról, hogy agyunk lehetőségeit és saját kognitív működésünket alaposabban megismerjük és kihasználjuk.

Stanislas Dehaene a matematikai műveletek agyi alapjainak elismert szakértője, és ezen a területen úttörő munkát végzett. Új pszichológiai teszteket dolgozott ki a számolás és a számok megértése terén, és ezeket alkalmazta agykárosodott, számolási zavarokkal küzdő betegeknél. Kutatásainak célja az emberi agy legalapvetőbb műveleteinek - olvasás, számolás, gondolkodás, tudatosság - agyi alapjainak feltárása. Munkásságát számos díjjal és ösztöndíjjal jutalmazták, többek között a Fondation de France Louis D. díjával, a Fondation Ipsen Jean-Louis Signoret díjával és az amerikai McDonnell Alapítvány centenáriumi ösztöndíjával.

Stanislav Dehaene: A rugalmas agy - Miért tanulunk hatékonyabban, mint a gépek? (részlet)

Fordította: Jakabffy Imre, Jakabffy Éva

TANÍTANI: FIGYELNI A MÁSIK FIGYELMÉRE 

Egyetlen másik faj sem tud úgy tanítani, mint mi. Az ok egyszerű: csak mi rendelkezünk a mások elméjéről szóló „teóriával”, csak mi vagyunk képesek a többiek figyelmére figyelni, gondolataikat elképzelni – ideértve azt is, amit mások gondolatairól gondolnak és így tovább, végtelen hurkokban. Az ilyen, egymásba ágyazott rekurzív ábrázolás az emberi agyra jellemző, és kulcsszerepet játszik a pedagógiai kapcsolatban. A felnőtt tanítónak folyamatosan gondolnia kell arra, mit nem tud a gyermek: úgy válogatja meg szavait és példáit, hogy a tanítvány minél gyorsabban szert tehessen a kívánt ismeretekre. Ezzel szemben a gyermek tudja, hogy a felnőtt tudja, hogy ő valamit nem tud, ezért veszi fel a „pedagógiai pózt”, és próbálja úgy értelmezni a tanár minden egyes cselekedetét, mint igyekezetet a tudás átadására. És a hurok a végtelenségig folytatódik: a felnőtt tudja, hogy a gyermek tudja, hogy a felnőtt tudja, hogy ő nem tudja…, ez teszi lehetővé a felnőtt számára példáinak megválasztását, tudván, hogy a gyermek majd megpróbálja általánosítani őket.

Ez az oktatási kapcsolat csak nálunk létezik, más fajoknál nem.

Egy 2006-ban megjelent, nagy visszhangot keltő Science-cikkben néhány etológus kutató valóban leírta az oktatás egy formáját a szurikátánál, a mongúzok családjába tartozó, Dél-Afrikában élő kisemlősnél – de a tanítás definíciójában úgy vélem, tévedtek. Miről is van szó? A családok számára legfontosabb ügyről: az eleség elkészítésének megtanulásáról! A szurikáták számára az a fő nehézség, hogy rendkívül veszélyes zsákmányt fogyasztanak: a halálos csípésű skorpiókat. A cikk szerint a felnőtt szurikáták segítenek a fiataloknak a tanulásban azáltal, hogy „elkészített” ételt kínálnak nekik, éspedig olyan skorpiókból, amelyeknek a felnőtt eltávolította a száját. Ahogy a kicsi növekszik, a felnőtt az élő skorpiók növekvő arányát biztosítja számára, és ez láthatóan segíti a kicsit az önálló vadásszá válásban. Így a szerzők szerint a tanítás három kritériuma teljesül: a felnőtt a fiatal jelenlétében egy meghatározott viselkedést hajt végre; ez a viselkedés a felnőtt részéről ráfordításokkal jár; és a kicsik számára az az előnye, hogy gyorsabban megszerzik a tudást, mint ha a felnőtt nem avatkozna be.

Csodálatos a szurikáták esete: az evolúció olyan egyedi mechanizmust hozott létre, amely nyilvánvalóan megkönnyíti a mongúzok túlélését. De vajon ez tényleg tanítás? Véleményem szerint nem. Ezek az adatok nem támasztják alá azt a következtetést, hogy a szurikáták valóban oktatják fiaikat, mert

hiányzik egy kritikus összetevő: a közös figyelem.

Semmi sem bizonyítja, hogy a felnőttek figyelmet fordítanának arra, amit a kicsik tudnak, vagy fordítva, hogy a kicsik figyelembe vennék a felnőttek pedagógiai pózát. A felnőtt mongúzok bemutatják kicsinyeiknek – életkoruktól függően – a többé-kevésbé veszélyes állatokat, ám nincs bizonyíték arra, hogy figyelmet fordítanak a kölyök tudására. Úgy tűnik, ez teljesen előre huzalozott, a skorpiók fogyasztásának megtanulására specializált összetett, de korlátozott magatartás, amely a méhek híres táncához vagy a flamingók udvarlásához hasonlítható.

A mongúzok és a skorpiók, mint egy tükör, mindent megmutatnak, ami fajunknál az oktatásban egyedi és értékes. Minden valós pedagógiai kapcsolat magába foglalja a tanár és a tanuló közötti szoros szellemi köteléket. A jó pedagógus mentális modellt alkot magának a tanulójáról, annak képességeiről és hibáiról, és mindent megtesz az ő további fejlődéséért. Ez az ideális meghatározás minden olyan tanárt (embert vagy számítógépet) kizár, aki csak gépiesen és sablonosan adja le az órai anyagot anélkül, hogy azt a hallgatóság elvárásainak és ismereteinek figyelembevételével optimalizálta volna – ez nem működik. A tanuló a maga részéről tudja, hogy a tanár tudja az anyagot, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tudását továbbadja. 

Minden egészséges pedagógiai kapcsolatnak az oda-vissza irányuló figyelmen, meghallgatáson, tiszteleten és bizalmon kell alapulnia.

A mongúzok szerény pedagógiája nem feledtetheti azt a fontos szerepet, amelyet az emberi társadalmakban az oktatás játszik. „Minden ember egy emberiség, egy egyetemes történelem” – mondja Jules Michelet. Az oktatás révén tudjuk magunkban hordozni az előttünk járó emberi nemzedékek legjobb gondolatait. Minden szó, minden fogalom, amelyet megtanulunk, egy kis szerzemény, amelyet őseink közvetítenek nekünk. Csupán magunkra hagyatkozva, nyelv, kulturális átadás, közösségi oktatás nélkül soha nem lennénk képesek rálelni azokra a szellemi eszközökre, amelyekkel ma fel vagyunk ruházva. De a Homo sapiensnek a társadalmi kommunikációtól való tényleges függése átok is, nem csak ajándék. Az érme másik oldala, hogy miatta terjednek a guruk utópiái, a vallások mítoszai, a politikusok fake newsai és a házmesterek pletykái. Agyunk életünk legkorábbi időszakától kezdve vakon beveszi környezetünk történeteit, legyenek azok igazak vagy hamisak. Társadalmi kontextusban megfeledkezik az óvatosságról: immár nem úgy viselkedik, mint egy tudóspalánta, hanem sokkal inkább Panurge birkájává válik.

Egy közismert kísérlet azt mutatja, hogy a tanulás már kezdetektől a társas környezet rabszolgáivá tehet minket. 14 hónapos koruktól a csecsemők szolgaian utánozzák egy ember cselekedeteit, még akkor is, ha azok értelmetlenek. Ha látnak valakit, akinek mindkét keze foglalt, a fejével megnyomni egy gombot, az eszük azt diktálja, hogy elég a kezet használni – és ezt is teszik. De ha látják, hogy ugyanaz a személy minden különösebb ok nélkül a fejét használja, miközben kezei szabadok és tökéletesen láthatók, akkor lemondanak bármiféle érvelésről, és egyszerűen csak megbíznak a felnőttben – vagyis elkezdik hűen utánozni a nála látott tevékenységet, még ha az értelmetlen is. 

Felnőttkorban ez a társadalmi konformizmus továbbra is fennáll, sőt fokozódik:

ha kortársaink tőlünk eltérően vélekednek, gyakran még a legnyilvánvalóbb észlelési feladatokban is felülvizsgáljuk ítéletünket, hogy összehangoljuk azt a többiekével – még akkor is, ha ez utóbbi minden valószínűséggel szembemegy.

Röviden, Homo sapiens agyunknak kétféle tanulási módja van: egy aktív mód, amelyben jó tudósokként a külvilágról szóló hipotéziseket teszteljük; és egy receptív mód, amelyben mindenfajta személyes igazolás nélkül magunkba szívjuk azt, amit mások átadnak nekünk. Ez a második mód az, amely kulturális felhalmozódás révén ötvenezer éven keresztül lehetővé tette az emberi társadalmak terjeszkedését. Az első módra jellemző kritikus gondolkodás nélkül azonban a második mindenféle fake news terjesztésére is igen érzékeny. A tudás aktív ellenőrzése, a puszta hallomás elutasítása, a jelentés személyes megkonstruálása elengedhetetlen szűrők, amelyek megvédenek minket a legendáktól és a guruktól. Ezért kompromisszumot kell találnunk a két mód között: olyan diákok legyünk, akik figyelmesek és megbíznak másokban, ugyanakkor önállóak, képesek a kritikai gondolkodásra és a tanulás tevékeny résztvevői.

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Alan Turing mítosza szinte kitakarja az egykor élt matematikust, így az unokaöccse hiteles portrét írt róla

Dermot Turing a családi levelezések, korabeli dokumentumok, valamint ismerősök és rokonok visszaemlékezései alapján írta meg nagybátyja hiteles és átfogó életrajzát. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Stefánsson lírai prózában meséli el az emlékek és álmok határvidékén játszódó történetét

Jón Kalman Stefánsson regénye visszapillantásokból kibomló utazásra viszi az olvasót négy nemzedék 150 évet átfogó családtörténetében, utazásra, amely a századforduló Reykjavíkjában kezdődik, majd egy parasztgazdaságon és egy patchwork-család kis lakásán át a mai Izlandon ér véget.

...
Zöld

A jövő embere ma már megszerkeszthető - csak az a kérdés, meddig mehet el

Eddig úgy gondoltuk, hogy biológiai meghatározottságunk miatt az életünkkel – legfőképpen annak kezdetével és végével kapcsolatban – tehetetlenek vagyunk. Mindannyian hozott csomaggal születünk, megöregszünk és meghalunk. De biztos, hogy ennek így kell lennie? 

A jövő embere ma már megszerkeszthető - csak az a kérdés, meddig mehet el

...

Az embert tartjuk nagy művésznek, aztán egyszer csak egy gép kapja a festészeti díjat?

...

Réz Anna: Nagyon beleuntam abba az infantilis bűntudat-parádéba, amivé az anyaság vált

...

Lelkes Orsolya: Meg lehet tanulni jól élni úgy, hogy ne ártsunk magunknak, másnak és a világnak

...
Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Felhőkakukkvárban ősi szövegek élnek tovább az emberi civilizációt mentő generációs űrhajón
...
Zöld

Nincs idő arra várni, hogy a tölgyfa megnőjön, mert az nem most hoz profitot

Zelei Anna Az elveszett erdő című kötetében közérthetően magyarázza el a hazai erdők helyzetét. Mit tehet a hétköznapi városlakó az erdőért, miért írja felül a gazdaság a természet törvényeit, és hogyan férkőzik be észrevétlenül a politika az erdő nyugalmába? Interjú.

Természetesen olvasok
...
Zöld

A magunkra kapott pólónk gyakran többet látott a világból, mint mi

...
Zöld

Magyar kutatók bizonyították: a gyerek és a felnőtt máshogy észleli az időt

...
Zöld

Hetven nap alatt kelt át az Antarktiszon egy brit katonanő

...
Zöld

Elhunyt Schmidt Egon, aki egész életét a madaraknak és a róluk szóló könyveknek szentelte

...
Zöld

Légből kapott elképzelés a garantált alapjövedelem? Az EU-nak már van terve rá

...
Zöld

A Durrell család érkezése Korfura emlékezetesre sikerült: nagy csapat kutya ugatta őket kórusban

...
Zöld

Ennyire csapadékos januárunk 1915-ben volt utoljára

...
Zöld

A tudomány fejlődésében kulcsfontosságú, hogy hajlandók legyünk elképzelni az elképzelhetetlent

...
Zöld

Sárba ragadtak a rendőrök, akiket a falurombolás és a bánya ellen tüntetők miatt vezényeltek ki (videó)