Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit?

Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit?

Meg lehet-e békélni a múlttal? Túlnőtt-e Elvis önmagán? Meg tudja-e állítani a költészet a halált? Ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban? Hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret? Hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja? Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit? Befejező részéhez érkezett Jón Kalman Stefánsson egy évszázadon átívelő családregénye. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2020. december 09. |

A regény A halaknak nincs lábuk folytatása, a következő nap története. A behavazott Keflavíkban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek után Dániából hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózik délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről beszél.

Jón Kalman Stefánsson
A mindenséghez mérhető
Ford.: Patat Bence, Typotex Kiadó, 2020, 380 oldal
-

Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető (részlet)

A Trabant továbbaraszol. A keletnémet gyártmány néha nehezen birkózik meg az izlandi széllel; Ari kihúzatja a gyenge motort, és kínlódva vált fel hármasból négyesbe, hogy kicsit felgyorsítson, túllépje a negyven kilométeres sebességet, de véletlenül kettesbe kapcsol, a Trabant pedig nagyot rándul, mintha meglöknék, és Linda kezéből kiesik a félig elszívott cigaretta a padlóra; közelednek a miðnesheiði leágazáshoz. Éles, kilencvenfokos kanyar: közkedvelt játék, verseny, bátorságpróba, hogy a lehető legnagyobb sebességgel próbálják bevenni; a rekordot Gummi, Linda alig húszéves fia tartja: tavaly ősszel hatvannyolccal vette be a kanyart a nagy, amerikai kocsijával, azzal a pompás, pirosan ragyogó járgánnyal, amit hétvégenként négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre viaszol és fényesít végig a sógora műhelyében, a jenkirádiót, Kenny Rogerst vagy Johnny Casht hallgatva. Ezen a sötét kedd reggelen is ott áll a kocsi a kereszteződésben, de nem fényesre polírozva, hanem behorpadva és összetörve, és leginkább egy zokogó emberre emlékeztet.

Karácsony előtt, az átmeneti olvadáskor Gummi megpróbálta megdönteni a saját rekordját, két utas, azaz tanú jelenlétében.

Közeledtek a kanyarhoz, a nagy hangszórókból teljes hangerővel üvöltött a Coward of the County: Kenny Rogers meleg, kissé rekedt hangja megtöltötte az utasteret, Tommyról énekelt: I promised you, dad, not to do the things you’ve done, / I walk away from trouble when I can / Now please don’t think I’m weak, / I didn’t turn the other cheek / And Papa, I sure hope you understand: / Sometimes you gotta fight / when you’re a man, énekelte mindenki teljes beleéléssel a számot, amit Keflavíkban minden gyerek ismer, tajtrészegen, libabőrösen, mindannyian Tommynak képzelték magukat, és a szép és kedves Bettybe voltak szerelmesek. Gummi épp akkor vette be a kanyart, amikor az utolsó sort énekelték Kennyvel, Sometimes you gotta fight, when you’re a man, hetvenegy kilométeres sebességgel hajtva – ami túl gyorsnak bizonyult. Illetve Gummi túl részegnek. Az autó kétszer átpördült a tengelye körül, majd fejre állt: az egyik utasnak a karja tört el, a másiknak négy bordája, és a válla is kificamodott, Gummin viszont egy karcolás sem esett, káromkodva szállt ki a kocsiból, és belerúgott egy kőbe – saját elmondása szerint annyira alacsony, anyjánál csak pár centivel magasabb, és olyan pehelykönnyű, hogy egyszerűen nem tud megsérülni.

Ari harmincegy kilométeres sebességgel veszi be a kanyart, Linda vet egy pillantást a kilométerórára, elvigyorodik, és a fennsíkon elszívja a harmadik cigarettáját. Én egyre sápadtabb vagyok, és izzadok, hányinger kerülget, Ari pedig alig lát ki a szélvédőn; végül résnyire le meri engedni az ablakot, és az északi szél beoson hozzánk tiszta levegőjével, a hideg és a hosszú tél üzenetével.

Meg akarsz ölni, öregem?

kérdezi motyogva Linda, és még jobban összekuporodik a kabátjában. Bocsánat, hebegi Ari, vonakodva felhúzza az ablakot, kilenc perc múlva nyolc óra. A fennsíkon annyira sötét van, mintha az ég minden lámpát lekapcsolt volna; csak a távolban, tőlünk balra pislákolnak a hadsereg, védelmezőink fényei – csaknem ötezer katona él a kerítésen belül, állig felfegyverkezve, mégis teljesen kiszolgáltatva a szélnek és az elviselhetetlen unalomnak. A friss, hideg levegő kissé felhígította a dohányfüstöt, újra kapunk levegőt, a rosszullétem egyelőre enyhül; elhaladunk a Rockwell radarállomás előtt, amely éjjelnappal szovjetek után kutat a levegőben. Állati jó lenne, ha lenne rádió a kocsiban, jegyzem meg a hátsó ülésről; a jenkirádión hét és nyolc között mindig remek zene megy. Átkozott jenkik, feleli Linda rekedt hangon, ne hallgassuk a kibaszott rádiójukat. Le se kellene szarnunk őket, teszi hozzá, és nagyot szippant a cigiből, a füstöt egy ideig bent tartja, majd köhögni kezd, és füstölgő szájjal folytatja: le se szarni a rohadékokat, viszont ki kell préselni belőlük mindent, amiért nem tudunk megszabadulni tőlük. Ezek a szemetek csak úgy szarják a pénzt. Kinyitom a számat, hogy a védelmembe vegyem a jenkirádiót, a zenéjét, mert ezerszer jobb, mint a mi szaros Gufan rádiónk a vég nélküli nyamvadt szimfóniákkal meg a hegedűnyekergéssel, de a dohányfüsttől megint elfog a rosszullét, így nem mondok semmit, és homlokomat a hideg ablaküvegnek nyomom.
Amikor kiszállunk a kocsiból Sandgerðiben, a Drangey halfeldolgozó üzem előtt, boldogan szippantom magamba a hideg tengeri levegőt. Máni a régi pihenőszobában vár bennünket, az új az emeleten van; néhány hete készült el, meredeken emelkedő tizenhét lépcsőfok vezet fel oda, de nemigen használják, az asszonyok jobban érzik magukat a régiben, ami egyúttal Máni irodája is: tíz négyzetméteres helyiség, egyetlen, a padlóhoz erősített asztallal, két támla nélküli paddal, egy ócska rádióval, amit soha nem kapcsolnak ki, pedig a jelek szerint senki sem hallgatja, kivéve, amikor az időjárás-jelentést meg a halászhajók napi fogásainak nagyságát olvassák fel, mert akkor hirtelen minden egyes szót hallani; máskor a készülékből csupán érthetetlen mormogás,

véget nem érő rádiójátékok és száz Beethoven-szimfónia árad.

Máni az asztalnál ül, előtte nyitott jegyzetfüzet, mellette ceruzacsonk. A falak sötétek a dohányfüsttől és a portól. A Hagkaupben vett, műszálas bélésű kabátjának cipzárja félig lehúzva, alatta kék gyapjúing; mindig így öltözik, azt leszámítva, hogy az inge néha piros; az üzemben itt-ott besegít, vagy a kikötőbe megy a teherautóval halért, Keflavíkba kötélért, esetenként Reykjavíkba, ahol az izlandi szárítotthal-gyártókkal találkozik mindenféle előkelő szállodai termekben, ugyanebben a kabátban, meg a piros vagy kék ingjében, és a haltól messziről bűzlő teherautójával a többiek Range Roverjei és Mercedes-Benzei között parkol le.

Na, Linda kedves, mondja Máni, amikor belépünk, ami – mint azt idővel majd megtanuljuk – azt jelenti: szia, Linda kedves, és boldog új évet! És Linda válaszol is neki, a hosszú miðnesheiði hallgatás után hirtelen beszédessé és vidámmá válva, igen, neked is boldog új évet, Mánikám, legyen olyan, mint az óév! Máni ránk néz, nem szól semmit, csak bámul, lepillant a nyitott jegyzetfüzetére és annak fehér, üres lapjaira, majd vissza ránk. Linda is csak néz, mintha ők ketten arra a hallgatólagos következtetésre jutottak volna, hogy nem érünk többet, mint azok az üres oldalak, jelentéktelenek vagyunk, aligha lehet bármit ránk bízni; harminccal vesszük be a kanyarokat. Hirtelen felvetődik bennünk, hogy rá kellene szoknunk a dohányzásra, mivel aki cigarettát tart a kezében, mindjárt többnek, tapasztaltabbnak, magabiztosabbnak tűnik, mintha komolyabban venné a világ. Aztán Máni végül kinyitja a száját, kivillannak a dohánytól barna, ferde fogai, és tekintetét le sem véve rólunk, üres oldalakról, így szól: na, Svavar. Hátrafordulunk, és megpillantjuk az ajtóban a magas, vékony és ziháló Svavart. Későn ébredt, és futva érkezett a munkába, egy kilométert loholt, útközben megevett két szelet kenyeret, a pulóvere csupa morzsa, a szája széle vajas; liheg, és a kidudorodó ádámcsutkája úgy ugrál fel és le vékony nyakán, mint egy csapdába esett állat, amelyik mindenáron ki akar szabadulni. Sietve megtörli a szája szélét, biccent, sarkon fordul, bemegy a pihenőszoba melletti helyiségbe, magára kapja az overallját, mert a na, Svavar bizonyára azt jelentette: jó reggelt, boldog új évet, legyen olyan, mint az óév, de azt is: Késtél, most pedig láss munkához!
Máni bekap egy darab bagót, majd Arira meg rám pillant; alig egy perccel később Svavarral együtt sikáljuk és súroljuk a halasrekeszeket. A téli halászati szezonra készülve. Svavar ránk néz, aztán kezet nyújt, és vigyorogva bemutatkozik:

Svavar vagyok – remélem, nem vagytok túl teszetoszák!

Árni fél órát késik. Komótosan sétál be, mintha a világ ezen északi részén és az életben az idő mit sem számítana.

Máni odajön, nem szól semmit, csak felemeli a karját, és az órájára mutat. Ez itt Árni, a professzor, mutatja be nekünk Svavar, rohadtul elkéstél. Elaludtam. Azt hittem, anyád szokott kelteni. Igen, fel is keltett, de hiába, folyton visszaaludtam. Árni tétován néz ránk Arival, a jelek szerint vizslat, méreget bennünket, majd rendkívül óvatosan hozzáteszi, mintha szavai komoly robbanásveszélyt jelentenének: Nem akartam felébredni, mert akkor véget ér az álmom. Mit álmodtál, kérdezi Ari rögtön – ekkor elegyednek először szóba. Árni erre elmosolyodik, és sápadt, szinte nőies arca felragyog: Azt álmodtam, hogy Einstein egyenletévé változom át, E=mc2-té. Az meg mi, és ki az az Einstein, kérdezi Svavar, mi pedig összenézünk Arival, és azt felelem: jó kis álom, érthető, hogy nem akartál felébredni. Szart se értek ebből, jegyzi meg Svavar az orrát szíva, mindenesetre ez az egyenleted úgy hangzik, mint valami menő rockszám címe.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Jón Kalman Stefánsson: Az nem jó könyv, ami nem mozgat meg

Jón Kalman Stefánsson egy csapásra meghódította a a magyar olvasókat. A Menny és Pokol-trilógia a természet, a halál és az irodalom regénye. Az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon az izlandi emberekről, a vallásról és a skáldskapur-ról is mesélt a szerző. Podcast.

...
Nagy

Borítópornó: Jón Kalman Stefánsson – Menny és pokol-trilógia

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A jó irodalom váratlan és kontrollálhatatlan

EGYPERCES NOVELLÁK EGY SZOBÁBÓL
...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Dániel András: A fikusz meg ő

...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Lackfi János: Mi lenne, ha?

...
Nagy

Egyperces novellák egy szobából
Szabó T. Anna: Árnyékszínház

A hét könyve
Kritika
A regénybeli Kafka mögött felsejlik Borbély Szilárd alakja is
...
Kritika

Az utolsó indiánkönyv érzékeny pillanatfelvétel arról, hol tartunk ma az indiánozásban

Az utolsó indiánkönyv című antológiához a PIM 79 kortárs magyar szerzőt kért fel, hogy prózában vagy versben reflektáljanak arra, mit jelentett nekik az indián egykor, és mit jelent ma, felnőttként.

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Nagy

Simon Balázs valódi fenomén volt

...
Hírek

Bereményi Géza:Grecsó Krisztiánnal más irányból indultunk az emlékek felé

...
Hírek

Szolláth Dávid irodalomtörténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat

...
Hírek

Milan Kundera kapta a Franz Kafka-díjat

...
Hírek

Ezeket a gyerekprogramokat ne hagyjátok ki a Margón!

...
Hírek

HUBBY - Itt vannak a legjobb gyerekkönyvek!

...
Alkotótárs

André Ferenc és Czakó Zsófia a Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíj győztesei

...
Nagy

Harag Anita: Nem kell utazni ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket az életben

...

Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]

...

AZ ELSŐ: DRAGOMÁN GYÖRGY

...

A mesélés egy szertartás [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

...

Nácik, fűzők és self branding - Coco Chanel 20. százada [podcast]

Film / Színház / Muzsika
...
Kritika

A valódi utazás ott kezdődik, ahol a föld alatti vasút véget ér

...
Hírek

Quentin Tarantino Hollywood-regényében a titokzatos kaszkadőr múltja is feltárul

...
Nagy

Vajon a falusi szuperhősök megmenthetik Erdélyt?