Közel 700 gyereket mentett meg a biztos haláltól, most képeskönyv állít emléket neki
ro

Közel 700 gyereket mentett meg a biztos haláltól, most képeskönyv állít emléket neki

A második világháború után Nicholas Winton sokáig senkinek nem beszélt arról, hogy Prágában több száz, javarészt zsidó gyereket rakott vonatra Anglia felé, és ezzel a biztos haláltól mentette meg őket. A cseh származású, de Amerikában élő Petr Sís most képeskönyvben meséli el a történetét.

Bár már hosszú évek óta az Egyesült Államokban él, az európai és különösen a kelet-európai történelem visszatérő témája a cseh származású Petr Sís műveinek, így például jó másfél éve mutatták be Budapesten A fal című kötetét, amely történelmi tényeket és személyes visszaemlékezéseket is tartalmaz a berlini fal történetéről.

Nagyon hasonló koncepció mentén készült a Nicky and Vera című egyelőre angolul elérhető kötete is. Utóbbi egy Nicholas Winton nevű fiatal brit bankárnak állít emléket, aki 1939-ben érkezett Prágába, és közel 700 zsidó gyerek életét mentette meg azzal, hogy kicsempészte őket az országból. A háború után viszont nem kérkedett az embermentő tevékenységével, ami egészen addig nem is volt köztudott, míg csak a felesége nyomára nem bukkant férje jócselekedeteinek – ezt követően rendeztek egy televíziós műsort, ahová meghívták Nicholas Winton egykori pártfogoltjait is (érdemes 6:32-höz tekerni, amikor a műsorvezető arra kéri a közönséget, álljon fel az, aki Wintonnak köszönheti az életét):

Petr Sís azt mondja, Winton története sokáig nem volt köztudott, ő maga pedig úgy értesült róla, hogy egy 2009-es prágai utazáson, amikor a fiával elsétáltak a nemzeti múzeum mellett, azt látták, hogy az épületben ünnepséget tartanak. Kiderült, hogy a bulit az akkor 100. életévét betöltő Nicholas Winton tiszteletére rendezték, a résztvevők pedig hamarosan vonatra szálltak, hogy a történelmi utat megismételve Angliába jussanak, ahol Nicholas Winton várt rájuk (Nicholas Winton 2015-ben 106 éves korában hunyt el).

-

Sís könyve tehát neki és az egyik megmentett kislánynak, Vera Diamantovának állít emléket (a fenti videón Winton balján ül), aki már felnőttként Vera Gissing néven Pearls of Childhood címen írta meg emlékiratait.

A fenti képen is látszik, higy Sís nagyon markánsan elkülönülő színvilágot alkalmazott a kötetben, amire jó oka volt. A Forwardnak elmondta, hogy míg Nicholas Winton a maga angolos módján az életben is egy nagyon visszafogott, tartózkodó ember volt, pontosan ezért a kötetben az ő világa egy szürkés-kékes közegként jelenik meg. Verát ugyanakkor egy vidám, ártatlan és fiatal teremtésként akarta ábrázolni, pontosan ezért az esetében bátrabban nyúlt a színekhez.

Bár mindketten nagyon más közegben nőttek fel, életük egy adott ponton találkozott, a Nicholas Wintonnal való találkozás pedig – több száz gyerekhez hasonlóan – végérvényesen megváltoztatta a lány életét.

Forrás: Forward, NYTimes