Pár hete már írtunk róla, hogy októberben érkezik angolul Murakami Haruki legújabb regénye, a Killing Commendatore (A parancsnok meggyilkolása), ami tulajdonképpen a japán író tisztelgése F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby-je előtt. Az új könyv, ami az egész életen át cipelt gyászról, a szerelem okozta sebekről, a háborúról, és a magányról szól, egy 36 éves, Tokióban élő portréfestő történetét meséli el, akitől felesége válni szeretne. A regényről Murakami eddig alig árult el valamit, most viszont a New York Timesnak adott interjút, igaz, nem túl bőbeszédűen.
Amit megosztott az olvasókkal:
- Nem tudja pontosan, honnan jött a könyv alapötlete, valahonnan az elméje mélyéről bukkant elő. Egyszer csak megírt két bekezdést, majd betetette az asztalfiókba és csak várt, míg egy nap arra nem jutott, hogy most már tovább tudná írni. Szerinte, ha az ember ki tudja várni a megfelelő pillanatot, akkor az előbb-utóbb el fog érkezni hozzá.
- Ha mindez megvan, akkor már csak önbizalomra van szükség, de az neki megvan, mert már negyven éve ír és tudja, hogyan kell.
- A várakozás idejét általában fordításra szokta használni, amire úgy tekint, mint egyfajta edzésre.
- Szokott kocogni is, és szeret zenét hallgatni, de házimunkát is végez, például vasal. Utóbbi szerinte szórakoztató.
- Nem olvas kritikákat, a felesége viszont mindegyiket átfutja és a rosszakat fel szokta olvasni neki. A neje ugyanis úgy gondolja, hogy a negatív kritikát el kell fogadni, a pozitívat viszont el kell felejteni.
- Az életét nem jellemzi az a fajta szürrealitás, ami a regényeit, gyakorlatias embernek tartja magát. De amikor ír, furcsa, titokzatos helyekre jut el önmagában. „Ha becsukod a szemed és mélyre ásol magadban, felfedezhetsz egy másik világot. Eljutsz egy másik helyre, ami veszélyes és félelmetes, és fontos, hogy tudd a visszafelé vezető utat.”
- Nem szereti, ha az emberek a könyveinek mögöttes jelentéséről kérdezgetik. Szerinte ezt egyszerűen nem lehet elmagyarázni, mert metaforákon keresztül beszél a világról és önmagáról, a metaforákat pedig nem lehet analizálni, csak el kell fogadni.
- A nagy Gatsby (amit egyébként ő fordított le japánra) a kedvenc könyve, 17-18 évesen olvasta először és teljesen lenyűgözte, mert szerinte az álmokról szól, és arról, hogyan viselkednek az emberek, amikor az álmaik összetörnek.
- Ő maga nem gyakran álmodik, de szerinte ez nem baj, mert cserébe viszont ír.
Az új regényről tehát most sem árult el igazán sokat. Egy korábbi interjúban viszont arról beszélt, hogy háromféle érzelmi sérülés létezik: ami gyorsan gyógyul, aminek sok idő kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön, és ami velünk marad a halálunk napjáig. Szerinte az irodalom egyik fő feladata, hogy minél mélyebben és részletesebben feltárja azokat a sebeket, amik nem múlnak el soha, mert ezek a hegek határozzák meg az ember életét. Utóbbi mozgatta őt akkor is, amikor A parancsnok meggyilkolását írta. Egyébként akkor azt is elárulta, hogy az új regényt eredetileg Ueda Akinari Eső és hold meséi című könyve inspirálta, de régóta tervezte azt is, hogy ír valamit A nagy Gatsby iránti tisztelete jeléül.
Forrás: The New York Times
