Járd be a Louvre múzeumot ezzel a két nemzetközi könyvsikerrel!

Járd be a Louvre múzeumot ezzel a két nemzetközi könyvsikerrel!

Vasárnap reggel ékszertolvajok kirabolták a párizsi Louvre múzeumot. Amíg az zárva tart, két könyvet ajánlunk, amivel bejárhatod ezt a fantasztikus helyszínt.

sza | 2025. október 20. |

Október 19-én Rachida Dati francia kulturális miniszter megerősítette, hogy kirabolták a párizsi Louvre múzeumot, a rablók állítólag ékszereket vittek magukkal, testi sérülés nem történt, viszont az intézményt „kivételes okok” miatt ideiglenesen bezárták. Az elrabolt műtárgyak között III. Napóleon francia császár feleségének koronája is eltűnt, de ezt utólag a közelben megtalálták. A nyomozás most is folyik.

A Louvre a világ egyik legismertebb múzeuma. 1546-ban épült, eleinte a francia királyi család szálláshelye volt, de az 1789-es francia forradalmat követően múzeummá alakították át. Az épület összesen 73 ezer négyzetméter (nagyobb mint 10 futballpálya), és jelenleg 35 ezernél is több műalkotást őriznek itt, többek között a híres Mona Lisa festményt.

Francia koronaékszereket vihettek el

A rablás feltehetőleg reggel, nyitás után történt, az elkövetőek a múzeum Apollo Gallery részlegébe törtek be, ahol a francia koronaékszerek találhatóak. Egy mechanikus emelő és egy létra segítségével juthattak fel a második emeletre, az ablakot betörve kerültek be az épületbe. A tettesek hárman lehettek, összesen 9 ékszert vihettek magukkal.

A francia sajtó szerint a rablás 7 percet vett igénybe, a rablók motorokon távoztak.

A menekülés közben az egyik ékszer kieshetett, ugyanis azt nem messze a múzeumtól találták meg a hatóságok, ez a már említett III. Napóleon feleségének koronája. A Louvre oldala szerint a koronán 1354 gyémánt és 56 smaragd található.

Bár az elmúlt 100 évben nem ez volt az egyetlen rablás, 1911-ben a Mona Lisa festményt lopták el, ekkor Guillaume Apollinaire költőt és Pablo Picasso festőt is kikérdezték az ügyben a hatóságok; 1983-ban egy 16. századi páncélt vittek el; 1998-ban pedig Camille Corot egyik festményét távolította el valaki. Utóbbit a mai napig nem találták meg.

Mivel az incidens körülbelül fél 10-kor történt, így a bent tartózkodó látogatókat ki kellett küldeni az épületből. Jelenleg is folyik a nyomozás, a múzeum ideiglenesen zárva tart, írja a BBC.

A hírhez két könyvet is ajánlunk, amelyben a szereplők megfordulnak a Louvre múzeumban.

Dan Brown: A Da Vinci-kód

Dan Brown
A Da Vinci-kód
Ford.: Bor Erzsébet, Gabo Kiadó, 2010, 647 oldal.

Talán senkinek nem kell ma már bemutatni Dan Brown klasszikusát, ami egy egész generációt vezetett be a thriller regények fordulatos és izgalmas világába. A tanulmányi úton Párizsban járó Robert Langdon egy este váratlan telefonhívást kap, miszerint a Louvre egyik kurátorát meggyilkolták a múzeumban és értelmezhetetlen kódokat hagytak a test mellett.

Langdon és segédje Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő nekiállnak, hogy felfejtsék a titkokat, amihez Leonardo Da Vinci híres művein keresztül vezet az út.

A kötet két éve volt pont 20 éves, akkor egy hosszú cikkben és podcastben is utánajártunk a sikernek.

Thomas Schlesser: Mona szeme

Thomas Schlesser
Mona szeme
Ford. Lukács Laura, Park, 2025, 500 oldal.

Idén októberben, napokon belül érkezik Thomas Schlesser regényének magyar fordítása, ami nemzetközi szenzáció és közel 40 nyelvre fordították le. 

52 hét, csupán ennyi ideje van hátra Monának, mielőtt elveszti a látását. A világ összes szépségét szeretné látni, ebben pedig különc, művelt nagyapja lesz a segítségére, akivel közösen bejárják a Louvre-t, az Orsay-t és a Modern Művészet Múzeumát, és olyan művészek látásán keresztül fedezi fel a művészet világát, mint Botticelli, Vermeer, Goya, Courbet, Claudel, Kahlo vagy Basquiat.

A Mona szeme egy megindító történet egy kislány és egy nagyapa kapcsolatáról, az élet és a művészet párhuzamáról és a szépség kiismerhetetlen rejtelmeiről.

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Online elérhetővé vált a Louvre gyűjteménye

Most először a digitális térbe költözött a Louvre teljes gyűjteménye. A híres párizsi múzeum összes műalkotását, összesen 482000 művet lehet most online megnézni. Könyvek hírek mellé.

...

„Minden múzeum rémálma”, ami ebben a múzeumban történt

Ezt ne csináld, ha múzeumban jársz.

...

Egy gyilkos bőrébe kötött könyvet találtak a múzeum irodájában

Hátborzongató büntetési módra utal a most kiállított könyv.

Hírek
...

Frankenstein a Vígszínházban: extrém díszletet kapott a darab

...

Jókai Mór sci-fi regényét most bárki elolvashatja

...

Könyvet ír a Heated Rivalry sztárja

...

Ilyen volt Radnóti Miklósékkal jelmezbálba menni

...

10 év után is aktuális: új kiadásban Szöllősi Mátyás Margó-díjas novellái

...

Mit jelent gondozni egy demenciával élő beteget? Jön Bruce Willis feleségének könyve!

A hét könyve
Kritika
Frankenstein élőhalott menyasszonyával Freud sem boldogul
„Fotókat és videókat fogok mutatni önnek. Nem fognak tetszeni” – amikor Gisèle Pelicot megtudta, mit művelt vele a férje

„Fotókat és videókat fogok mutatni önnek. Nem fognak tetszeni” – amikor Gisèle Pelicot megtudta, mit művelt vele a férje

Az utóbbi évtizedek egyik legfelkavaróbb nemierőszak-esetéről mesél Gisèle Pelicot a memoárjában.

Mennyi idő megírni egy regényt? – Az alkotás mélypontjai és eufórikus magasságai

Mennyi idő megírni egy regényt? – Az alkotás mélypontjai és eufórikus magasságai

Fiala Borcsának Grecsó Krisztián és Tompa Andrea is elárulta, hogyan dolgozik.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

A Mester és Margarita TikTok-sztár lett, majd felgyújtotta a színházat

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Frankenstein élőhalott menyasszonyával Freud sem boldogul