Hírek díj 2009 booker

Itt a 2009-es Booker-díj rövid listája!

.:wendy:. | 2009. szeptember 08. |

A Booker Bizottság közleményéből kiderült, hogy A S Byatt, J M Coetzee, Adam Foulds, Hilary Mantel, Simon Mawer és Sarah Waters versenghetnek az idei Booker-díjért.

 
A két nagy esélyes A S Byatt és J M Coetzee

A hat könyvet 13 másik közül választották ki, a zsűri véleménye szerint az idei igencsak erős mezőny (persze minden évben ezt mondják) és nagy fejtörést jelent majd számukra, hogy ki legyen a végső győztes, hiszen nagyszerű, invenciózus mesélők és lírai, egyben éles társadalombírálattal rendelkező szerzők fognak összecsapni a versenyben. A hat szerző mind karrierje csúcsán van a zsűri szerint.

A legesélyesebbnek a már kétszer nyertes J M Coetzee-t tartják (akinek versenyben lévő könyvéből részlet is meghallgatható itt a szerző előadásában). Ha megnyeri, ő lenne az első író, akit háromszor tüntetnek ki az elismeréssel. A S Byatt korábban a Mindenem (Possession) című könyvével nyert. Sarah Waters pedig már két korábbi könyvével is bejutott a legjobb hat közé, de eddig nem sikerül nyernie, Hilary Mantelnek eddig csak a hosszú listára sikerült felkerülnie 2005-ben, viszont A S Byattel együtt korábban tagja volt a Booker zsűrijének, tehát az az érdekes helyzet fog előállni, hogy két régebbi zsűritag regényéről is döntenie kell az idei zsűrinek.

A győztest október 6-án fogják kihirdetni, a BBC egyenes adásban -tévén, rádión és online is - fogja közvetíteni az eseményt. A nyertes a dicsőségen túl 50 ezer fonttal lesz gazdagabb és természetesen biztos lehet könyve világsikerében is. Ezen kívül mind a hat döntőbe jutott szerző még 2500 fontot és egy exkluzív szerződést is kap könyvének különleges dizájn-kiadására.


A hat versenyben lévő könyv tehát:


A S Byatt The Children's Book (Random House, Chatto and Windus)

J M Coetzee Summertime (Random House, Harvill Secker)

Adam Foulds The Quickening Maze (Random House, Jonathan Cape)

Hilary Mantel Wolf Hall (HarperCollins, Fourth Estate)

Simon Mawer The Glass Room (Little, Brown)

Sarah Waters The Little Stranger (Little, Brown, Virago)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.