Hírek összegzés 2020

Nemköszi 2020: nem mi irányítunk, hanem a dolgok történnek - írók összegzik az évet

2020 is egy év volt a sok közül, persze mindenkinek másmilyen. A Könyves Magazinnak például olyan, hogy a blogról átköltözésünk hetében kitört a járvány, a terveink nagy része bedőlt, de elindítottuk a Maradj otthon sorozatot, az Összekötve című beszélgetőműsort, de ezt nem folytatom. 2020 pont olyan volt, mint egy nagyregény: soha nem tudhattad, mit hoz a következő fejezet, ahogy azt sem, hogy a disztópia, vagyis a szélsőséges élethelyzet egy csomó mindenre megtanít. December 31-én pörgettük a hírfolyamokat, és közben összegyűjtöttünk néhány évösszegző posztot Berg Judittól Jászberényi Sándoron át Tompa Andreáig.

vl | 2021. január 01. |

Lackfi János 2020-ra azt tervezte, hogy 150 fellépés helyett csak 120-at vállal, helyette írt ezerötszáz (1500!!!) bejegyzést, online élőzött, felolvasott, novellát írt. "Nemköszi, kedves 2020, hogy megtanultuk a maszkos-nyunyókás-távolságtartásos életformát, az aggódást szeretteinkért, és beleszoktunk a fogyatkozó ölelésekbe. Köszi viszont, hogy még jobban egybesülhettünk idehaza azokkal, akiket szeretünk, a neten keresztül pedig nagyon forró élővideók, beszélgetések, családi chatek, imatalálkozók pecsételték meg az újfajta személyesség kötelékeit. "

EGYBESÜLT ÁLMOK Csak olyan évnek indult ez is, mint bármely másik. Azzal az elszánással vágtunk neki, hogy a tavalyi...

Közzétette: Lackfi János – 2020. december 30., szerda

A fantasyszerző Moskát Anita elindította a #afantasynemmese ajánlósorozatát, ami szinte edukációs céllal mutatja be, hogy a fantasy nem gyerekes, sőt nem komolytalan irodalom. A #tárgytérkép kihívása meg nagy dobás volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Moskát Anita (@moskatanita) által megosztott bejegyzés

Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regénye idén ősszel jelent meg, mi nyáron forgattunk vele Pécsen, összegzésében azt írja, hogy számára "egyszerre minden eddiginél mozgalmasabb, mégis mozdulatlan, katatón 2020. Veszteséggel, új könyvvel, koronavírussal és rengeteg munkával. Szerintem soha nem voltam annyira fáradt és dekoncentrált, mint az elmúlt hónapokban".

Berg Judit a járvány elején külföldön ragadt. Az éve felemás volt: "Az az év mindannyiunk számára különleges, szokatlan, nehézségekkel teli volt. A bizonytalanság, kiszolgáltatottság, a napi nehézségek sokféle örömmel és bánattal keveredtek. Nem hiszem, hogy bárki is visszasírná ezt a búcsúzó 2020-at. Nekem személy szerint, a vírustól függetlenül is igazi szélsőségekben volt részem. Mélységes bánatot és szinte felfoghatatlan örömöt is hozott ez az év a magánéletemben. A szakmai életemben csupa jó történt: díjat kaptam Az őrzőkért és a Rumini Tükör-szigetenért, díjat kapott a Tökmagok társasjáték is, és több fesztiváldíjat zsebelt be külföldön a Lengemesék 2. Hatalmas megtiszteltetés, hogy jelöltek a 2021-es nemzetközi Astrid Lindgren Emlékdíjra."

Ilyen az igazi évvégi-újév váró meglepetés: ma kaptam kézhez a Rumini 4-5-6. részét kínai nyelven! Bevallom, reggel óta...

Közzétette: Berg Judit - író – 2020. december 31., csütörtök

Tompa Andrea évösszegzőjében a személyes nézőpont felől keresi az egyetemes válasz lehetőségét: ezt az évet nem cserélné el, mert olyan tapasztalatokat szerzett, amikhez máshogy nem jutott volna hozzá: "Nem értem még, de sokhelyre vitt el az a félelem, a szorongás, a magam, magunk halandóságának tudomásulvétele, ami nem valami egyszeri tanulási feladat, hanem tanulni-tanulni-tanulni, munka, munka. Oda küldött, oda helyezett ez a kis nyavalya, ez a vírus, hogy egyre inkább érteni akartam, akarom, mi történik itt velünk, ebben az egzisztenciában, ebben a teremtésben, hogy is vagyunk mi itt, hogyan lehetne jól élni benne. Közel egymáshoz, közel magunkhoz, közel valamihez, amit igaznak vélünk, bár ezt biztos nem tudom itt most megmondani, hogy mi volna – mi az, hogy igaz? A Nagy Tanulás azonban mégiscsak az, hogy nem mi irányítunk, hanem a dolgok történnek, ez tehát a történetünk."

Mégis milyen év Ez az írás nem az, aminek látszik. Évösszegzőnek szánom, mégis tudom, most már, hogy írok, egyre jobban...

Közzétette: Tompa Andrea – 2020. december 31., csütörtök

A varjúkirály címmel jelent meg elbeszéléskötete Jászberényi Sándornak, aki évösszegzésében megszólítja olvasóját, és rögtön az elején tisztázza, hogy "minden év csak nehezebb lesz", majd az írás végén felhívja a legfontosabb dologra a figyelmet: "Nem lesz boldog az új éved. Sajnálom, hogy nekem kell elmondanom.
Ellenben lesznek benne elszívott cigaretták és szeretkezések csendjei, kicsi diadalok a múló életen. Egy szép férfi, egy szép nő, sok kis halál is lesz benne, ebédek és vacsorák, jó könyvek és elsuhanó tájak.
És össze fogják tőrni a szíved és meg fognak bántani. Fájni fog, de végül az egész sajgássá szelidül. Arra emlékeztet, hogy élsz.
Minél több ilyen legyen. Ezt kívánom neked. Hogy egy pillanatra se feljtsd el, hogy életben vagy. Hogy tudd: múlik az idő. Nem pazarolhatod el félelemmel és hátrálással ami kiszabatott, és ami felett nem rendelkezel."

Nem lesz boldog. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem tudod még pontosan: a te fajtádnak minden év csak nehezebb lesz....

Közzétette: Jászberényi Sándor – 2020. december 31., csütörtök
ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Thomas Erikson: Aki engem fáraszt, lehet, hogy másnak szimpatikus

...
Zöld

Litkai Gergely: Mennyire vagyunk felelőtlenek a nukleáris anyagokkal? / A katasztrófa küszöbén

...
Zöld

Jane Goodall: A családomban női ágon öröklődik a bátorság

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kafkánál a valóság az igazi rémálom, az élet pedig maga a reménytelenség

Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunk májusi könyve Kafka talán leghíresebb műve, A per

...
Nagy

Az izlandi Dan Brownt keresték, ezért megírta első krimijét Lilja Sigurðardóttir

Lilja Sigurðardóttir az izlandi krimi fontos szerzője, Csapda című regényét most fordították magyarra. Az éppen Budapesten tartózkodó szerzőt a regény kapcsán kérdeztük többek között a skandináv krimiről, írói rutinjáról, az izlandi társadalomról, kokaincsempészetről és homoszexualitásról. 

...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.

Olvass!
...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

 A Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!