A Moby Dicknél még egy vastagbéltükrözés is kellemesebb

.konyvesblog. | 2015. január 07. |

enhanced-28845-1420316979-4.jpg

Hamlet egy értéktelen szemét, Bovaryné nemzetközi egyezménybe ütközik, Don Quijote pedig csak simán szar. Ez a tanulsága a Buzzfeed csodálatos válogatásának, melyben klasszikusok egycsillagos Amazon-kritikáit gyűjtötték össze.

A Karamazov testvéreket például a tegnap olvasóinak ajánlja a kedves kommentelő, az internetes szakzsargon pedig csak annyit mondana rá, hogy so yesterday. Olyan olvasó is akadt, aki 300 oldal után adta fel, ő biztos nem hallott még az olvasás legfontosabb szabályáról – ami az első 50 oldal után nem jó, az valószínűleg a maradék oldalakon sem tesz csodát. (Kommentben lehet cáfolni)

A nagy Gatsby egyik olvasója arra figyelmeztet mindenkit, hogy amit olvasni fognak, az teljesen szar, egy másik szerint pedig még Steinbeck Egerek és emberekjénél is unalmasabb. (Ezt Steinbeck-rajongóként személyes sértésnek vesszük.) Olyan is akad, akinek nagyon egyszerű magyarázata van arra, hogy ez a könyv miért értékelhetetlen. „A titok nyitja, az író részeg volt.”

Szegény Bovaryné is megkapta a magáét. Kerüld el ezt a könyvet jó messzire, mert így egy ártatlan agysejtedet sem kell feleslegesen elpusztítanod, írja az egyik kommentelő. Egy másikuk minden alkalommal, amikor egy középiskolást, vagy egy főiskolai gólyát kell végigrugdosnia a könyvön, azon gondolkodik, hogy miért nem sérti még Flaubert klasszikusának olvasása a genfi egyezményt.

Miért maradt fent ez a vers egyáltalán? – kérdezte egy csalódott Odüsszeia-olvasó, aki nem tudja, mi az, hogy eposz. „Csak azért adtam ennek a könyvnek nulla csillagot, mert nem tudok csillagokat elvenni tőle. Igazából egy csillagot kell adnom ennek a könyvnek, ami azt jelenti, gyűlölöm, mert kiderült, hogy az Amazonon nem lehet nulla csillagot adni. Szóval egy csillagot adok, de csak azért, mert az istenek rákényszerítettek, hogy ezt tegyem.”

A második legrosszabb könyv, amit valaha olvastam, írja valaki a Háború és békéről. Nagyon kíváncsiak lennénk, hogy mi volt az első. Lehetett akár Az eltűnt idő nyomában is, amit valaki egyenesen a legunalmasabb könyvnek tart, amit eddigi életében a kezébe vett.

Értéktelen hatásvadász szemét – ez nemcsak a William Shakespeare Hamletjéről szóló kritikában, de magában a műben is szerepelhetett volna sértésként. „Persze, Willyt minden idők legjobb írójának könyvelik el, de csak azért, mert a média 400 év után is hájpolja őt.”

„A vastagbéltükrözés is kellemesebb, mint elolvasni ezt a könyvet.” Ráadásul Melville Moby Dickjének egy kommentelő szerint lényegében az a cselekménye, mint Spielberg Cápájának.

Hiába írja le Joyce több oldalon, hogy mire gondol a hőse, miközben elélvez, egy kommentelő még az ismerőseit is megkérdezte, hogy bebizonyítsa, orgazmus közben senki nem gondol semmire, maximum valamilyen szexuális fantáziára. Az Ulysses tehát teljességgel hiteltelen.

Ki olvas ilyen szemetet, ez a könyve egy szar, írják a Don Quijotéről, és abban is biztosak, hogy a kiadók ma simán visszadobnának egy ilyen történetet. Ha rajta van azoknak a könyveknek a listáján, amit mindenképpen el akarsz olvasni, mielőtt meghalsz, ne fáradj. Jobban jársz, ha inkább megnézed az egyik filmet, vagy musicalt, ami belőle készült.

És a végére egy saját gyűjtésű bónusz:

„A mágikus realizmus magyar változataként tetszelgő többszáz oldalnyi rossz pornó épp elég lehangoló, hogy indokolja a szexuális élet végleges feladását.” – írja egy kommentelő Nádas Péter Párhuzamos történetek c. könyvéről, majd hozzáteszi, hogy Nádas neve érdekes módon, és nagyon találóan azt jelenti spanyolul, hogy „semmiségek.”