Egy hűtlen férj, mentális gondok és anyaság – Sylvia Plath drámája

Egy hűtlen férj, mentális gondok és anyaság – Sylvia Plath drámája

Sylvia Plath kultikus, Az üvegbúra című regénye egy friss kutatás szerint az egyike annak a 20 könyvnek, amelyekről az amerikaiak a legtöbbször hazudják, hogy elolvasták. A bipoláris zavarral küzdő írónő azonban nem élhette meg félig önéletrajzi ihletésű regénye sikerét: a megjelenés után alig egy hónappal öngyilkos lett. Elin Cullhed könyve, az Eufória életének utolsó évéről mesél lírai szépséggel. Mutatunk belőle egy részletet!

Könyves Magazin | 2022. május 09. |

A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre.

Elin Cullhed
Eufória – Sylvia Plath élete nyomán
Fordította: Papolczy Péter, Európa Könyvkiadó, 2022, 384 oldal
-

Az Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány. Megjelenésekor azonnal a svéd sikerlista élére került, kritikusai és olvasói szerint egyaránt kiemelkedő mű, el is nyerte a legrangosabb svéd irodalmi elismerést. Első megjelenése után mindössze egy évvel már huszonnégy nyelven kiadták, a sikere töretlen, Elin Cullhed nemzetközi rajongótábora vitaklubokat alakít, fő témájuk az anyaság, a poláris zavarok és az alkotói függetlenség. Sylvia Plath kultikus műve, Az üvegbúra is ismét reflektorfénybe került.

Elin Cullhed svéd író, újságíró, tanár. Első művével, a Gudarna (Istenek) című ifjúsági regénnyel komoly kritikai sikert aratott. A 2021-ben megjelent Eufória megkapta az August Strindberg drámaíróról elnevezett August-díjat.

Elin Cullhed: Eufória – Sylvia Plath élete nyomán (részlet)

Az életem volt a szöveg.

A bőröm, fehéren derengő csuklóm, a testem, ahogy vitt magával biciklinyeregben át Devonon. Amikor találkoztam valakivel, akit felismertem, összerezzentem, mintha az idegek és a vérerek a testemen kívül futottak volna finom mintázatban, és a szívem volt a szám, a szívem beszélt, az vetett oda egy hellót, amikor találkoztam a szomszédasszonnyal (a bankigazgató feleségével), aki szeretett vizslatni, hogy kiderítse, normális vagyok-e.

A szívem ott ketyegett belül, középen.

A szám. Piros szám. Én voltam maga a téma, maga a tárgy, hogyan tudtam volna magamból kinyúlva megteremteni a művet? Hogyan helyezkedhettem volna el némi távolságra a tárgytól?

Ted tisztában volt ezzel, ezért vett el: Én voltam a sok ideg, én voltam a vér, én voltam a szív, én voltam a fehér bőr, én voltam a gyöngysor, én voltam a márvány, én voltam a gerle, én voltam a szarvas, én voltam a döglött vakond, amit a földön találtunk, én voltam a lány, én voltam a nő, én voltam gyermekei anyja. Én voltam Amerika, egy egész földrész voltam, én voltam a jövő, én voltam a téma, amit fel akart fedezni, én voltam a személy, akit gyarmatosítani akart, fel akart falni, el akart szállásolni, meg akart őrizni. Haza akart vinni magával Amerikából, ahol a világra jöttem, meg akarta mutatni a szívemnek a londoni élet lüktetését, és utána el akart helyezni egy vidéki házban Devonban a sok nárcisz és madár között. Vett nekem egy biciklit. Keményen megdugott a kanapén a hideg nappaliban, egy meleg tócsa voltam alatta, amibe beleélvezhetett. Hús és vér szaga terjengett. Spermáé. Utána mindenhatónak érezte magát. Meghódította Amerikát, kiterjesztette saját határait, tökéletesítette a témát: A nő, akinek meg kell halnia. 

A halálra ítélt nő.

Ő teremtett engem.

Kiemelkedtem a tócsából, és boldog mosollyal az arcomon megmosdottam, megtermékenyített, hordoztam gyerekét, álmát, ígéretét. Angliát. Ez az ő földje volt. Az ő nyúlvadászatai. Az ő almafái, hetvenegy darab (én hetvenkettőt számoltam). Az ő szavai, az ő fái, az ő írása. Az ő hangja. Beteljesítettem számára az életet. Egy gyermeke az én húsomból pottyant a világegyetembe. Frieda. Egy alma a fáról. Vörös száj, vörös szív, vörös pulzus. Akkor éreztem én is, hogy élek. „Semmi nem tett boldogabbá a gyereknél”, írtam egy levélben haza anyámnak. De azt is tudtam, hogy minden, amit mondok és írok (A HANGOM EGÉSZE; AMI ÉN VOLTAM), egy nap majd ellenem fordul. A valóságom percenként váltott alakot, Ted tudta ezt, az egyik percben elégedett voltam, a másikban boldog, a harmadikban elkeseredett, a negyedikben sírva fakadtam, izzadtam, vágyódtam, kívántam és reméltem.

Mindebből igazából semmit nem lehetett komolyan venni.

Így amikor a bankigazgató felesége odajött hozzám a központban, miután lecsúszkáltam a nyeregből (ismét egy terhesség vége felé jártam), azt kívántam, bár én lennék ő, bár én láttam volna ŐT, és nem ő engem. Én, Sylvia, bizonyára sokkal szebb látványt nyújtok, és nem láthattam magamat!

Kifulladva magamra erőltettem egy mosolyt, letöröltem egy verítékgyöngyöt az arcomról. Melegem volt a meleg ruhákban. A központot már feldíszítették, néhány héten belül itt a karácsony. A bankigazgató felesége vásárolt valamit, amit tulajdonképpen nekem is vennem kellett volna, észrevettem, hogy egyáltalán nem engedélyezem neki a létezést saját jogon, én is – észrevétlenül – gyarmatosítottam őt, magamévá tettem prűd megjelenését, és felhatalmaztam, hogy fellobbantsa bennem a szorongást és a stresszt.

– Csomagért jött? – kérdezte.

– Pontosan. Szándékomban áll megtartani néhány amerikai előfizetésemet – feleltem, és rögtön megbántam, hogy egy ilyen hosszú és kacifántos választ adtam egy ennyire egyszerű kérdésre.

Eltűnődtem, milyen lehet a barátnőjének lenni, de ezt a gondolatot egy másikkal űztem el: istenem, milyen rettenetes egy kabát!

– És hol hagyta Friedát? – kérdezte.

Élénk mosolyt lövelltem felé a veríték mögül.

– Otthon, az apjával – feleltem büszkén.

– Ügyes férfi a férje – mondta a bankigazgató felesége.

– Ted – emlékeztettem őt. – Ted Hughes.

A bankigazgató felesége bólintott. Úgy tűnt, mint aki éppen fontolóra vesz valamit.

– Nincs kedvük egyik este átjönni vacsorára? Csak bekapnánk valamit együtt. Arra gondoltam, hogy ideje lenne megismerkednünk, ha már szomszédok vagyunk. Megfelelne… holnap?

Annyira… annyira illedelmes.

Természetesen. Sarokba szorított – és lám, milyen ravaszul kihasználta az alkalmat! Az emberek közötti ismeretség itt teljesen más volt, mint a hazámban, ahol nyugodtan azt lehetett mondani, hogy szeretlek, valakinek, akivel csak egy unalmas vacsorát költött el az ember félszívvel. Szeretlek – az ember könnyűszerrel letört egy darabkát a szívéből, nem feltétlenül jelentett különösebben intim kapcsolatot. De itt, Angliában az emberi érintkezés mintha szigorú szabályrendszert követne, az ember nem jókedvében barátkozik, hanem furcsa kötelességtudatból. Ideje lenne, nekünk, szomszédoknak. Kell. Nem élhetünk egymás mellett, nem láthatjuk egymást nap mint nap úgy, hogy nem fedjük fel egymásnak, kik vagyunk, és milyen öreg, poros bútorokat tartunk otthon. Erre képtelen voltam. De képtelen voltam arra is, hogy a szemébe nézzek, és azt mondjam: Nem. Nem! Nem akarom! Felejtse el!

Megkaptam a csomagomat a pult mögött ülő fiatal postahivatalnoktól, és a külsőmben valami arra késztette, hogy elkapja a tekintetét, de lehet, hogy az idegeim miatt volt, a szívre emlékeztető, idegesen lüktető, vörös szám miatt. 

A néni felé fordultam:

– Hogyne – mondtam ragyogva. – Nincs más dolgunk. Nagyon szívesen.

A bankigazgató felesége elégedetten mosolygott a szőrmekabátja mögött. Csivitelt.

Ám legyen, gondoltam: valakinek örömet szereztem.

– Csodás, szívem! – kiáltotta át a téren.

Hogy én soha nem tanulok! Elhozok egy csomagot, teszek-veszek, biciklizem, elvakkantom, hogy „helló” meg „kösz”, mintha ennél megerőltetőbb a világon nem lenne. Másokat sokkal jobban igénybe vesz a napi munka, én csak annyit teszek, hogy 1. várandós vagyok és 2. bebiciklizem egy csomagért a központba, és még ez sem sikerül, még ezt sem sikerül úgy megoldanom, hogy ne hagyjak valamiféle nyomot a világon.

Muszáj? Tényleg muszáj? Muszáj egy két lábon járó cirkusznak lennem? Muszáj szívvel élnem? Muszáj emlékeztetnem valamire az embereket – saját érzéseikre és indítékaikra? Muszáj az élet eleven, bicikliző időmérőjének lennem?

A csomagom ott volt a csomagtartón, nem tudtam egyenesen tartani a kormányt, és csalódott voltam, mert már el is intéztem, amiért jöttem, és hiába vártam ÉN, hogy majd történik valami – felmerül egy gondolat, a testmozgás hatására mocorogni kezd egy verssor, vagy csak történik valami vidám, valami jópofa –, ez elmaradt. Nem fogant meg a fejemben egyetlen szó sem, egyetlen fejezetnyitás sem, egyetlen regény sem, egyetlen szereplő sem. Semmi. Két órakor másztam meg a bejárati lépcsőt masszív, terebélyes testemmel, mint egy hazatérő óriás. Ismét otthon voltam.

Ez volt a mi közös birodalmunk, Ted Hughesé és az enyém. 

És Friedáé. Elém jött, rám nehezedett egyéves testecskéjével. Elébe mentem a kérésnek: anya most nem tud felvenni, túl nehéz vagy. Majdhogynem félrerúgtam, miközben letornáztam a kabátot, de magamon hagytam a gyapjúpulóvert. Nagy meglepetésemre azt láttam, hogy Ted az én dolgozószobámban ír.

Eddig még nem vett észre, de most felállt az írógép mellől, és lebattyogott a lépcsőn.

– Írsz? – kérdeztem. Úgy festett, mint aki lebukott. Az értetlenkedő mosolyomat öltöttem fel, aminek volt egy hordereje.

– Írtam néhány sort, igen – ismerte el. – A BBC-nél több anyagot szeretnének tőlem.

A magas, erőteljes férfi. Barna haj, hosszúkás arc, éles vonalú orr. Hideg volt a házunkban, fent is, lent is meg lehetett fagyni, fűteni kellett. Nem volt rendjén, hogy ő írt, míg én kint voltam a szabadban, abban a pillanatban NEKEM kellett volna szabadnak lennem, szabadnak a faluközpontban a biciklimen.

És mégis…? Mégis ő írt?

– És hogy ment? – kérdeztem, és lehajoltam a lányomhoz, hogy segítsek kifújni az orrát. – Ha én valami mást csinálok, Frieda egy másodpercen belül ott van, és elkezd cibálni.

Ted vállat vont.

– Mondom, csak egy sort akartam írni.

Friedának lemaradása volt szeretetből és szülői gondoskodásból, úgy láttam rajta, hogy sokáig lehetett egyedül. Most szüksége volt valakire. Kapaszkodott a csípőmbe, de én túl fáradt voltam a biciklizés után.

– Csomagod jött? – kérdezte Ted.

Horkantottam a csomag felé – már elvesztette a vonzerejét. Hiszen nem volt semmi érdekes.

– Ja – mondtam hárítóan. – Csak néhány háztartási magazin anyától.

– Ez remekül hangzik – mondta Ted. – Jó, ha éri valami öröm az embert.

Komolyan beszélt? Felpillantottam rá. Bizonyára ugrat. Biztos iróniának szánta.

Nem gondolhatja komolyan…

Tényleg örömet kéne okoznia néhány amerikai újságnak az otthonról és az életvitelről?

– Mondom, nem érdekes – feleltem, és miközben felálltam, nagy kedvem lett volna ledobni magamról Friedát, úgy csimpaszkodott a csípőmbe, mint egy kutyakölyök a velős csontjába.

– Holnap este vacsorára vagyunk hivatalosak – mondtam nyögve, miközben egy széken ülve felügyeskedtem magamra a gyapjúzoknimat. – Náluk talán melegebb van. Tyreréknél. Belebotlottam a bankigazgató feleségébe lent a központban.

– Rendben – mondta Ted –, akkor mesélhetek a sok BBC megbízásról valakinek, akit talán érdekel is.

Ezt meg hogy értette? Miféle fekete ingovány húzódott a mondandója alatt? Fáradt? Mérges?

Nem az én kiváltságom fáradtnak és mérgesnek lenni?

Pillangó verdesett nyugtalanul bennem a szárnyával, egész nap lesben feküdt, és törékeny szárnyai most reszketésre késztették a bensőmet. A pillangó kelepcébe került, és a kijáratot keresve egyenesen a húsomnak ütközött. Kerestem egy szót.

– Frieda aludt? – kérdeztem inkább.

– Nem, fektesd le! – mondta Ted.

– Ebédelt? Már két óra van!

– Van szalonna.

– Te mit ettél?

– Nem voltam éhes.

Sóhajtottam, kinyitottam a kandalló ajtóját a nappaliban, és bedobtam egy fahasábot a parázsfészekre, de nem élesztette fel a tüzet, mint hittem; a hasáb fojtotta el a parazsat, a fészek elfeketedett.

Meg lehetett fagyni nálunk

 – a bába mondta, hogy januárban, amikor jön a baba, melegebbre lesz szükség.

– SZALONNÁT REGGELIRE EVETT! – kiabáltam olyan hangosan, hogy a gyerek a hasamban szökkent egyet az erőlködésemtől.

– Akkor adj neki zsírpapírt! Szalonna van itthon!

Erre nem volt válaszom.

– Most már befejezem ezt a verset! – mondta Ted türelmetlenül, felment és magára csukta a padlásajtót.

– Szalonna – mondtam Friedának, én is farkaséhes voltam. Leakasztottam a serpenyőt, behódoltam az éhségnek. Egy kis része ki is áradt belőlem. A kobaltkék, nagy pulóveremet viseltem, a hasamon buggyos volt, mint egy sátor, nem volt előnyös. A nagy hegy (ami én voltam) legmagasabb csúcsán nagy, zsíros folt képződött, néztem, ahogy terjed az anyagon. Sírva fakadtam, grimaszokkal állítottam el a könnyeimet, de a szemem attól még tovább sajgott. Az a kurva vers! A hosszú szalonnaszelet sokáig sercegett a serpenyőben, most merev és kemény volt a tányéron. Felvágtam Friedának. Rágott, undorodva fészkelődött, mert a hús kesernyés és sós volt. Túl sokáig sütöttem. Magamhoz rántottam a tányérját, felszúrtam egy újabb petyhüdt szeletet, és azt is sütni kezdtem; lejjebb vettem a gázlángot a serpenyő alatt.

Az én felelősségem volt pont jóra készíteni.

Frieda tiszta és ártatlan korában csak tejet fogyasztott belőlem, tejet, ami az én mellemből áramlott, nem tudtam, egészen pontosan honnan is jön. Tejet. Fehér, meleg tejet, a mellem most is nagy és érzékeny volt, és ebben az utolsó trimeszterben olyan kancás voltam, minden éjjel szexre vágytam. De Ted nem nagyon fogta fel, mit csinálok. Hátulról hozzásimultam, de mivel a hasam feszült neki a hátának, nem igazán értünk egymáshoz. Sóhajtva elhúzódott tőlem az ágyban. Utánacsusszantam, a karom és a lábam forró verítékben úszott, pedig nagyon hideg volt a hálószobában.

Akkor most egyél, gyerek. Friedának adtam a puhább szalonnát. Nevetve szopogatta. A mosolyát mintha az arcába karcolták volna: így védekezik, gondoltam, ez a páncélja a sötétség ellen, amit a szülein észlel, ami a mosoly strázsája mellett nem tud bejutni. Frieda kőkemény, gondoltam még. Mindannyiunkat túl fog élni.

Hírek
...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

...
Hírek

Nádas Péter a Világló részletekért elnyerte a Berman Irodalmi Díjat

...
Hírek

Meghalt Vangelis

...
Hírek

Megmenekült és megújult a Hévíz folyóirat

...
Szórakozás

Megvan, ki játssza Coriolanus Snow-t az Éhezők viadala előzményfilmjében

...
Hírek

Mi történne a világgal méhek nélkül?

...
Szórakozás

Julianne Moore főszereplésével készül az új Atwood-adaptáció

...
Hírek

Ősszel jelennek meg Alan Rickman naplói

...
Beleolvasó

Szeifert Natália Örökpanorámája egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kíséri nyomon

...
Hírek

Orbán Viktor a mindennapos olvasásra buzdít

...
Hírek

Libri-díj, Nick Cave-doksi, Irodalmi Diszkó [Programajánló]

...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Podcast

Vigh Bori: Sokan azt gondolják, hippik vagyunk, pedig a digitális nomádok az egyik legtudatosabb csoport

A Delonghival közös podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. A Túl a plafonon podcast májusi vendége Vigh Bori digitális nomád.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerte a Libri-díjat!

...
Sándor Anna

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

...
Bányász Attila

Hitler túszdrámája még a nagy szökést is elhomályosítja

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.

SZÓRAKOZÁS
...
Nagy

A Halott Pénz-könyv még a tagoknak is tudott meglepetést okozni

A Halott Pénz Na még mit nem?! című kötetét mutatták be a Hajógyár és az A38 hajó Zene x Szöveg programsorozatának legutóbbi alkalmán. Járai Márkot, Boros Gábort és a kötet egyik szerzőjét, Jávor Bencét Erdős Viki kérdezte zenekari titkokról, a sikerig vezető útról, közös munkáról és az írás folyamatáról.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.

...
Szórakozás

Ternovszky Béla: A Macskafogó minden szempontból kegyelmi állapotban íródott

Ternovszky Béla animációs filmkészítőként is megmaradt nézőnek, és saját bevallása szerint világéletében olyan filmeket akart rendezni, amelyekre máskülönben ő is beült volna. Interjúnkban a Macskafogóról, festészetről, színészi próbálkozásokról és Rejtőről beszélgettünk vele.

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

Megtörni a hallgatást [Ms. Columbo Olvas]

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

Jó szívvel ajánljuk
Gyerekirodalom
Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink
...
Gyerekirodalom

Egy grófnő, aki kiválóan értett a gyerekek nyelvén

A mezítlábas grófnő megmutathatja, milyen egy idilli világba belefelejtkezni, egy letűnt tökéletességbe elrejtőzni, és beburkolni a lelket valamibe, ami biztonságot jelent.

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Shona Innes meséje arról szól, hogyan és miért érdemes lassítani

...

Vámpírlepkék és fahéjmedvék népesítik be a varázsvilágot, amely még Tolkient is megihlette

...

A Hamupogácsa segítségével ideig-óráig magunk is meseterapeutákká válhatunk

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

...
...
Gyerekirodalom

A kis Nicolas világa maga a jólfésült káosz [Bookline Kids]

A kis Nicolas semmit sem öregszik, a René Goscinny és Jean-Jacques Sempé szerzőpáros könyvei töretlenül népszerűek. De mi a titok? A Bookline Kids podcastsorozatában ennek jártunk utána.