Ács Zsolt - akit underground képregényes körökben mindenki Emtrexxként ismer - Lakatos Istvánhoz hasonlóan duplázott a 6. Magyar Képregényfesztiválon: rajzolóként Alfabéta-díjat kapott Legjobb Képregény kategóriában a Pestblogért, és ő győzött a legjobb borító kategóriában is a 12 órával. A Szegeden élő, főiskola mellett rajzoló, Harry Potter- X-Men- és mangaőrült Zsoltot mailben kérdeztük rajongókról, tervekről és a gödörben vergődő(?) magyar képregényiparról.
Honnan jött az Alfabéta-díjas ötlet, hogy Budapestre helyezzetek át egy tipikusan New York-i urban fantasybe illő, beszélő majmos, new age-es történetet?
Furcsa, hogy a magyarok nagy része nem szereti Budapestet. Néha azt hisszük, hogy az a város csak a dugókról és a közéleti botrányokról szól. Pedig Budapest egy fontos városa a térségnek, szenzációs elhelyezkedéssel, és tucatnyi olyan helyszínnel, melyek már önmagukban megérnének egy-egy történetet. Vidéki lévén ráadásul nekem minden még sokkal érdekesebb. Szerintem a Pestblog egyik fő üzenete is az, hogy erről a városról van bőven mit mesélni.
A Pestblog 2-ben ugye megmagyarázod, ki az a teleportáló fickó a 8. oldalon?
Nos, lenne rá pár ötletem, mivel én is többször terveztem a történeteimbe titokzatos módon eltűnő és a semmiből hasonlóképp előbukkanó karaktereket, de a Pestblogot nem én írom, így a válaszra én is ugyanolyan kíváncsi vagyok mint te.
Szegedi főiskolásként hogy tudtál ilyen jól ráérezni a titkos alagutakat rejtő Gellért-hegy, az 60 éve futó villamosok és a romos bérházak hangulatára?
Sok-sok képpel. Barnabás (Ábrai "Geek" Barnabás, aki a Szaft legendás faszevő démondominái óta lényegesen komolyabb képregényeket ír és rajzol - a szerk.) körbejárta fényképezővel a belvárost, és küldött egy jelentős fotógyűjteményt azokról a helyekről, amiket viszont szeretett volna látni a képkockákon. Én pedig még műholdképen is nézegettem, hogy mi merre is van. A helyszínek nagy részét persze már ismertem, mivel nagyon szeretem az építészetet, Budapestét pedig különösen (be kell vallanom, rendszeres nézője vagyok Ráday Mihály városvédő műsorának is). De igazából itt az első részben még csak felsejlenek a város szépségei. Nagyon sok minden van még, amit érdemes lenne megmutatni, és ahol érdemes lenne történetet elmesélni.
Hogy áll a 100 oldalasra tervezett 12 óra?
A képregény első része készen van, egyelőre kiadót keresek. Ez az első rész 130 oldal körül lesz, és sokat dolgoztunk rajta. Tartalmazza a kis 12 óra füzetben megjelent első fejezetet is. Szerintem klassz lett az anyag, de hát nyilván nem az én véleményem az érdekes. Úgy gondolom, ilyen stílusú képregény még tényleg nem született itthon, és nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az általános vélekedés róla.
Mert mi is itt az alapsztori?
A főszereplő egy fiatal pár, akik egy bizonyos - egyelőre még nem ismert okból - arra vannak ítélve, hogy 12 óránként váltsák egymást. Abban a pillanatban, ahogyan a fiú felébred, a lány álomra szenderül. Így élik mindennapjaikat, nem is igazán értve, hogy mi történik velük. Az adott helyzettel aztán mindketten máshogyan birkóznak meg, hisz eleve teljesen más élethelyzet az, amikor valakinek nincs éjszakája, mint az, amikor valakinek életéből a nappali órák hiányoznak teljesen. A képregény arról szól, hogyan próbál talpon maradni a két szereplő, milyen a kapcsolatuk a külvilággal, és természetesen sikerül-e kideríteniük, mi áll az őket sújtó jelenség hátterében.
Ők is magyar fiatalok?
Nem, és a történet még csak nem is Európában játszódik. De úgy tervezem, hogy lesz benne a későbbiekben egy szál, ami a világnak ezen részére vezeti majd el az olvasót. De ez még igencsak soká lesz. Az biztos, hogy Európa és benne Magyarország egyik képregényemben sem lesz teljesen elfelejtve.
Melyik képregény elkészítése volt könnyebb? A Pestblog, aminek 3 másik tettestársa is van, vagy a 12 óra, ahol te vagy az író és a rajzoló is?
Egyik eset sem könnyebb mint a másik. Amikor mással dolgozok együtt, az a nehéz, hogy néha ki kell találnom, mit akar az alkotótárs. Ha viszont egyedül dolgozok, akkor meg mindent magamnak kell kitalálnom. Az sem mindig könnyű, hiszen az ember nem mindig tudja hogy mit is akar pontosan. Ilyenkor néha rossz, hogy nem lehet a másikra hivatkozni, hanem minden felelősség az ember vállát nyomja. Természetesen az efféle nehézségekért végtelenül kárpótol a tény, hogy képregényt alkotni szinte mindegyik esetben nagyon szórakoztató dolog!
Szándékos munkamódszer nálad a "magyar manga" stílus? Ezzel akarsz hidat verni a nyugati és keleti képregényesek közé?
A történeteimet elsősorban attól tartom mangásnak, hogy az általam használt szereplők többnyire abból a típusból kerülnek ki, amiket a mangák is szívesen használnak (tízen-, huszonévesek). Rajzilag viszont a keleti és nyugati képregényekből is sokat merítek, de ebben már nincs szándékosság. Mindent úgy rajzolok, ahogyan nekem az a legjobban tetszik (kicsit magamat is szórakoztatom). Ha a végeredménynek a keleti és a nyugati képregények rajongói között is akad majd olvasója, annak igazán örülnék. Nekem is több nagy kedvencem van mindkét vonalról.
Mint például?
Elsősorban a 90-es évek közepén itthon megjelent Marvel-képregények. A mindenkori kedvencem az X-Men: A Főnix halála és a Fantasztikus Négyes: A Galactus-per. Az előbbi volt az, ami miatt úgy döntöttem, mindenképp képregényekkel szeretnék foglalkozni, az utóbbinak pedig olyan bohókás történetmesélési stílusa van, amilyet azóta is nagyon szeretnék művelni.
Kedvenc mangáid?
Itt is az egyik első olvasmányom volt a legmeghatározóbb: az Árnybíró. Az első kötetet lapozgatva rögtön láttam, hogy ez valami egészen más világ ahhoz képest, amit a nyugati képregényekben megszoktam. Lenyűgözött a részletessége, és hogy pár szürke folt elhelyezésével milyen elegánsan jelenítenek meg további részleteket a tusrajzon belül. Egyből tudtam, hogy ebből a világból is szeretnék elsajátítani ezt-azt. Azóta persze több más manga és manwha is megfordult a kezemben, de még most is ez a sorozat a kedvencem. Leginkább az itthon kiadott képregényeket követtem egyébként mindig is, a külföldi megjelenésekből nem igazán vagyok naprakész. Ami persze jó is lehet, mert így legalább nem befolyásolnak mindig újabb és újabb idegen címek, amikor a saját történeteimet írnám, és tisztán abba a közegbe tudom pozicionálni őket, amikkel a magyar piacon konkurálniuk kell
Milyen képregényeken dolgozol most?
A 12 órával folyamatosan van munka, címlapterveket és karaktervázlatokat csinálgatok hozzá még most is. De emellett van két másik cím is a pakliban, amit írok és/vagy a tuskihúzását csinálom. Az egyikük éppenséggel Magyarországon játszódik, bár ennek itt a történet szempontjából nem sok jelentősége lesz. Elvileg mindkettő az ősszel, legkésőbb a télen lesz olvasható. Ezek a munkák egyébként felerészben papírra, filccel, és fele részben rajzprogrammal készülnek. Bár egy jó barátom újabban erősen biztat, hogy vegyek digitalizáló táblát, és térjek át teljesen számítógépre. Meggondolandó.
A legutóbbi Képregényfesztiválra már csak 1500-an jöttek el a 3000-re becsült képregényes kemény magból. Szerinted milyen hazai gyártású képregényekkel lehetne kiszélesíteni a hazai olvasótábort?
Az elmúlt egy-két évben sok alkotó próbálkozott saját maga által terjesztett, ún. szerzői képregények készítésével, melyeket különböző rendezvényeken lehetett megvenni, de úgy érzem, ez az út egyre inkább elhal. Mégpedig azon okból, hogy ezeket a kispéldányszámos füzeteket mindig ugyanaz a rendezvényekre járó magon belüli még kisebb mag vásárolja - szinte már reflexszerűen -, és így nem vonódnak be új arcok, nem szélesedik a közönség. Az alkotók így amellett, hogy bevételük sincs, visszajelzéseket sem kapnak igazán. Ilyen körülmények között kevesen tartanak ki.
Akkor nincs is igazi sikerrecept?
Igazából nem szeretnék bölcselkedni, hogy mi hogyan is lenne jó, hiszen nekem sem sikerült még sosem bestsellert létrehoznom, úgyhogy inkább csak címszavakat dobnék be, hogy mely tényezők hangsúlyosabb szem előtt tartása segíthetne: erős internetes jelenlét; árak alacsonyan tartása (színek elhagyása, szürkeárnyalatos képregények); nagyobb példányszám és/vagy könnyebb hozzáférés; populáris központi témák; populáris karakterek; az alkotók összefogva, csoportokban dolgozzanak (egymást segítve és ellenőrizve). Így lesznek jobb képregényeink, így lesz több olvasónk. A rendezvényeinket pedig talán így végül többen is látogatják majd.
