Gyerekként valószínűleg nincs nagyobb trauma annál, minthogy valaki nem kell – hogy nincs rá szükség. Pontosan ezzel szembesül Donatella Di Pietrantonio mindvégig névtelenségbe burkolózó narrátora. A lány mindössze 13 éves, amikor egy szép napon az állítólagos apja kézen fogja, elviszi egy idegen családhoz – azt mondja neki, hogy az igazihoz –, és közli vele, hogy mostantól ezzel az idegen családdal kell élnie. Az érzelmin kívül valóságos kultúrsokk éri a lányt: a tisztes középosztálybeli életből, ahol van balett, délutáni úszás, gondosan vágott frizura és délutáni zsúr a barátnőkkel, egy olyan közegbe kerül, amely alulról súrolja a munkásosztályt. Egy olyan családba, ahol a gyerekek a vacsoraasztalnál versenyeznek a falatokért, ahol minden ragad a kosztól, és ahol az sem tűnik fel, ha valamelyik nagyobb fiú kimarad éjszakára.
Alkotótárs teszt
.konyves.
|
